Egyébként is, amit Nick Cave csinál, az már rég nem rock and roll, ez itt a pokoli aranykor és ő nagyszerű kortársunk benne. És minden múlt, jelen, jövő egyszerre történik ugye. Cave persze sosem csupán rocksztár volt. Költő, regényíró, színész, túlélő, ilyenek. Haditudósító a földi pokolból. Megjárta többször. Alkohol, drogok, démonok és a legrosszabb, ami emberrel történhet, gyerekének elvesztése. Látnok, vátesz, próféciái rendre bejönnek, ami neki lehet a legborzasztóbb, ám tántoríthatatlan. Nyelvezete gyakran biblikus, egyszerre improvizatív, automatikus, ugyanakkor rendkívül tiszta. Nem kapkod. Két regényt írt, húsz év szünettel. Az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát elementális, szinte színpadi erővel mutatja be egy világtól elzárt városban élő vallási szekta mindennapjait, ahová egy vándorprédikátor képében megérkezik maga a Gonosz. A Bunny Munro halála egy házaló ügynök és egyben felelőtlen apa és részeges szoknyavadász és fia kálváriájának története, kísérteties, megható, ugyanakkor meglepően mulatságos. Így kezdődik: Megátkoztak – gondolja Bunny Munro, ahogy egy pillanatra váratlanul felbuzog benne a magára ismerés, mellyel az életüket nemsokára bevégzők szembesülnek.
Igen, az a bizonyos mindent eldöntő első mondat, mint például: Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t. Nem hiába írta a Bunny Munróról Irvine Welsh, a Trainspotting szerzője, hogy olyan, mint ha összehoznánk Cormac McCarthyt, Franz Kafkát és Benny Hillt egy brightoni tengerparti panzióban, talán ők írhatták volna meg így ezt a könyvet. Az első párbeszéd ilyen: – Félek, Bunny – mondja Libby, a felesége. – Mitől félsz? Semmi okod a félelemre. – Mindentől. Mindentől félek.
Félelem, rettegés, szorongás. Ezek Nick Cave univerzumának kisbolygói. Meg a sajátunké is. Akkor mitől, hogy hazafelé nem vágjuk fel az ereinket hosszában a trolin? Alighanem a katarzis a megfejtés. Ami felborít, ugyanakkor megtisztít. Tisztítótűz, persze, már megint itt vagyunk, hol máshol. Legutóbbi hanglemeze, a Skeleton Tree maga a színtiszta fájdalom. A múlandóság, az idő, az emlékek összepréselése. Újabb, az érdekesnél talán komolyabb párhuzam David Lynch világával, mert véletlenek természetesen nincsenek, ezt maga Cave is megerősíti az említett dokumentumfilmben, a véletlen szerepéről szóló eszmefuttatásában. A csontvázszerű, remegő fa többször megjelenik a Twin Peaks 2017-es verziójában is. Közös, a kollektív tudattalanban elveszni látszó, majd fel-felbukkanó szimbólumkincsünk persze mindenki számára hozzáférhető, különösen ha jó a közvetítő, a médium. És Nick Cave a legnagyobb kincsvadászok egyike. És változatlanul az emberem.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!