Vlagyimir Putyin október közepén, a Valdaj Klub előtt megígérte, hogy ha Washington arra kötelezi az RT televíziót, hogy külföldi ügynökként jegyeztesse be magát, akkor az amerikai médiumok ugyanerre számíthatnak Oroszországban. „Megvédjük a saját sajtónkat!” – fogalmazott Margarita Szimonjannak, a Russia Today főszerkesztőjének kérdésére válaszolva. Így is lett. Ahogy kiterjesztették az RT-re az eredetileg a náci és kommunista propaganda terjesztésének határt szabni hivatott, mára szimplán az amerikai érdekeket védő FARA törvényt, az orosz duma az ügynöktörvényt a médiára kiterjesztő döntést hozott.
A nyugati sajtó azonnal diszkriminációról, az oroszországi médiára nehezedő nyomás erősödéséről írt, az Amnesty International pedig a sajtószabadság védelmére hivatkozva sietve elítélte a törvényt. A jogvédők természetesen nem tették meg ugyanezt az RT megbélyegzésekor, és csak elvétve engedte meg magának egy-egy orgánum, hogy bírálja az amerikai igazságügyi minisztérium intézkedését. Közéjük tartozott a német Handelsblatt, amely megjegyezte: bár az orosz törvény homályosan fogalmaz, és mérlegelésre ad lehetőséget a külföldi finanszírozású médiumok között, a lépés a maga orosz sajátosságaival együtt is megfelel a konfliktus logikájának. Vagyis az RT-vel szembeni erőfitogtatással, az adminisztratív akadályok emelésével a Fehér Ház provokálta ki a választ.
S hogy a duma egyhangúlag döntött? „Háborúban nem vitatkoznak, és most információs háború dúl a Nyugat és Oroszország között” – szögezte le a német lap újságírója. André Ballin Washingtonnak címezve szavait megállapította még, hogy erős demokráciában állni kell a kritikát.
A gondolatsort folytatva: nem lehet meglepődni, ha egy háborúban a front túloldaláról is lőnek. Míg az egyik oldalon ott van az Amerika Hangja vagy a Szabadság Rádió, addig a másikon az RT és a Sputnik. Amazokat az amerikai, emezeket az orosz költségvetésből finanszírozzák. Tovább is mehetünk: az amerikai büdzsében külön tétel van az orosz ellenzék finanszírozására. S miközben mindkét oldalon folyik egymás lejáratása, elsikkad a tény, hogy az RT lényegében az Amerika Hangjának vagy a Deutsche Wellének a másolása, és egyes, valóban álhíreket terjesztő portálokkal ellentétben alapvetően nem hamisítja, csupán nem amerikai, hanem más – történetesen orosz – szemszögből tálalja a valóságot. Az alapképlet ugyanaz, mint geopolitikai téren. Oroszország – sok tekintetben a régi vetélytárs módszereit kopírozva – visszatért a globális nagyhatalmak közé, megtörte a Nyugat monopóliumát, be akar avatkozni a nemzetközi folyamatokba. Ezzel érdekeket sért – ám a Nyugat nem ezt kommunikálja, hanem olyan értékekre hivatkozik, amelyeket maga sem tart be.
Oroszország ma a nyugati világban az univerzális gonosz szerepét tölti be. Az euroatlanti térség politikusai és médiája sokszor olyan erősnek-félelmetesnek mutatja be Putyin országát, amiről a Kremlben álmodozni sem nagyon mernek. A hidegháborús retorika azonban nem csak a széttartó Nyugatot rántja össze, a veszély érzete az orosz társadalmat is felsorakoztatta az elnök mögé. A félelemkeltés, az ellenségkép építése nagyrészt tudatos, és mindkét oldalon működik. Alkalmas rá, hogy elterelje az igazi gondokról a figyelmet. Ennek következtében sokan kész tényként kezelik, hogy Donald Trumpot az orosz propaganda juttatta a hatalomba. Pedig dehogy. Trump a világban, így az Amerikában zajló változások terméke. Mivel a félelmekre, a frusztrációra, az elégedetlenségre a hagyományos elit nem tud megfelelő választ adni, magyarázatként Putyinra mutogat. Ezt tették előre a francia, majd a német választásokon hatalmuk elvesztése miatt aggódók is. Az orosz trollokat kezdte hibáztatni a katalán megmozdulások miatt Madrid, az otthon egyre népszerűtlenebb Donald Tusk pedig kínjában azt az őrületet találta mondani, hogy Kaczynskiék Putyin kottájából játszanak Lengyelországban.
Theresa May brit miniszterelnök is az orosz veszélyről beszélt a londoni elit előtt a brexit jelentette problémák és az egyre növekedő belpolitikai gondok helyett. Felemlegetve a Krímet, Ukrajnát, a kiberháborút, sorolva a megszokott vádakat. Az ő szájából furcsán hangzott, de az európai egység aláásását is felrótta Moszkvának, amely szerinte az információt fegyverként használva megrengeti a világrendet. Az ember hallgatja ezeket a szavakat, és nem érti, miért kellett akkor milliárdokat költeni a nukleáris feltartóztatásra, ha néhány fiatal az egészet elintézheti a közösségi portálokon. Ez juthatott eszébe a volt képviselő George Gallowaynek is, amikor a Twitteren megkérdőjelezte, hogy 17,4 millió brexitre szavazót az oroszok vezettek volna az orruknál fogva. Így tapintott a lényegre: „Ha sejtették volna a bolsevikok, hogy milyen egyszerű ez ”
