Zsarolással vádolja Kijev Budapestet

Borisz Taraszjuk volt ukrán külügyminiszter szerint az államnyelv ismerete nemzetbiztonsági kérdés.

– Egykori külügyminiszterként nem gondolja, hogy az oktatási törvény 7. cikkelye szembemegy a kisebbségi nyelvek chartájával, a manapság Kijevben oly sokat emlegetett európai értékekkel? Miért baj az, hogy Magyarország megvédve a kárpátaljai magyar kisebbség érdekeit, számon kéri a jelenlegi ukrán kormányon?
– Mint parlamenti képviselő részt vettem ennek a törvénynek az elfogadásában. Ismerem az érveket, többek között a jogi érveket, amelyek elhangzottak a törvény kidolgozásánál. Biztosíthatom, hogy a 7. cikkely nem ellentétes az ukrán jogrenddel, sem a nemzetközi kötelezettségeinkkel. Nem alaptalanul bízom abban, hogy a Velencei Bizottság megerősíti az álláspontunkat. Nekünk nem probléma, ha Magyarország gondoskodik az ukrajnai magyarok identitásának megőrzéséről. Ebben a kérdésben egy oldalon állunk. Viszont az európai értékrend nemcsak az ő identitásuk megőrzéséhez való joguk iránti tiszteletet jelenti, hanem a belső fejlődés biztosításának szükségességét, a társadalomba integrálódásuk feltételeinek a megteremtését s a diszkriminációhoz vezethető izoláció bármely formája elleni fellépést is. Mindezeket a követelményeket figyelembe kell venni, és nem csak kiragadni egyet közülük. Jól ismerem az ukrán–magyar alapszerződés és a kisebbségvédelmi nyilatkozat szövegét. Nem csak a 10. cikkelyről kell beszélnünk, amelyben az anyanyelven tanulás lehetőségéről van szó. Ez a továbbiakban is garantált. A 9. cikkelyt is figyelembe kell venni, amely az államnyelv kötelező tanulásáról szól. A Velencei Bizottság már decemberben meghozza állásfoglalását az ukrán oktatási törvényről. Nem látom az objektív okait annak, hogy felforrósítsuk a levegőt a kétoldalú kapcsolatokban, vagy blokkolni kéne Ukrajna kezdeményezéseit a nemzetközi színtéren. A zsarolás nem európai érték.

– Az oktatás nyelvének kérdése nem először merül fel, s az ön jelenlegi pártja kormányon éppen az Ukrajna által aláírt nemzetközi szerződések, a várható európai fenntartások miatt visszakozott. Miben változott mára a helyzet?
– Valóban, a vita az ukrán államnyelvről és annak helyéről az elmúlt 26 évben folyamatosan napirenden van. Sajnálatos módon csak az orosz agresszió után kezdte Ukrajna felismerni a nyelv védelmének a szükségességét. Azok a lépések, amelyeket ma teszünk, egyetlen kisebbség vagy nyelv ellen sem irányulnak, az államnyelv fejlődéséért és elterjedéséért történnek.

– Kijev magabiztosságát növeli, hogy a Nyugat mindenben támogatja Ukrajnát, mert fontosabb a nyomásgyakorlás Oroszországra. Nem gondolja, hogy Ukrajna csak eszköz a szembenállásban?
– Lehetséges, hogy valakinek ez így tűnik. Valójában azonban a nemzetközi jog és a globális világrend aláaknázása folyik! Talán nem egyértelmű, hogy agresszív cselekedetével Oroszország kihívta maga ellen a nemzetközi közösséget?! Tette ezt azután, hogy az 1994-es budapesti memorandumban a nukleáris fegyverekről való lemondásért cserébe garantálta Ukrajna területi egységét és szuverenitását. Mindezt felrúgva aljasan agressziót indított országunk ellen, elcsatolta területünk egy részét, és háborút folytat az ideiglenesen megszállás alatt tartott Donbaszban. Megértettük, hogy az ország védelmében magunkon kívül senkire nem számíthatunk. A világ demokratikus országai támogatják Ukrajnát, és értik, hogy bármilyen paradox módon is hangzik, de éppen itt dől el most az euroatlanti közösség jövője. Nevezzük nevén a dolgokat. Ma Ukrajna állampolgárai életük árán tartóztatják fel az orosz birodalmi ambíciókat. És beszéljünk nyíltan, ezek az ambíciók nem csak Ukrajnára vonatkoznak. Ne tápláljunk illúziókat azzal kapcsolatban, hogy 1956 nem ismétlődik meg csak azért, mert Oroszország hitelt nyújtott Magyarországnak, vagy mert a Debreceni Egyetem díszpolgárává tette Putyint. Látni kell, hogy mára Európa, Amerika, az egész nyugati világ a masszív dezinformáció formájában folyó orosz hibrid háború hadszíntere. Oszd meg és uralkodj! Ez az, amire Moszkva törekszik. Ami a nyugati támogatást illeti, igen, valóban van ilyen támogatás, és ennek fontos a szerepe. De a területi egységünk és a béke helyreállításának feltétel nélküli támogatása nem jelenti azt, hogy ne várnák el Brüsszelben a reformokat és az európai szabványok bevezetését.

– Ukrajna viszonya nemcsak Magyarországgal, hanem Romániával és legfőbb európai „ügyvédjével”, Lengyelországgal is megromlott. Nem gondolja, hogy nem véletlenül?
– Ukrajna arra törekszik, hogy ukránbarát és barátságos külpolitikát folytasson. Az oktatási törvénnyel kapcsolatosan semmilyen problémánk nincs Varsóval. Ott a történelmi múlt egyes kérdéseinek saját értelmezését igyekeznek ránk erőltetni. Amennyire én tudom, a román fél is konstruktívan áll a kérdéshez, és bízom abban, hogy hamarosan tanúi lehetünk azon döntés meghozatalának, amely megnyugtató mindkét fél számára ebben a kérdésben is. Felszólítom Magyarországot is, hogy hagyjon fel az érzelmi alapú kijelentésekkel, és térjen vissza a normális kapcsolatok medrébe Ukrajnával.

– A jelenlegi helyzetben valahol érthető, de el nem fogadható a nemzeti érzelmek ilyen heves lángolása. Ám ahogy a minap Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter is figyelmeztetett, „az ukrajnai orosz beavatkozás nem lehet kifogás a problémák megoldásának elodázására, a reformok késleltetésére”. Meddig takarhatja el az egyre nagyobb problémákat a nacionalizmus? Ellenzékiként nem inkább előre kéne már nézni?
– Amennyire én tudom, a lengyel miniszter „orosz agresszióról” beszélt, nem pedig beavatkozásról. Lengyelországnak és Magyarországnak is azt javasolnám, hogy előre nézzen és ne hátra! Előre kell tekintenünk az ukrán–magyar kapcsolatokban is, és nem engedve a nemzeti vagy néha a nacionalista érzelmek játékának, befejezni a zsarolást az oktatási törvénnyel kapcsolatban. Ugyanúgy előre kell tekintenünk és felhagyni a saját nézőpont ráerőltetésével az ukrán–lengyel kapcsolatokban. A kisebbségeknek összekötő szerepet kell betölteniük, és az identitás megőrzése nem ok az izolációra. A múltnak tanítania kell, s az emlékezet nem alap a jövő lerombolásához. Ha ezt partnereink megértik, nem érzik majd szükségét annak, hogy Ukrajna bármely, az államiság megőrzésére és megerősítésére irányuló lépésében a nacionalizmus megjelenését keressék. Itt szeretném megjegyezni, annak ellenére, hogy a radikális nacionalista erők népszerűsége Európában elterjedt, az ilyen erők szerepe Ukrajnában egyáltalán nem jelentős. Emlékeztetném arra, hogy a 2014-es parlamenti választásokon közülük egyetlen ilyen párt sem lépte át a parlamenti küszöböt. Az ukrán reformok értékelését pedig javasolnám Brüsszelben keresni, nem pedig azon országok politikusainak a megnyilvánulásaiban, amelyeknek problémái vannak Brüsszellel. Ugyanakkor a reformok végrehajtásában meglévő, nem csak Ukrajnára jellemző  problémák nem használhatók fel az oroszbarát álláspont igazolására.

– Egyre inkább valami hasonló helyzet kezd kialakulni Magyarországgal és az Ukrajnában élő magyarokkal szemben, mint Oroszország és az oroszok vonatkozásában. A Karpatszka Szics már a magyar konzulátus előtt tüntet és fenyeget. Nem tart attól, hogy a mostani politika elmérgesíti a helyzetet, s vér folyik Kárpátalján is? Miért nem hallgatnak Kijevben Hennagyij Moszkal kormányzóra, aki már többször is óva intett az itt élő népek egymás ellen fordításától?
– Ma a kárpátaljai régióban nincs alapja a helyzet kiéleződésének, ugyanúgy, ahogy nem volt alapja a Krímben és a Donbaszban sem. Az ukrán–orosz konfliktusnak a felforgató tevékenység ágyazott meg, ahogyan a későbbiekben az Ukrajna elleni orosz agressziónak is. Megjegyezném, az orosz kormány elismerte, hogy hozott határozatot az Ukrajna elleni katonai intervencióról. Bármennyire cinikusan hangzik is, de „Oroszország honfitársainak védelme” éppen Ukrajna orosz ajkú régióira hozta a legnagyobb szenvedést, s szedte a legtöbb áldozatot. Nem lehet nem észrevenni, hogy a nagy nyilvánosság előtt zajló kijelentések tónusa, a retorika kísérteties hasonlóságot mutat Budapest és Moszkva viselkedése között. Hogy ez megváltozzon, ahhoz az kell, hogy áttérjünk a párbeszédre, amelyet ön az interjú elején említ. Éppen a határokon túlról érkező felbujtás árt a legtöbbet a békének és a nemzeti egyetértésnek Kárpátalján.