A Nagy Európától a Nagy Eurázsiáig

Hatalmas változáson megy át a világ. Nem is olyan régen a Nyugat dominanciája még vitán felül állt.

– Így aztán a Nagy Európától eljutottunk a Nagy Eurázsiához, de hol vannak ennek a határai? Ez lényegében az orosz–kínai szövetségre szűkül? Annál több? Geopolitikai értelemben Halford John Mackinder elméletén alapulva a mag területeket, a szárazföldi Heartlandot öleli fel? Hol van ebben az elképzelésben Európa?
– A Nagy Eurázsiának nincsenek földrajzi határai.

– Akkor miről beszélünk?
– Ebben a térségben rendkívül érdekes folyamatok zajlanak. Vegyük például a már említett Eurázsiai Gazdasági Uniót. Nem tudjuk, hogy tíz év múlva ez az integrációs keret hány államot ölel fel. Logikus például Üzbegisztán belépése. De térjünk vissza a Nagy Eurázsiához. Hogy csak a nagy országokról beszéljünk, ide értjük Oroszország és Kína mellett Iránt, Törökországot, Indiát. Ami pedig Európát illeti, ennek részünkről sincs akadálya. De azért az árulkodó, hogy amikor az Eurázsiai Gazdasági Unió az együttműködés lehetőségét felvető levelet küldött Brüsszelnek, akkor nem kapott választ. Az Európai Unió ehelyett Putyinnak írt, aki nem az Eurázsiai Unió. Emellett Európa egyelőre a belső problémáival van elfoglalva, így most nem reális számolni vele. Sokat elmond ugyanakkor, hogy az EU jelenleg a brexittel éppen fogyóban van, míg például a Sanghaji Együttműködési Szervezetéhez két fontos állam, India és Pakisztán is csatlakozott.

– Akkor nézzünk inkább keletre. Hogyan viszonyul a Nagy Eurázsia gondolatához Kína, amely nélkül értelmetlen eurázsiai összefogásról beszélni?
– Pozitívan. Ami nem jött össze Brüsszellel, arra Peking nyitott volt. Példaértékű az Eurázsiai Gazdasági Unió és Kína között a szabad kereskedelmet előirányozó megállapodás. Kína hosszabb távra gondolkodik, így létrejött az 1+5-ként leírható intézményi keret.

– Amikor Eurázsiáról, erről az alapvetően szárazföldi, az államok nagy részét tekintve tengeri kijárat nélküli térségről beszélünk, akkor kiemelkedő fontossággal bír a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Jelenleg mindenki Kínára, az Új Selyemútra tekint reménykedve. Nem gondolja, hogy ez a beruházás alapvetően geopolitikai célokat követ, s valójában Kína nyer vele azzal, hogy a befolyását növeli? Nem tart ettől?
– Félni lehet mindentől, még a saját árnyékunktól is. Ehelyett inkább a realitásokból kell kiindulni, amelyek alapján Kína mára gazdasági óriássá növekedett, s néhány mutató tekintetében már megelőzi az Egyesült Államokat is. Ez olyan adottság, amellyel harcolni értelmetlen dolog. Ehelyett inkább a saját érdekeinket követve ki kell használni az ebből fakadó energiát, a kínai növekedés adta lehetőségeket. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal elfogadjuk a Kína ajánlotta játékszabályokat, hanem megpróbáljuk összekapcsolni az érdekeinket. S ami a legfontosabb, a végső szónak a miénknek kell lenni az Eurázsiai Gazdasági Uniót érintő kérdésekben. Nem kell megijedni attól sem, hogy a kínai tranzitért most hatalmas verseny indult, hiszen ez az árumennyiség akkora, hogy minden irányba jut belőle. Nem lehet persze elvitatni, hogy mindez veszélyekkel is jár. Nem szabad például a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, működtetését és különösen nem a szabványokat teljes mértékben Kína kezébe adni. Ebben az esetben ugyanis a szuverenitás elvesztésével kell számolni. Az Eurázsiai Uniónak tehát nem csak ellenőrizni kell a fejlesztéseket, de meg kell őrizni ebben a saját szabályait, szabványait. Kína ezt láthatóan megérti, s kész a kompromisszumokra.

– Eurázsia kapcsán elengedhetetlenül felmerül a tengeri és a szárazföldi hatalmak versengése, a közöttük lévő különbség. Ilyen értelemben az eurázsiai együttműködés gondolata kihívást jelent azoknak a hatalmaknak, amelyek Zbigniew Brzezinskivel azt tartják, hogy nem szabad megengedni, hogy Eurázsiában egy ország vagy netán az egész térség megerősödjön. Jelenthet Eurázsia erősödése veszélyt valamikor Amerikára?
– A Brzezinskit követve Oroszország vagy Kína feltartóztatásában gondolkodók óriási hibát követnek el, mert ezzel a politikával egymás karjaiba lökik e két hatalmat, s így akaratuk ellenére is segítenek egy eurázsiai pólus kialakításában. Ez tehát ugyanúgy rövidlátó megközelítés, mint az Oroszország és Európa egymásra találásának megakadályozását célul kitűző gondolkodás.

– S az eurázsiai pólus erősödése megtörheti-e a liberális gondolkodás monopóliumát? Ebben a tekintetben kínál-e ez a térség valamiféle követhető alternatívát?
– Mindenek előtt szögezzük le, hogy az e térségben működő integrációs keretek, mint az Eurázsiai Gazdasági Unió liberális gazdasági elveken, a szabad piac gondolatán alapulnak. Egyébként pedig nem attól kell tartani, hogy kívülről ássák alá a liberális rendet. Ez a világ valójában súlyos belső problémákkal küszködik. Ha szilárdan állna a lábán, akkor kikezdhetetlen lenne. De nem az. A liberalizmus válságának okait nyugati elemzések is a belső problémákban látják.

- Válaszából is érzem, hogy Moszkva ösztönösen taszítja a dolgok túlideologizálását. Egy integrációs keretet azonban csupán a közös érdekek nem tarthatnak össze. Előbb-utóbb ennek valamiféle közös értékekre kell épülnie. Eurázsia enélkül válhat önálló pólussá?
– A kérdés, hogy mit értünk közös értékeken. Ha az euroatlanti blokkot nézzük, akkor az valójában a NATO-kaszárnya szigorának elvein nyugszik. Eurázsiában ilyenről nem beszélhetünk, ebben a régióban az értékek, akárcsak a vallás, különbözők. Ez azonban csak akkor lehet akadálya az együttműködésnek, ha ez a kérdés átpolitizálódik. A legfőbb érték tehát egymás tisztelete kell hogy legyen.