második világháborúban különösen sokat szenvedő Belarusz fővárosától, Minszktől nem messze, úgy jó órányira a Sztálin-vonal egyik pontján létesített szabadtéri múzeum több mint tíz éve állít emléket az ellenállásnak és hirdeti a patriotizmust. Nincs ez másképp az év végi ünnepeken sem, amikor a közkedvelt kirándulóhelynek számító szabadtéri történeti múzeumban a Télapó és segítője, Sznyegurocska veszi át a parancsnokságot. A fehér szakállas, katonakucsmás, váll-lapos Télapó egy régi löveghengerben gyűjti a kívánságokat, s invitálja a gyerekeket egy kis harci aktivitásra. Be lehet ülni a tankba, ágyúval német harci járműveket lehet „kilőni”, s a sort még folytathatnánk. A BBC videója alapján a „háborúsdit” a gyerekek mindenesetre élvezik.
A német Siegfried-vonalhoz, a francia Maginot-vonalhoz vagy a finn Mannerheim-vonalhoz hasonló védelmi erődítményt, a Sztálin-vonalat 1921–1939 közötti a Szovjetunió nyugati határán építették ki, s a legfontosabb hadászati irányok lezárását szolgálta. Gerincét egy-két kilométer mélységben, széttagoltan telepített géppuskás kis erődök és vasbeton tüzérségi tüzelőállások műszaki zárakkal összehangolt rendszere alkotta.
Az erőddé kiépített körleteket 1938-ban korszerűsítették, ám miután egy év múlva a szovjet–német paktum következtében az államhatár nyugatra tolódott, a korábbi erődítési munkálatokat beszüntették, és a technikai eszközöket leszerelték. Az új államhatár erődítési munkálataihoz elég későn kezdtek hozzá, így 1941 júniusáig csupán az első erődöv tűzfészkeinek berendezésével végeztek. Így a németek támadásakor jelentős szerepük nem lehetett.
A háború során a Szovjetunió mélyebben fekvő területein kiépített erődítési rendszerek közül azonban kiemelkedő szerepe volt a Szevasztopol körülinek. A több összefüggő erődöt a németek 1942-ben csak a több mint ötnapos tüzérségi és légi előkészítést követő, négyhetes elkeseredett és nagy veszteséggel járó harc után tudták elfoglalni. Magát a Sztálin-vonalat a magyar csapatok 1941. július 4–7. között Zaleszczyki térségében törték át.