Az elmúlt évtized alatt több mint félmillióan emigráltak a jobb élet reményében Litvániából. Az idén 54 ezren, a tavalyinál néhány ezerrel többen hagyták el az országot, s aligha vigasztal bárkit is, hogy ez a szám 2010-ben még nagyobb volt – akkor 83 ezren vándoroltak ki. Egyes városokat, mint például a 2000-es évek elején még 30 ezres Visaginast, lakosságának mintegy harmada hagyta el, s távozott nyugatra. A kis balti állam lélekszáma így az 1990-es 3,7 millióról az emigráció és az elöregedés következtében 2,8 millióra csökkent, ami ha abszolút számokban nem is, arányaiban azonban jóval komolyabb lakosságcsökkenés, mint amit más közép-európai országokban, akár hazánkban tapasztalunk. Egyes elemzők már az ország bizonyos régióinak kiüresedéséről beszélnek, s felhívják a figyelmet arra, hogy Litvánia esete nem egyedi, hiszen a szomszédos Lettország hasonló problémákkal küszködik.
Az ok a megnövekedett elvárások és a szomorú valóság közötti egyre nyilvánvalóbb különbség. Amint azt Boguslavas Gruževskis szociológus a Delfi.lt portálnak elmondta, az alacsony bérek űzik el a kivándorlókat, különösen a fiatalokat, akiknek eszük ágában sincs 500-600 eurós fizetésért dolgozni. Még a képzettséggel nem rendelkezők is minimum 1000 euróra számítanak, amire semmi esélyük. A professzor felhívja a figyelmet arra is, hogy Litvániában nincsenek igazán vonzó, jól fizető munkahelyek. A diplomások évente ezres nagyságrendben hagyják el az országot, s miután külföldön stabilizálják az anyagi helyzetüket, viszik magukkal a családot, s elcsábítják az ismerősöket is. Nerijus Mačiulis, a Swedbanka vilniusi részlegének vezető közgazdásza mindezt azzal egészítette ki, hogy a gazdaság hiába növekszik, ezt messze nem érzi mindenki a saját bőrén. A bérek lassan emelkednek, így a skandináv országokban egy ápolónő például ötször annyit keres, mint Litvániában. Ráadásul az árak emelkedése idén az egyik legnagyobb volt az EU-ban.
Különösen nehéz a vidéken lakók helyzete, így előttük két választás van. Vilniusban vagy Kaunasban keresnek munkát, illetve elhagyják az országot. Így a falvak már több helyen kezdenek elnéptelenedni, a kisvárosokban rohamosan növekszik a szociális egyenlőtlenség, romlik az infrastruktúra, s ezeket a helyeket a befektetők is elkerülik. A Reitingai című folyóirat kimutatása szerint bizonyos térségekben a lakosság száma a felére, harmadára csökkent, s mint a főszerkesztő Gintaras Sarafinas fogalmazott, demográfiai „sivatagok” alakulnak ki, ahol a népsűrűség a mongol pusztákét idézi, egy négyzetkilométerre 2-5 lakos jut csupán.
Mint arra több elemző is rávilágít, amennyiben a kivándorlókat nem sikerül hazacsábítani, 10-15 év múlva súlyos munkaerőhiánnyal, a szociális feszültség növekedésével, az életszínvonal látványos zuhanásával kell számolni Litvániában. A maradókra nagyobb adóteher jut, miközben nehézséget okoz majd a nyugdíjak kifizetése is. Egy felmérés szerint a szociális szférára a legnagyobb veszélyt a kivándorlás jelenti. Az elmúlt években 1000 lakosra 5,9 emigráns jutott, amely mutató a legrosszabb az Európai Unióban. Jelenleg nyugdíjasonként 2,8 munkaképes ember van az országban, ám a jelenlegi trend folytatódása esetén 2050-re ez 1,6-ra csökkenhet.
Az ismert közgazdász és parlamenti képviselő, Aušra Maldeikienė szerint a rendszer az összeomlás szélén tántorog, s már az ország versenyképességére is erősen kihat. A megoldást az üzleti környezet javításában, a bürokrácia csökkenésében, a pályakezdők elhelyezkedésének segítésében és az oktatás színvonalának növelésében látja. Ezen a téren tapasztalható is javulás, az eredmények azonban legfeljebb középtávon jelentkezhetnek.
E gondok nem csupán Litvániát sújtják, a szociális és gazdasági helyzetet tekintve azonban még a balti országok között is jól érzékelhető eltérés van. Az éllovas egyértelműen Észtország, ahol a nettó átlagkereset már meghaladja az 1000 eurót, míg Litvániában mintegy 300 euróval alacsonyabb. Az észteknél a nyugdíj jóval magasabb, 410 euró a litvánok 274 eurós átlagával szemben. Az okokat az indulási pozíciók közti eltérés mellett mindenekelőtt az üzleti környezet minőségében és az adózási morál különbségében látják a szakértők.
