Leült az ukrán válság rendezése. A minszki megállapodásban foglaltak teljesítése nem halad. Kijev és Moszkva egymásra mutogatnak. Tovább bonyolítja a helyzetet és csak lassítja e folyamatot, hogy az ukrán parlament törvénybe foglalva nyilvánította Oroszországot agresszornak, a Donbaszt pedig ideiglenesen megszállt területnek. Szó volt arról, hogy ENSZ-békefenntartók mennek a Donbaszba, de erről sincs megegyezés. A normandiai formátum európai résztvevői, Németország és Franciaország saját belső gondjaikkal vannak elfoglalva. Az Egyesült Államok közben aktivizálódik. Részvétele a rendezésben sok mindent tisztázhatna, egyelőre azonban inkább csak összekuszálja a szálakat. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy néhány nappal a bejelentés után sem nagyon érti senki, mit is akart Donald Trump azzal, hogy a Minszket a kazah főváros, Asztana váltsa a tárgyalások helyszíneként.
Meglepte az érintetteket, amikor amerikai kollégájával folytatott megbeszélése után a kazah elnök elmondta, Trump felvetette, hogy az Ukrajnáról folyó tárgyalások helyszíne Asztana legyen. Azt mindenki tudta enélkül is, hogy a rendezés egyre nehézkesebben halad. Most az elemzők azt találgatják, hogy mit akart üzenni e felvetéssel az amerikai elnök. Előtte egyeztetett-e Nurszultan Nazarbajev Vlagyimir Putyinnal, avagy őt magát is meglepte a bejelentés? Mennyire teszi magáévá az ötletet a kazah elnök, aki az orosz gép lelövése után közvetített Putyin és Erdogan között, majd az asztanai folyamat segített kimozdítani a holtpontról a szíriai tárgyalásokat is? Mennyire kell egyáltalán komolyan venni ezt a felvetést? Egyáltalán ez csak a Donbaszról folyó közvetlen egyeztetéseket érintené vagy az egész normandiai folyamatot? S mi köze ehhez Trumpnak?
Maga a felvetés mindenképpen felgyorsítja a minszki megállapodás temetését. Egyértelmű, hogy Kijevnek esze ágában sincs teljesíteni a benne foglaltakat. Oroszország agresszorrá nyilvánításával ezt már gyakorlatilag törvénybe is foglalta. Moszkvának megfelel a megállapodás, s egyáltalán nem temetné Minszket, ám a konfliktus kilátástalan elhúzódása egyáltalán nem érdeke. Európának púp a hátán az egész ukrán válság, ezért aztán végre lezárná. Az eddig a tárgyalásoknak teret adó Belarusz lényegében már kihozta a helyzetből, amit lehetett. A közvetítés segítette a kitörést az elszigeteltségből. Mint Vlagyimir Makej külügyminiszter fogalmazott, országa nem ragaszkodik a békeközvetítő szerephez, ám a közvetlen régiójában negyedik éve tartó válság iránt nem lehet közömbös. Kazahsztán eközben nagyon is kezd belejönni a béketeremtésbe, s egy újabb, akár csak időleges siker is növelné a közép-ázsiai ország presztízsét. Egyébként pedig maga is érdekelt az ukrán konfliktus megoldásában, mert az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók őt is érintik. Közben egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen részvétele nélkül elképzelhetetlen a megegyezés. Az orosz és az amerikai megbízott őszi közvetlen, ám lényegében eredménytelen tárgyalásai ebbe az irányba mutattak.
Ha megpróbáljuk egy kicsit is komolyan venni Trumpot, akkor egyre világosabb, hogy Minszk temetése folyik. A tárgyalások új helyszíne, az asztanai folytatás szimbolikusan is új fejezetet nyithatna a rendezésben, esélyt adva arra, hogy kimozdítsa a tárgyalásokat a holtpontról. Ezeknek a megbeszéléseknek azonban már egyre kevesebb köze lenne a normandiai formátumhoz. De mit szólna ehhez Berlin és Párizs? Tetszene-e Moszkvának, hogy elölről kezdje a tárgyalásokat? Amerika bekapcsolódása tényleg a kibontakozást segítené, vagy csak Kijev kapna egy támogatót a tárgyalásokon? Aligha véletlen, hogy érdemben még egyik fővárosban sem kommentálták az ötletet. Ott tartunk ugyanis, ahol a bejelentés hallatán. Kapkodjuk a fejünket, s mindenekelőtt azt szeretnénk eldönteni, vajon Trump csak mondott egy nagyot, avagy e szavak mögött komoly elképzelések állnak.
