Egykor a lengyelekkel közösen Európa legnagyobb területű államát alkotta, ma a kontinens egyik kisállama Litvánia. A balti ország ebben az évben államiságának 1918-as visszaállítását ünnepli. A 100. évfordulón Vilniusban a régió államfőinek, vezető politikusainak a részvételével tartottak megemlékezést. A város, amely egész évben rendezvények sorával ünnepel, az évfordulóra az óváros utcái felidézték a 20. század elejének a hangulatát. A központban koncertet, ünnepi vonulást tartottak, s a szabadság visszaszerzését idézve száz tábortűz gyulladt fel. A függetlenség ünnepe Litvániában már csak azért is kiemelt ünnep, mert az ország csak az elmúlt évszázadban kétszer szerezte vissza az önállóságát. Így február 16-án az államiság 1918-as visszaállítását, március 11-én pedig a függetlenség 1990-es visszaszerzését ünnepli. Mindkét alkalommal Oroszország, illetve a Szovjetunió fennhatósága alól sikerült kiszabadulnia a kis balti népnek.
A Litván Nagyfejedelemség megalakítása az 1263-ig uralkodó Mindangar (más néven: Mindaugas) fejedelem nevéhez fűződik a XIII. században, bár az országot már a IX. században is említik Litva néven. Mindangar egyesítette a balti nyelvet beszélő törzsek jelentős részét, majd hódításokba kezdett, és hatalmas – ma Belaruszhoz és Ukrajnához tartozó – területeket foglalt el. A litván hódítások nyomán a jelentős részben még pogány balti nép hatalmas birodalmat hozott létre Kelet-Európában. Mint történelmi összeállításában a National Geographic arra emlékeztet, ez volt az utolsó jelentősebb európai állam, amely még nem vette fel teljes egészében sem a római (katolikus), sem pedig az ortodox hitet.
A lengyelekkel való összefogás régóta napirenden volt a térségben. Mindangar fia, Gedimir (1316–1341, más néven: Gediminas) már közeledett a lengyelekhez, miközben a mai Ukrajnában megerősítette állásait. A XIV. század közepére Litvánia immár a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó óriási birtokokat mondhatott magáénak, hozzá tartozott Kijev, Csernyigov és Volhínia, sőt, legnagyobb kiterjedése idején a Krím félszigetig nyúlt az állam területe. Később, a XVII. században átmenetileg ismét hasonló nagyságúvá vált Litvánia, de ekkorra már szinte összeolvadt ez az állam a lengyelek királyságával.
1385-ben létrejött a perszonálunió Lengyelország és Litvánia között. A két országban is uralkodóvá vált Jagelló (Jogaila) litván nagyfejedelem Lengyelországban II. Ulászló néven kormányzott. Az egyre hatalmasabb lengyel–litván birodalom csakhamar a német lovagrenddel találta szemben magát. 1410-ben aztán a lengyel–litván–orosz csapatok a grunwaldi csatában legyőzték a német lovagokat, és ezzel megóvták saját országaikat is. A lengyel–litván állam azonban a széttagolt nemesi köztársaság, a kiskirályok belső torzsalkodása, a külső hatalmak egyre növekvő befolyása után nem bírta fenntartani magát. A nagyhatalmak, Poroszország, Ausztria és Oroszország a XVIII. század utolsó harmadában háromszor is felosztották egymás között Lengyelországot, így a történelmi Litvánia túlnyomó része 1795-től Oroszországhoz került.
Litvánia ezután 1917-ig az Orosz Birodalom részét képezte, ám az első világháborúban a németek 1915-ös előrenyomulása és az 1917-es oroszországi polgári és bolsevik forradalmak hatására a balti állam önállósulni kezdett. Az ország területe 1915-től gyakorlatilag német megszállás alatt volt. 1917-ben Litvánia Németországgal szövetséget kötve kikiáltotta függetlenségét és mint alkotmányos monarchia folytatta önálló létét. Királlyá az addigi Vilmos herceget választották.
1918. február 16-án aztán kihirdették a Litvánia függetlenségéről szóló törvényt. Ez az aktus gyakorlatilag az államiság helyreállítását jelentette, és ezt ünneplik ma is litvánok minden február 16-án. A litván államot az elsők között Németország ismerte el, de 1920-ban már Szovjet-Oroszország is. Magyarország 1922. július 30-án létesített diplomáciai kapcsolatot Litvániával s ismerte el a függetlenségét. 1923. május 24-én a tallinni (észtországi) magyar követség ügyvivőjét, Jungerth-Arnóthy Mihályt az akkori litván fővárosban, Kaunasban is akkreditálták.
A Molotov–Ribbentropp-paktum Litvániát szovjet befolyási övezetté nyilvánítja, s a szovjet–litván segítségnyújtási egyezmény engedélyezi, hogy a szovjetek katonai bázisokat hozzanak létre a balti országban. Még 1940-ben a szovjet csapatok be is vonulnak az országba. Egyre nő a szovjet befolyás, mire 1940. július 21-én kikiáltják a szovjet köztársaságot, tanácsköztársaságot, amely 1940. augusztus 16-án felvételét kéri a Szovjetunióba. 1941 júliusában a németek – a Szovjetunió megtámadása után – elfoglalták az országot, és létrehozták a balti államokból és Belorussziából az „Ostland” nevű tartományt Riga (ma Lettország fővárosa) központtal. 1945-ben a szovjet hadsereg felszabadította Litvániát, és ekkor kezdődött tulajdonképpen a szovjet „élet” az országban. Majdnem negyvenöt éven át a kommunista uralom jellemezte Litvániát. 1989-ben azonban, a gorbacsovi reformok hatására, elsőként a Szovjetunió területén, Litvániában indult meg a demokratikus mozgalom. Vytautas Landsbergis nacionalista, konzervatív politikus már 1988–89-ben dinamikus szervezőmunkát fejtett ki a népfront jellegű Sajudis mozgalom fellendítéséért. 1990 februárjában a legfelső tanácsi választásokon a Sajudis győzött. Landsbergis lett a legfelső tanács elnöke, majd március 11-én kikiáltották az ország függetlenségét. Ezt a napot a függetlenség visszaszerzésének napjaként ünneplik a litvánok.
