Ukrajna jogi úton szerezné vissza a Krímet

Reputációja javításával és az orosz veszély tudatosításával aktivizálná a Moszkvával szembeni szövetséget Kijev.

Bár Ukrajna nem tagja egyik nagy szövetségi rendszernek sem, osztja a NATO-ban és az Európai Unióban elfogadott értékeket. Ezért aztán elvárja, hogy Európa vegye figyelembe Kijev érdekeit is. Ismerje el, hogy a gyengébbnek is lehet igaza. Könnyű a NATO védőernyője alól beszélni a geopolitikai realitásokról. De meg kell érteni, nehéz az ukránoknak elfogadni, hogy figyelembe kell venni az orosz érzékenységet. Ne higgye el senki, hogy minden rendben lesz s mehet tovább a biznisz, ha Európa realitásként kezeli s elfogadja a Krím elcsatolását. Oroszország csak az erőből ért. Előbb Grúzia, aztán Ukrajna, s a sornak még nincs vége. Csak a háború, amelyben Ukrajna Európát is védi, ma már más eszközökkel folyik.

Röviden így foglalható össze, hogy milyen érvekkel keres Ukrajna Oroszországgal szemben szövetségeseket a világban – mint Kijevben fogalmaznak – a Krím jogi úton történő felszabadításához. Mindezt a Majdanon véres fordulatot vett tiltakozások tetőpontjának, a végül a Krím elvesztéséhez vezető hatalomátvételnek a negyedik évfordulójára időzített, Budapestet is érintő, Petro Porosenko által kezdeményezett rendezvénysorozatnak a keretében. Ez az információs teret célzó aktivitás is mutatja, hogy Kijev felismerte, lépéseket kell tennie meggyengült reputációjának a javítására. Ez a felismerés azonban már akkor jött, amikor ez az imázs romokban hever. Mint ahogy megkésettnek tűnnek a Krímnek most Kijev által ajánlott jogok is.

Az előadások központi eleme a Krím és Ukrajna közös történelmi és kulturális gyökereinek a hangsúlyozása. – A Krím mindig is az ukrán élet szerves része volt, hiszen a Krími Kánság felségterülete túlterjeszkedett a félszigeten. A krími tatárok és az ukránok így évszázadokon át éltek egymás mellett, méghozzá a szovjet interpretációval ellentétben alapvetően egyetértésben. A kultúrák egymásra hatása kimutatható a kerámiák motívumain, a zenében, de a közös együttélés hatott még a hadsereg felépítésére is – magyarázza lapunknak Georgij Brajlovszkij, az In-Art Online Kortárs Művészeti Galéria alapítója, megjegyezve, hogy ezzel szemben az orosz uralom kiterjesztése negatívan hatott a Krímre, amelynek eredményeképpen ötmillió krími tatár él ma Törökországban. – Moszkva számára a félsziget csak katonai támaszpont és üdülő volt, őslakosnak csak az ukránok és a krími tatárok tekinthetők – igyekszik Brajlovszkij megalapozni kulturális érvekkel Ukrajna jogát a Krímre.  

Ez az érvelés azonban zárójelbe teszi azt a mintegy három évszázadot, amelynek következtében a félsziget mára egyértelműen orosz többségű, s ezek az emberek „hazatérésként” élték meg a négy éve történteket. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy 1991 után a független Ukrajna nem fordított elég figyelmet a Krímre, amely így egyáltalán nem fejlődött s egyfajta „szovjet skanzenként” rekedt meg. – Azért azt se felejtsük el, hogy miért alakult így a helyzet. Az oroszok fokozatosan kiszorították a tatárokat a Krímből. Igen, az ukrán hatalom követett el 1991 után hibákat, ám ez senkit nem jogosít fel az agresszióra – vág vissza Brajlovszkij, aki szerint a területről dönteni csak az őslakosoknak lett volna joga. A sokat emlegetett Koszovóval szemben egy másik párhuzamot hoz fel, megjegyezve, ha Európa a spanyol alkotmányra hivatkozva a katalán népszavazást elveti, akkor nem ismerheti el az ukrán jogot megkerülő krími referendumot sem.

Kérdéseket vet fel, miért nem próbálta meg egyáltalán megvédeni a Krímet Ukrajna. – Kaotikus volt a helyzet, nem lehetett kizárni a szabotázs lehetőségét, romokban volt a hadsereg, miközben a Krímben ott volt az orosz bázis 10-15 ezer elitkatonával. De a nemzetközi közösség is arra kérte az új hatalmat, hogy ne folyjon vér – magyarázza Hennagyij Marsak politológus, az Ukrajnai Prizma nevű külpolitikai intézet elnöke, odaszúrva, hogy akkor most Európa segítsen rendezni a kérdést. Az elemző nem vitatja, hogy a történtek nem érthetők meg a geopolitikai kontextus nélkül, ám úgy véli, ennek boncolgatása csak eltereli a figyelmet a lényegről. – Igen, Ukrajna fölött egymásnak feszültek a nagyok, de nem két katonai tömb, hanem két világnézet, két értékrend – jegyzi meg Marsak, végül azonban keserűen rábólint arra, hogy a világ az értékekről beszél, de az érdekek alapján cselekszik.

Egy ország megítélésében ma már fontos szerepe van a kommunikációnak, Ukrajna imázsát azonban igazán az javítaná, ha vonzó hellyé tudna válni a külvilág számára. Ezzel szemben sokakat elrettent a nacionalizmus túlcsordulása, a korrupció, az átalakulás lassúsága. Európa megosztott az ukrán kérdés kezelését illetően. – Külföldön mindenki a nacionalizmust emlegeti fel, de ne a habot nézzék, hanem a tiszta víztömeget! De higgyék el, a társadalom többsége nem nacionalista! – győzköd Brajlovszkij. Ezen a ponton elkerülhetetlenül szóba kerül a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás kérdése, amelynek ukrán kezelése magyarázható ugyan a növekedés problémáival, ám a kisebbségek és az orosz ajkú krímiek szemében aligha Kijev nyitottságát, értékelvűségét igazolja.