„Ez még belefér” – nyilatkozta lapunknak Deák András, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének munkatársa annak kapcsán, hogy némileg meglepetésként az oroszellenes szankciókban mindig kiváró, sőt kritikus Magyarország – ha csak szimbolikusan is – csatlakozott a fősodorhoz az orosz diplomaták kitiltásában. A szakértő úgy látja, hogy Brüsszelben Orbán Viktor kissé belebonyolódott a Szkripal-ügybe, s a szokásos hallgatásnál jóval aktívabb volt, aztán nem igazán tudott kijönni ebből a helyzetből. Ezenkívül ott van a magyar választási kampány, amelyben aligha akart újabb támadási felületet adni az ellenzéknek.„Ha nincs stratégiai váltásra irányuló szándék a magyar kormány részéről, akkor egy ilyen lépés kimagyarázható és kompenzálható lépésnek tűnik” – fogalmazott a szakértő.
Kérdés persze ennek ellenére akad bőven, hiszen az Orbán-kormány különleges kapcsolatokat ápol Moszkvával. Vagy ez tényleg csak pragmatizmus, sőt ennél is több? A nyugati félelmek ellenére a keleti nyitás e relációban is csak a párt és szűk körének érdekeit szolgálja? Egyrészről igen, hiszen minden jel arra mutat, hogy a belpolitika felfalta a diplomáciát. Ilyen értelemben nyugodtan beszélhetünk 10 milliárd eurós barátságról, cinizmusról s a párt köreinek kiszolgálásáról. Másrészről egyértelműnek tűnik, hogy Orbán Viktor szuverenitást, a mozgásteret bővítő stratégiai céljaiba tökéletesen beleilleszkedik a Moszkvával ápolt sajátos viszony. A kormányfő ugyanis pártjának jelentős részét is csendre intve globális, a mozgásteret szélesítő vízióiba építi ezt a kapcsolatot. Minden jel arra mutat, hogy őt továbbra sem az orosz rendszer, hanem Putyinnak a világról alkotott elképzelései nyűgözik le. S nemcsak azt élvezi, hogy a világ egyik vezetőjének társaságában mutatkozhat – legközelebb az információk szerint a foci-világbajnokság döntőjén –, hanem az is érdekli, hogy az egypólusú világrenddel szembe menő nagyok hogyan is néznek a jövőre. S milyen helye lehet mindebben Magyarországnak.
– Fontos látni, hogy a magyar kül- és biztonságpolitika alapvető kerete továbbra is az EU- és a NATO-tagság – fogalmazott ezzel kapcsolatban Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának munkatársa. – Így Budapest az EU és különösen a transzatlanti közösség számára fontos ügyekben – Oroszország kapcsán legalábbis – eddig is kerülte, hogy blokkolja vagy akadályozza a közös cselekvést. Ezt általánosságban jól mutatja, hogy a magyar kormány is mindig megszavazza a Moszkvával szembeni uniós szankciók meghosszabbítását, attól függetlenül, hogy egyes budapesti döntéshozóknak esetleg ellenérzéseik vannak a lépéssel kapcsolatban. Az EU-szolidaritás, valamint az Egyesült Államokkal a partneri viszony fenntartása ugyanis fontosabb – mondta Rácz András.
A szakértő szerint hasonló logika látszik érvényesülni a Szkripal-ügy esetében is. Miután az Egyesült Államok is orosz diplomaták kitiltásával támogatta Nagy-Britanniát, s Magyarország kulcsfontosságú kereskedelmi és stratégiai partnere Amerikának, Budapestnek nyilvánvalóan lépnie kellett. A szakértő szerint azzal, hogy a magyar kormány csak egyetlen orosz diplomata kiutasításáról döntött, láthatóan arra törekedett, hogy úgy demonstrálja szövetségesi szolidaritását, hogy ugyanakkor a lehetséges minimumon tartsa az orosz kapcsolataiban keletkező kárt. Hasonló logikát követett egy sor másik európai ország is, így egyebek között Észtország, Finnország és Románia is csupán egy-egy orosz diplomata kiutasítása mellett döntött.
Bár kedden kissé megkésve Írország és Belgium is csatlakozott hozzájuk, így Theresa May összesítése szerint 25 ország vállalt szolidaritást, közben egy sor NATO-, illetve uniós ország azonban ellenállt a brit–amerikai nyomásnak. Ausztria, Szlovénia, Bulgária, Ciprus és Törökország például eleve kijelentette, hogy nem áll be ebbe a sorba. Az osztrák kormány véleményét közvetítve Peter Launsky-Tieffenthal például arról beszélt, hogy Bécsnek nyitva kell hagyni a párbeszéd kapuit Moszkva felé, s Ausztria semleges országként közvetíteni akar az EU és Moszkva között. Miro Cerar szlovén kormányfő is közölte, hogy országa egyetlen orosz diplomatát sem utasít ki. A török kormányfőhelyettes, Bekir Bozdag szerint pedig ez Nagy-Britannia és Oroszország ügye, amibe nem kell beavatkozni. Vélhetően hasonlóan cselekszik Görögország, Málta, Luxemburg, Portugália is, míg Szlovákia kiváró állásponton van.
A szimmetrikus lépéseket kilátásba helyező Oroszország természetesen felháborodott ezen a fellépésen, de még inkább azon, hogy, mindezt a Nyugat éppen az egész országot a kemerovói, 64 áldozatot követelő plázatűz miatt érintő gyász napjaiban jelentette be. „Egy biztos, hogy Moszkva ezek után megértette, hogy a Nyugattal semmiféle párbeszéd nem lehetséges, s egyértelműen ellenségnek tekinti a Nyugatot. A Krímet még csak értettük, hiszen ott voltak tények, de a Szkripal-ügyben még azok sem” – fogalmazott lapunknak Szergej Mihejev orosz politológus, megjegyezve, hogy ez a hisztéria valójában a Nyugat gyengeségét mutatja.
