Előbb Mihail Szaakasvili, majd Nagyezsda Szavcsenko. Petro Porosenko egy évvel az elnökválasztás előtt leghangosabb bírálóit félreállítva igyekszik megtisztítani újrázása előtt a terepet. Az egykori grúz elnökből lett odesszai kormányzót kitoloncolták, az Oroszországból két éve az elnök gépén nemzeti hősként hazatért pilótát pedig letartóztatták. Porosenko és köre nem sokat gondolkodott azon, miként takarítsa el őket az útból. A vád mindkettőjük esetében az államhatalom erőszakos megdöntésének kísérlete. Úgy tűnik, Porosenko és köre retteg az utca lázadásától, még inkább egy esetleges puccstól, amelytől 2014-ben még annyira nem viszolyogtak. Az apátiába süllyedt társadalom eközben nem foglalkozik ezekkel a belső leszámolásokkal. Hol van már, amikor a diáktüntetés szétzavarása a Majdanra vitte a kijevieket?!
Az egyébként egyaránt összeférhetetlen és izgága természetű Szaakasvili és Szavcsenko valódi bűne az volt, hogy hangosan bírálták az Ukrajnában a Majdan óta semmit sem változott oligarchikus berendezkedést, a továbbra is mindent elöntő korrupciót és a hatalom dilettantizmusát. Ezt azonban még csak elviselte volna a cinikus hatalom, ám tartott attól, hogy e két, tömegeket megmozgatni képes „hordószónok” felnyitja a társadalom szemét. S eddig jól számoltak, hiszen a két lázadó ellenzéki kiiktatását ugyan követte némi felhördülés, ám az ukrán társadalom már belefáradt a hatalmi harcokba, s az újabb „forradalom” kirobbantása helyett inkább megpróbál túlélni.
Szavcsenko azonban „gyárilag” lázadó természetű, ezért veszélyes. Ezért ment a hadseregbe, ezért próbálta kalandor akcióval 2014-ben a kétes hírű Ajdar egységeinek a kötelékében elfoglalni Luhanszkot. S ezért tárgyalt személyesen a fogolycseréről a donecki szakadárokkal. Ez a nonkonformista viselkedés nem illik bele az óvatosan lavírozó, sötét háttéralkukon alapuló mai ukrán politikába. A hatalom, éppen e természete miatt feltehetően ezt az ügyet is a lehetőségek szerint a legnagyobb csendben igyekszik lerendezni, mert a nagy felhajtás könnyen az elégedetlenek vezetőjévé emelheti az egyelőre csak a tévék állandó szereplőjeként elnöki ambíciókat tápláló Szavcsenkót.
Az újraválasztására készülő Porosenko eközben potenciális ellenfeleinek félreállítását a stabilitás megvédésével indokolja. Jövő márciusig még sok idő van, ám a jelenlegi támogatottságát tekintve a regnáló államfő nem áll túl jól. Az egyik friss felmérés szerint legnagyobb vetélytársának, Julija Timosenkónak a népszerűsége 18,7 százalékos, míg az övé 15,6 százalék. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a második fordulóban mindössze három régióban tudna győzni, míg Timosenko 17-et vinne. Az is igaz, hogy a választók nagyjából fele egyáltalán nem tudja, ki mellett tegye le a voksát, hiszen nincs elájulva a két vezető politikus egyikétől sem. Ebben a helyzetben egyre többen vetik fel a „harmadik erő” megjelenésének létjogosultságát. Ezt a szerepet potenciálisan betölthette volna Szaakasvili és Szavcsenko is. Jelenleg ennek kapcsán a legtöbbet a népszerű rockegyüttes, az Okean Elzi frontemberét, Szvjatoszlav Vakarcsukot emlegetik, aki egy felmérés alapján 12 százalékot szerezhetne.
