Ég a ruhánk! Szeretlek benneteket! Legyetek jók! – ezekkel az sms-ben küldött szavakkal búcsúzott el a szüleitől Marija, aki a pláza negyedik emeletén az egyik moziteremben rekedt. A tizenhárom éves lányt kimentették, ám már nem tért magához, és másnap a kórházban meghalt. – Nem nyílnak az ajtók, nem kapok levegőt. Mondd meg anyukámnak, hogy szeretem! – zokogott a telefonba Viktorija, aki a nagynénjét tudta az utolsó pillanatban felhívni. Ő sem élte túl a tragédiát.
Tatyjana Darszelija angolt tanított a kemerovói 17-es gimnáziumban. Azon a végzetes vasárnapon, ő is plázába ment tizennégy éves lányával. Amikor kitört a pánik, kituszkolta Jelenát az égő épületből, s hallva a moziból a gyerekek kétségbeesett sikoltozását, elindult a negyedikre. Már csak holtan hozták ki a pokollá vált épületből.
Anna, aki a szüleivel érkezett a Zimnyaja visnya bevásárlóközpontba, valamit hallott, de a sziréna csak nagyon halkan szólt. Nem telt el öt perc, s az egész plázát elöntötte a sűrű füst. „Amikor kiértünk az épületből, három tűzoltóautó volt ott. Az egyik víz nélkül érkezett, a másik kettőnek a létráival volt baj, így nem tudtak segíteni a felső emeletek ablakain át menekülni igyekvőknek” – emlékezik vissza Anna édesanyja, Jelena.
Az édességüzemből bevásárlóközponttá alakított épület eleve nem volt alkalmas ennyi ember fogadására. Ráadásul a tűzjelző nem működött megfelelően, a biztonsági őrök többsége nyugdíjas volt, a vészkijáratokat zárva tartották, és még a mozik ajtait is rázárták a bent lévőkre. A lángokban legalább hatvannégy ember vesztette életét, köztük több mint negyven gyerek, tizenkét sérültet pedig kórházban ápolnak. A vizsgálatok kiderítették, hogy a tűz a negyedik emeleten lévő trambulintól terjedt el, és nagy eséllyel rövidzárlat okozta. Arra is hamar fény derült, hogy a pláza megnyitása óta a hatósági ellenőrzés finoman szólva is laza, formális volt.
A tragédia, különösen a gyerekek halála nemcsak Kemerovót, de egész Oroszországot sokkolta. A gyász, a fájdalom azonnal a helyi vezetés ellen fordította a lakosságot, s a város központjában összegyűlt emberek Aman Tulejev kormányzó és Ilja Szeregyuk polgármester leváltását követelték, Moszkvában pedig Alekszej Navalnij ellenzéki politikus Vlagyimir Putyin elnök támadására használta a tragédiát. Az eset azonnal felszínre hozta a politikai rendszer rugalmatlanságát, az empátia hiányát, a társadalom mélyén gyűlő indulatokat és - felidézve Kurszk tragédiáját vagy a Dubrovka színházban történteket - a hatalommal szembeni bizalmatlanságot is. Bizonyíték ugyan nincs rá, de hamar elterjedt például, hogy az áldozatok száma jóval nagyobb, s a helyi temetőben kétszáz sírt ástak. Érezve a tragédia súlyát és a problémákat, azonnal Kemerovóba utazott Vlagyimir Putyin is, és láthatóan megrendülve a történtek jogi útra terelését, a felelősség megállapítását követelte. Erősíthette volna ugyanakkor a bizalmat, ha az államfő kiáll a téren gyülekezők elé, és nem csak a képviselőikkel találkozik.
A történtek rávilágítanak a hatósági ellenőrzés rendszerének szétesésére, az építési szabályok ellentmondásosságára, így a terrorizmus elleni harc és a tűzvédelem szempontjainak ütközésére, valamint az e területen is veszélyesen burjánzó korrupcióra is. Az elemzések felhívják a figyelmet arra, hogy a kemerovóihoz hasonló tragédiák Oroszországban bárhol megismétlődhetnek. És nemcsak a szabályozás hiánya miatt, hanem mert ez valahol a rendszerbe van kódolva. Mint azt sokan megállapítják, az ehhez hasonló esetek könnyen a hatalom ellen fordíthatják a társadalmat. S bár Putyin támogatottsága egyértelmű, nem lehet nem észrevenni, hogy a politikai rendszer is megtisztulásra, megújulásra szorul. Nemcsak a korrupciót kell visszafognia, de rugalmasabbá is kell válnia ahhoz, hogy hatékonyabb és versenyképesebb, Oroszország pedig élhetőbb legyen.
