A magas olajárak és a nyugati kapcsolatok viszonylag normális alakulása idején III. Sándor híres mondását kicsit átfogalmazva sokan gondolták úgy, hogy Oroszország két leghűségesebb szövetségese az olaj és a gáz. Az árfolyam néhány évvel ezelőtti beszakadásakor viszont úgy érezhették, hogy e szövetségesek elárulták az országot. Vlagyimir Putyin utolsó elnöki ciklusa előtt a kérdés inkább az, hogy meddig lehetnek az orosz gazdaság motorjai a szénhidrogének. Lehet-e az olaj és a gáz exportjára alapozni a növekedést? Az már most látszik, hogy az energetikai szektor nem lehet örökös húzóágazat. Egyrészt hosszú távon a jelenlegi 65 dollár körüli hordónkénti olajár sem nagyon tartható, ráadásul komoly befektetések nélkül a kitermelés sem fokozható. A váltás tehát előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz.
A British Petroleum (BP) elemzői szerint az olaj és a gáz iránt továbbra is növekszik a globális kereslet, és Oroszország továbbra is a legnagyobb exportálók egyike marad. Így 2040-re napi egymilliárd köbméter feletti kivitellel az Egyesült Államok után a második legtöbbet exportáló gáztermelő lesz, míg a kőolaj tekintetében – napi 13,2 millió hordós kitermeléssel és nagyjából kilencmillió hordós exporttal – Amerika és Szaúd-Arábia mögött megtartja a harmadik helyet. A BP elemzői egyébként úgy látják, hogy a megújuló energia látványos elterjedése ellenére a szénhidrogének iránti kereslet Kína, India, illetve az afrikai országok jóvoltából körülbelül harminc százalékkal lesz nagyobb.
Első pillantásra mindez jó hír Oroszországnak, de csak első pillantásra. Ugyanis éppen az árfolyam kedvező alakulása hátráltatja a leginkább az elosztásra és nem a termelésre alapuló gazdasági modell megváltoztatását. Úgy tűnik, hogy az energetikai szektor még középtávon is a gazdaság mozdonya marad, ami nem sietteti a szerkezeti átalakulást. Pedig az elmúlt években az éppen alacsonyabban alakuló olajárak miatt ennek már voltak jelei. Ha nem váltak is igazi hajtóerővé, de már megjelentek a növekedés új motorjai. Így ha nem látványosan is, de megnőtt a félkész és a feldolgozott termékek aránya a még mindig az energetika által uralt exportban. Ezt a pozitív trendet mindenekelőtt a rubel 2014–2015-ös leértékelődése segítette, majd az olajár emelkedése erősítette a rubelt is, ami viszont már negatív hatással volt az éppen talpra álló szektorok versenyképességére. Szergej Afoncev közgazdász szerint a megfordult trend újra visszaveti a feldolgozott termékek mégoly csekély térnyerését is.
Egy másik ismert elemző, Mihail Remizov ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az olajárak jelenlegi emelkedése közepette az energetikai szektor több termelő ágazat növekedésének a serkentője is lehet. Az újabb és újabb mezők feltárása ugyanis új technológiákat igényel, s ez stimulálhatja a gépipar vagy éppen a hajógyártás fejlődését is. Persze csak akkor, ha a technológiai fejlesztéseket ezután a hazai iparra alapozzák. Az eddigi gyakorlat ugyanis az volt, hogy a nyersanyagok exportjából vették meg külföldön a technológiát. A világgazdasági konjunktúrára építve ugyanis ez kényelmesebb volt, mint a hazai ipar fejlesztésével bajlódni. A helyzet azonban a Nyugat és Oroszország között kiéleződött konfliktussal alapvetően megváltozott. S éppen az energetikai szektort sújtó szankciók inspirálhatják az import kiváltását, a hazai fejlesztések felgyorsítását. Ez a kényszer esélyt adhat arra is, hogy az orosz gazdaság mégiscsak átmenjen a szerkezeti átalakuláson, hiszen azzal számolni kell, hogy 2045 után az előrejelzések szerint csökken a kereslet a szénhidrogénekre.
