Napi rutinok, étkezés
Fontos, hogy olyan ételeket fogyasszunk ebben az időszakban, amelyek a legkevésbé megterhelők, alacsony zsírtartalommal bírnak. Ahogyan az év többi részében, most is ajánlott minél több zöldség és gyümölcs fogyasztása, a magas szénhidrát tartalmú ételeket jobb kerülni, a tömény, laktató ételeket inkább hagyjuk a hidegebb hónapokra, persze akkor is csak mértékkel. Nézzük meg a mediterrán kultúrák ételeit – nem véletlen, hogy könnyedebb ételeik vannak, és ha jártunk már ilyen országokban, biztosan láttuk, hogy ezekből a könnyebb fogásokból sem fogyasztanak túl sokat.
Szintén az ő életvitelüket példaként tekintve igyekezzünk minél kevesebb időt tölteni a szabadban, főként 11 és 18 óra között – amennyiben lehetőségünk van erre. Ha rá vagyunk kényszerülve a kint tartózkodásra, öltözzünk világos színű, könnyű, szellős ruhákba, és mindenképp viseljünk kalapot vagy simléderes sapkát. Amennyiben lehet, kerüljük a nehéz fizikai munkát.
Otthonunk szellőztetését ajánlott a hajnali vagy késő esti órákra időzíteni, napközben pedig a legjobb, ha a lehető legjobban elszigeteljük a lakást, megakadályozva a meleg levegő beáramlását.
Mindamellett, hogy saját magunk egészségére figyelünk, óvjuk a környezetünkben lévő időseket és a gyermekeket is, illetve azokat a személyeket, akik krónikus betegségekben szenvednek. Bár egy napszúrás, hőguta megvisel egy teljesen egészséges fiatalt, középkorút is, a kánikula negatív hatásai különös veszélyt jelentenek az említett csoportokra.
Munkahelyi óvintézkedések
A Területi Munkaügyi Felügyelőség többszöri alkalommal is adott már ki olyan közleményt, amelyben figyelmezteti az alkalmazottakat, illetve a munkáltatókat is a kánikula idején betartandó előírásokra. Az alkalmazottaknak ilyenkor több pihenésre van szükségük, lehetőleg szellős helyen, árnyékban. Fontos váltásonként, illetve személyenként 2-4 liter ásványvizet, védőöltözéket, zuhanyozási lehetőséget biztosítani – ha ez nem lehetséges, a szakszervezetekkel, illetve az alkalmazottak képviselőivel egyeztetve szükséges a napi munkaidő csökkentése vagy elosztása több intervallumra.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!