Az Anopheles stephensi nevű faj korábban elsősorban Indiában volt megtalálható, néhány éve azonban Északkelet-Afrika városaiban is elterjedt. Etióp és holland kutatók vizsgálataik során arra jutottak, hogy ezek a szúnyogok nagyon fogékonyak a helyi maláriafajokra.
„Ezek a moszkitók nagyon hatékonyan terjesztik a malária két fő faját” – mondta Teun Bousema, a hollandiai Nijmegen Egyetemi Klinikájának munkatársa. Emiatt a trópusi betegség egyre jobban elterjedhet Etiópia és más Afrikai országok városaiban – figyelmeztetnek a szakértők az Emerging Infectious Diseases című szaklapban.
A malária nagyon elterjedt Afrikában, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2019-ben 384 ezer emberrel végzett. A betegség kórokozója a pocsolyákban, állóvizekben, lassú vizekben tenyésző moszkitók szúrása révén terjed.
A fertőződés veszélye a városokban eddig többnyire kisebb volt, mint vidéken, mivel a városi területeken általában jobb a higiénia és a lakhatási körülmények, illetve kevesebb a szúnyogok szaporodásához megfelelő hely.
Mindezt azonban megváltoztathatja az Anopheles stephensi, a faj ugyanis különösen jól képes szaporodni tiszta vízben is. A moszkitókat Awash Sebat Kilo etióp város megvizsgált vízforrásainak 75 százalékában megtalálták.

Fotó: MTI/EPA/Jeffrey Arguedas
A WHO már 2019-ben riadót fújt: a faj 2011 előtt csak néhány délkelet-ázsiai országban és az Arab-félsziget nagy részein volt megtalálható, azóta azonban már feltűnt Dzsibutiban, Etiópiában, Srí Lankán és Szudánban is. Nagyon alkalmazkodóképes, a szárazságban szélsőségesen magas hőmérsékleteket is képes kibírni, amikor egyébként a malária terjedésének mértéke jellemző módon csökkenni szokott.
Egy újabb, a maláriát terjesztő szúnyogfaj elterjedése Kelet-Afrikában, ráadásul a városokban, különösen aggasztó – mondta Egbert Tannich, a trópusi betegségekkel foglalkozó Bernhard Nocht Intézet igazgatója.
Ugyanakkor vannak a maláriát ennél jobban terjesztő moszkitófajok is, ráadásul az Anopheles stephensi nem kizárólag az embert használja gazdaszervezetként, hanem állatokat is. Szisztematikusan meg kell vizsgálni, mennyire terjedt el a faj Kelet-Afrikában – hangsúlyozta Tannich.