Újra megjelent a malária Magyarországon
Egy nigériai és egy pakisztáni férfinál mutatták ki a kórokozót.
Egy nigériai és egy pakisztáni férfinál mutatták ki a kórokozót.
A malária továbbra is a világ egyik leghalálosabb betegsége.
A rovarokat minden káros mellékhatás nélkül pusztítja el.
A magyarságot – meglepő módon – a maláriához hasonlította.
Baktériumtörzs állíthatja meg a betegséget.
Húsz év után fordultak elő újabb megbetegedések.
Ne csapják le ezeket a veszélyes szúnyogokat, hanem gyűjtsék be őket, hogy meg tudják vizsgálni!
Az új vakcina tesztjei 2019-ben indultak, jóval azelőtt, hogy az új típusú koronavírus megjelent volna.
Egy új moszkitófaj megjelenése miatt elterjedhet a malária Afrika városaiban.
Afrikában az idén a kétszeresére nőhet, és elérheti a 769 ezres számot a maláriában elhunytak száma – figyelmeztetett csütörtök tájékoztatójában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) területileg illetékes igazgatója, hozzátéve: a nagyarányú növekedés oka,
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.