idezojelek

Kepes András is előbújt, és azonnal megtámadta a kormányt

A magyarságot – meglepő módon – a maláriához hasonlította.

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined

Nagyon úgy tűnik, hogy nagy a baj az ellenzéki térfélen. Valószínűleg összedugták a fejüket a baloldalon, hogy valamit ki kell találni, mert különben újabb bukás lesz a vége. Ezért látva azt, hogy az úgymond új generációs baloldali megmondóemberek (Pankotai Lili, Fluor, NoÁr,  Nagy Ervin, Nagy Zsolt) nem képesek megszólítani, mozgósítani a szavazóikat, visszanyúltak a régi jól bevált elvtársaikhoz. Ezért kerül elő az internet adta lehetőségeket kihasználva hétről hétre Bródy, Koncz, Havas, Friderikusz, Juszt, Para-Kovács és a többiek. Most is egy ilyen harcedzett régi motorost húztak elő a mára ütött-kopott liberális kalapból. 

Kepes András író, egykori tévés volt a Telex Most jövök című műsorának vendége, ahol sok mindenről beszélgettek, az egész életpályája és természetesen az új kötete is szóba került. Fábián Tamás, a Telex újságírója azonban nem tévesztette szem elől a valódi célt, a kormány valamilyen formában megvalósuló ekézését, ezért addig forgatta a beszélgetés kerekét, amíg Kepes az alábbiakat ki nem mondta: 

– A Kádár-rendszerben intelligensebb vezetői voltak az állami médiának, a jelenlegi hatalmat kizárólag a saját zsebe érdekli, az emberekből kinevelték a szolidaritást, a társadalmat pedig apátia és reménytelenség jellemzi.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kepes 1980-tól a Magyar Televízió akkor induló kulturális hetilapjának, a Stúdió ’80-nak alapító főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője volt. Nem is mondhatott mást, csak ami a sajátja és a szívéből jön, hiszen megtapasztalta a langymeleg kádári ölelést, ami a köztévét akkoriban jellemezte. Ezt a korszakot sírja vissza a többi balos megmondóember is. Az egykori műsorvezető körmönfontan, utalva a mostani helyzetre, elmondta azt is, hogy addig marad a Metropolitan Egyetemen, amíg elmondhatja, mit gondol a világról. Mintha komolyan jelen lenne nap mint nap a veszélye annak, hogy ebben őt meg akarnák akadályozni. 

De a legmeglepőbb a beszélgetésben az volt, amikor a magyarság kérdése került szóba: 

– Ott kell élni, ahol az ember a legjobban fel tudja idegesíteni magát. A magyarság olyan, mint a malária, ha egyszer bekerül az ember vérébe, ott is marad – mondta Kepes. 

Szép dolog, ha valaki szereti a hazáját. Azt azonban nem gondolnám, hogy sokunknak jutna eszébe a magyarságot a maláriához hasonlítani. Sok minden eszünkbe jut, ha a magyarság szóba kerül, de az Anopheles szúnyog nőstényei által terjesztett paraziták okozta betegség nem.

Ki így, ki úgy.

Borítókép: Kepes András a Telex műsorában (Forrás: YouTube/Képernyőkép)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Óvakodj a szellemi kútmérgezőktől!

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Orbán és Salvini a patrióták élén

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

„Magyar, Te se bántsd a magyart!”

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Te csak nácizz, boldog Ausztria!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.