Ezt nem láttuk jönni: a volt MOK-elnök megdicsérte az egészségügyi államtitkárt
A háziorvosok új jogosítványát méltatta, mert ezzel csökkenthetők a várólisták.
A háziorvosok új jogosítványát méltatta, mert ezzel csökkenthetők a várólisták.
Hiába voltak nagy béremelések az egészségügyben, a MOK vezetése ekkora orvosi béremelés mellett is politikai akciókat szervez.
Az orvosok jelenleg az átlagjövedelem több mint négyszeresét keresik az állami szférában.
Nem mindenkinek tetszenek az orvosi kamara plakátjai, tiltakozást küldtek.
Az ügyeleti rendszer kialakításánál már egyértelműen politikai érdekből fenyegették az orvosokat.
A jelenleginél is jobb eredmények következhetnek az új elemek bevezetésével.
Hamarosan jön a Semmelweis Help felnőtt verziója is.
Azt is elmondta, szerinte milyen elnökre lenne szükség.
A tárca közleménye szerint a Magyar Orvosi Kamara hamis látszatot kelt az új etikai bizottságokról.
Azt gondolhatták a vezetők, hogy csakis balra húzó orvosok maradtak tagjai a szervezetnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Botrány, amiről beszámolnak.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.