A kanadai Manitoba Egyetem, az amerikai National Snow and Ice Data Center és más intézmények kutatói szerint a jelenség vidékenként és évszakonként eltérően fog megmutatkozni, de például 2050 és 2080 között előfordulhat, hogy ősszel több lesz az eső, mint a hó.
Rövidesen több eső eshet az Északi-sarkvidéken, mint hó
Az eddig véltnél korábban, néhány évtizeden belül több eső eshet, mint hó az Északi-sarkvidék egyes vidékein a globális felmelegedés és a tengerjég visszahúzódása miatt - jósolják kutatók egy tanulmányban, amely a Nature Communications című szakfolyóiratban jelent meg – olvasható az Origó cikkében.

Ezt a változást korábban a 2070 és 2080 közötti évtizedre várták.
Ha sikerülne lassítani a felmelegedés tempóját, részben talán ezeket a sarkvidéki változásokat is késleltetni lehetne – vélik a tanulmány szerzői különböző klímamodellek alapján.
Mark Serreze, a National Snow and Ice Data Center igazgatója szerint a sarkvidéken jelenleg az a fő kihívás, hogy az állatvilág alkalmazkodása lépést tud-e tartani a klíma változásával. Ez nemcsak a rénszarvasok, a karibuk és a pézsmatulkok problémája, hanem az északon élő embereké is, akik rá vannak utalva ezekre az állatokra – mondta.
A teljes cikk ITT olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Fotó:Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kiderült a tökéletes nokedli titka
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.

Kiderült a titok a fagyasztott hús kiolvasztási technikáiról
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.

A egészséges táplálkozás titka: így fogyassza a tojást
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.

Jó hír érkezett a sajtimádóknak, ezt olvassák el!
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Deák Dániel: A Momentum után Gyurcsányékat is eltakarították a globalisták

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A karosszékében találták holtan a magyar úszópápát: halálos tévedés áldozata lett Széchy Tamás

Putyin nagy bejelentést tett: éjféltől minden megváltozott az orosz–ukrán háborúban

Kincsvadászok: Népszerű magyar sztár felesége tűnik fel a műsorban

Termőföldek: az elővásárlásra jogosultak sorrendje

Pápaválasztás 2025: ma eldőlhet minden, mutatjuk miért

Újabb konyhai kincs a Lidlben, ami ráadásul tavalyi áron kapható

Fidesz: Gyurcsány lemondásával semmi sem változik

Szakértő: Gyurcsány nélkül van esély a DK túlélésére

Kövesse nálunk élőben, mi történik a Vatikánban!

Szorul a hurok: kivizsgálta Ruszin-Szendi Romulusz ügyét a Honvédelmi Minisztérium
Címoldalról ajánljuk