Főiskolai tanulmányait félbeszakítva Richard Leakey csatlakozott a dél-abesszíniai Omo folyó mentén kutató antropológuscsapathoz.
Ettől kezdve számos emberőslelettel gazdagította a tudományt. Különösen nagy jelentőségű ezek közül a Turkana-tó mellett 1984-ben előkerült lelet, amely egy 1,6 millió éves Homo erectus csaknem teljes csontváza volt. 1981-ben ő volt a BBC hétrészes, Az emberiség kialakulása című televíziós sorozatának főszereplője, amely világszerte ismertté tette őt.
Az 1980-as évek végén Leakey váltott, és átvette a Kenyai Vadvédelmi Szolgálat vezetését
– az orvvadászok akkor az ország teljes elefánt- és orrszarvúpopulációjának kiirtásával voltak elfoglalva. Az energikus, könyörtelen és megvesztegethetetlen Leakey azt mondta a felügyelőinek, hogy az orvvadászokat nyugodtan lelőhetik, az elkobzott elefántcsontokat pedig nyilvánosan elégette. Leakey módszerei sikeresek voltak, de harcias stílusa rengeteg ellenséget szerzett neki.
Amikor 1993-ban az általa vezetett egymotoros gép lezuhant, sokan azt hitték, hogy szabotázs volt. A baleset miatt mindkét lábát térd alatt amputálták.
(1979-ben vesetranszplantáción esett át, később új májat kapott.)
1994-ben Leakey politikai pályára lépett: a Safina nevű ellenzéki párt megalakításában vett részt, amely a többpárti demokrácia mellett kampányolt.
– Ha visszatekintek a karrieremre, életem politikai része volt a leghasznosabb az ország szempontjából