Februárban veszi kezdetét a Móra kiadó Már tudok olvasni című sorozatához kapcsolódó, több állomásos író-olvasó találkozó, amelynek keretében a sorozat frissen megjelent köteteit, és azok szerzőit ismerhetik meg a fővárosi iskolák tanulói – közölte a kiadó.
Februárban négy, márciusban és októberben három-három fővárosi iskolát látogatnak meg majd a kortárs szerzők. A rendhagyó olvasásórák keretében nemcsak az adott alkotó Már tudok olvasni sorozatban megjelent könyvét ismerhetik meg a gyerekek, hanem az írás kulisszatitkait, az olvasástanulás történetét is.
Az írók, köztük Kertész Edina, Kiss Judit Ágnes, Majoros Nóra, Nógrádi Gábor, Stiglincz Milán, Várfalvy Emőke és Vig Balázs meglepetéssel is készülnek a gyerekeknek.
Februárban a Palotás Gábor Általános Iskola, a kispesti Kós Károly Általános Iskola, a Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium és a zuglói Németh Imre Általános Iskola tanulóihoz érkeznek majd a szerzők. A márciusi programokra még jelentkezhetnek az érdeklődő iskolák elsős és másodikos osztályainak tanítói, valamint az iskolás gyerekek szülei a Móra Kiadó Facebook-oldalán.
A rendezvény a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg.
Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Komka Péter)