Többé nem külföldről kell beszerezni az ikonikus szettet, megnyitotta első üzletét idehaza a legendás márka
Túrázók előnyben.
Túrázók előnyben.

Posztumusz taggá választották a 2016-ban, fiatalon elhunyt Kőrösi Zoltán írót, forgatókönyvírót, szerkesztőt, valamint az idén januárban, 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklós esszéistát is.

Egy éven át négy művészt kérnek fel, hogy a látogatói térben hozzák létre alkotásaikat.

Februárban veszi kezdetét a Móra kiadó Már tudok olvasni című sorozatához kapcsolódó, több állomásos író-olvasó találkozó.

Az ország új digitális valutáját sorsolja ki a lakosok között, összesen 906 millió forint értékben.

Ha valaki magyar terméket választ, sok ezer magyar család boldogulását támogatja.
A kormány 2014–2020 között mintegy negyvenmilliárd forintot irányzott elő a nemzeti parkok fejlesztésére.

Vadászati és Horgászati Kiállítás (Die Hohe Jagd und Fischerei) nyílt Salzburgban, amelyen Magyarország negyven négyzetméteres standon népszerűsíti egyebek között a 2021-es magyarországi világkiállítás programjait.
A borpromóciós támogatási csomag az európai és a kontinensen túli piacokon hivatott majd népszerűsíteni a magyar borokat – mondta Feldman Zsolt államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Bemutatta energetikai szakértőjét a Tisza Párt elnöke.

Élő közvetítésünk.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.