Számtalan mítosz, legenda, anekdota fűződik az MSZMP főtitkárához. Legyenek bár igazak vagy tudatosan gerjesztettek, esetleg maga Kádár János által gondosan felépítettek, a nagy részük ugyanoda fut ki: egy puritán, munkásosztálybeli ember képét adják, aki a nép fia, csak hát „történelmileg úgy alakult”, hogy a vezetőjük lett. Ennek az imázsnak természetes alapját adja Kádár születésének homályos (vagy annak látszó) körülményei. Legendássá vált elnyújtott „vaálságát”, írásmód szerint ejtett, egymás mellett álló t és j hangjait („a szocializmus útján”) például annak tulajdonítják, hogy a főtitkárnak állítólag nem a magyar volt az anyanyelve. Édesanyjának, a Fiumében (ma Rijeka, Horvátország) dolgozó cselédlánynak, Czermanik Borbálának viszont igen, noha a mai Szlovákia területéről származott. Fiát hajadonként hozta világra, ezért is kapta a keresztségben Kádár a Czermanik nevet, ez módosult később a papírokban Csermanekre.
A kis János nevelőszülőknél is megfordult, majd elkezdte 1918-ban az iskolát Budapesten. Ez valószínűleg nagy hatással lehetett rá, mert utolsó beszédében is megemlíti ezeket az éveket: „Mert én ugyan primitív ember vagyok, én csak négy akkori elemit jártam és négy akkori polgárit – ez egy kicsit jobb volt akkor, komolyabban vették. A gyerek legalább megtanult írni, olvasni, és nem örök újítás, hogy minden évben más a rendje stb.” Ezután a majdani korszakos egyéniség még szakiskolát is végzett: írógépműszerész lett belőle.
Angyalföldön is megverve
A munkásként nem sokáig tevékenykedő Kádárnak abból a korszakból is vannak népmesei elemei, amikor az illegális kommunista mozgalom tagja volt. A biztos adatok onnan vannak, hogy noha a kor kommunista divatjának megfelelően Kádár is váltogatta a nevét (volt Lupták is például), de mivel ezeket értelemszerűen nem ő kezelte a hűvösön, így nem is nagyon lehetett a tényeket a proletárlegendárium szolgálatába állítani.
Persze azért próbálkozott: terjedt róla, hogy a körmeit letépték, a szájába vizeltek és hogy a gyomrát tönkretették, de Rainer M. János történész rávilágít, hogy ahogy Horthy börtönében, úgy Rákosi rácsai mögött is azonnal vallott, semmiféle vegzálásra, kínzásra nem volt szükség ugyanis soha nem tanúsított ellenállást, „gyáva volt, mert félt a fájdalomtól”.
Kell tudni ütni
Utolsó névváltoztatásáról is pontos dátumunk van már: két éve beszélt Kovács Zoltán államtitkár a Soha többet harmadszor! elnevezésű jótékonysági árverésen, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pincéiben tett nagytakarítások alatt poros Lenin-portrék és kopott vörös csillagok között találtak egy iratot, amelyben egy bizonyos Csermanek János 1945. március 20-án azt kéri, engedélyezzék neki, hogy a továbbiakban a Kádár vezetéknevet használja. Bejelentett lakcíme ez volt: Budapest, VI. kerület, Andrássy út 60. Elgondolkodtató a dátum, mert Magyarország felszabadulásnak nevezett szovjet megszállása csak két hét múlva, április 4-én ment végbe. A Terror Házában ma is ott kísért a puhaként elkönyvelt Kádár belügyérként megfogalmazott gondolata: „minden eszközzel kell tudni ütni”. Ez azért árnyalja az 1956 után kialakított Kádár-imázst: a Svejket folyamatosan újraolvasó, az üzemi látogatásokon viccelődő, a hokedlin ülve, lábosból falatozó, sakkszerető, a vadászatokon termoszból teázó apafigurát.