A körárkok kizárólag Magyarország nyugati felén, Alsó-Ausztriában, Szlovákia és Csehország déli, dél-nyugati, valamint Németország déli részén terjedtek el, régészeti léptékkel mérve viszonylag gyorsan, alig 150 év alatt. A zalai lelőhelyek azért jelentősek, mert általuk a körárkok fejlődési folyamata is nyomon követhető.
A kutató elmondta: 2002-ben, az M7-es autópálya megelőző régészeti feltárása során bukkantak rá Sormás határában két, egymás mellett lévő árokrendszerre, amelyek egy-egy nagyobb szeletét sikerült kiásni. A legalább 400 éven át lakott lelőhely árokrendszerei közül a kisebbik 124, a nagyobbik 276 méter átmérőjű, s ez utóbbi – hasonlóan a korábban a Szombathelyhez közeli Sé község közelében talált lelőhelyhez – Közép-Európa legrégebbi körárka, aminek még a tájolása is teljesen azonos a Vas megyei lelőhelyével.
P. Barna Judit kifejtette: még nem publikálták, hogy Bezeréd határában leltek rá egy újabb körárokra, amelyet geomágneses felméréssel határoltak körül. Az már most látható, hogy az őskor óta gyakorlatilag nem volt megbolygatva ez a 150 méter átmérőjű terület, s ennek köszönhetően rendkívül jól kirajzolódtak az alaprajzok, az árkokhoz tartozó cölöpfalak nyomai. Olyan, ritkaságszámba menő részletek is megfigyelhetők, mint a kapuk előtti toldalékok.
A kutató elmondta azt is, hogy a közeljövőben két kiállításon is láthatók majd a rejtélyes körárkokkal kapcsolatos kutatások és feltárások eddigi eredményei. Zalaegerszegen a Göcseji Múzeumban a jövő év tavaszán az elmúlt tíz év zalai régészeti leleteit láthatja majd a közönség, a bajai Türr István Múzeumban pedig A fény régészete címmel az újkőkori és bronzkori, illetve néprajzi anyagokat állítanak majd ki, köztük a neolitikus körárkok csillagászati vonatkozásait éppen a zalai eredményekre alapozva mutatják be.
