Ahol még 1969-ben is állt a Magyar Királyság

Franco nem kért a kommunistákból, Madridban húsz évig működött Magyarország Királyi Követsége.

Bár a spanyolországi magyar kolónia létszáma csak mintegy egy-kétezer főt tett ki, az emigrációt gyakran meglátogatta Habsburg Ottó, aki korábbi ismeretsége és európai befolyása miatt Francónál nagy tiszteletben állt. Az ő támogatásával nyithatott újra Magyarország Királyi Követsége, amely 1949-től kezdve az egyetlen olyan emigráns magyar követség lett, amelyet a neki otthont adó állam is elismert.

A magyarok és ügyük népszerű volt Spanyolországban: Habsburg Ottó ajánlására a követség élére kerülő Marosy Ferenc rengeteg támogatást kapott Francótól. A Caudillo szélesre tárta a kapukat a magyar menekültek előtt, és magyar adást indított a spanyol rádióban (itt dolgozott egyébként Nyírő József is).

Ettől kezdve Marosy hivatalos útleveleket állíthatott ki, hogy segítse a papírok nélkül maradt magyar menekültek ezreit. Spanyolországban az általánosan alacsony munkabérek miatt nem volt jó menekültnek lenni, a papír viszont ugródeszka lehetett az azt elismerő USA, Kanada, Portugália és több latin-amerikai ország felé. Marosy Ferenc emellett vállalta a magyarok érdekvédelmét, jogsegélyszolgálatot tartott fenn, s klasszikus követi feladatokat is ellátott a Magyar Nemzeti Bizottmány (MNB) felé. A hivatal a finanszírozását magánadományokból és jórészt az USA által támogatott Szabad Európa Alapítvány pénzéből oldotta meg.

Barcelona és Madrid – főként arisztokratákból álló – magyar közössége ugyanakkor korántsem volt egységes. Marosy Ferenc például nem szívelte a Nagy Ferenc-féle demokratikus ellenzéki menekülteket, ahogy a nyilasokat sem, a magyar zsidó emigráns értelmiségiek pedig éppen horthysta múltja miatt voltak bizalmatlanok Marosyval szemben. Egy alkalommal sikerült áthidalni az ellentéteket, mégpedig akkor, amikor

az 1956-os magyar forradalom idején Spanyolország egyetlen nyugati államként katonai segítséget ajánlott fel a magyar forradalmároknak.

A forradalom összeomlása után azonban Marosyék fölött „eljárt az idő”. Szembekerültek a Nagy Imre kormányának friss emigránsaiból Strasbourg-ban megalakult baloldali Forradalmi Tanáccsal, Amerika pedig úgy döntött, hogy inkább ezt a vonalat támogatja, mint a Habsburg-legitimista emigránsokat. Bár Ottó főherceg amerikai magyar királypárti körökben kijárta Marosy Ferencék támogatását, Magyarország Királyi Követsége a nyugati világban már egyre kevésbé játszott valós szerepet.

Addigra Spanyolország is kitört a külpolitikai elszigeteltségéből, gazdasági és katonai együttműködésre lépett az Egyesült Államokkal, és sorra nyitottak meg a nyugati nagykövetségek Madridban. Francóék 1957-ben kereskedelmi kapcsolatba léptek a szovjet csatlós államokkal is, amin Marosy levelezése alapján igencsak meglepődött. Ő egyetlen magyarázatot látott arra, hogy

„a kommunizmus elleni harcban magának élszerepet vindikáló Spanyolország rongyos négymillió dollárért hajlandó a vasfüggöny mögötti világ legocsmányabb bábkormányaival is tárgyalóasztalhoz ülni”

alig egy évvel a forradalom vérbe fojtása után. Azt, hogy az akkor létrejövő Európai Gazdasági Közösség – a mai EU elődje – kiszorítva Spanyolországot a nyugat-európai piacokról, egyszerűen rákényszerítette a Caudillót, hogy más irányba tapogatózzon. 1958-ban a magyar és a spanyol nemzeti bank árucsere-megállapodást is kötött.

Ugyanakkor a hatvanas években megindult a politikai közeledés is, és ez pecsételte meg Magyarország Királyi Követségének sorsát. 1950 júliusában Marosy levelei szerint Madrid még elutasította a kommunista Budapest ajánlatát, miszerint ha visszakapják a királyi követség által használt madridi épületet és a javakat, ők is visszaadják a lefoglalt budapesti spanyol nagykövetséget. Aztán 1955-ben mindkét országot felvették az ENSZ-be is, a két diktatúra pedig sokat puhult, és mindkettő érdekelt volt saját szűk mozgástere bővítésében. Így 1969-ben megköttetett a paktum: Budapest beszüntette a Magyarországra menekült spanyol emigránsok által üzemeltetett rádiót, Madrid pedig végleg lakatot tett Magyarország Királyi Követségére. A húszéves álom véget ért.

(A cikk elkészítéséhez Anderle Ádám történész segítségét, illetve a professzor úr által összeállított A Marosy-iratok. Magyar királyi követség Madridban 1948–1957, illetve A magyar–spanyol kapcsolatok ezer éve című köteteket használtuk fel. Utóbbi könyvéért Anderlét 2008-ban Izabella-renddel tüntették ki.)