Horthy detektívjei az igazságért vertek

Ellentétben Rákosi ávósaival, akik az előre megírt vallomásokat akarták kicsikarni.

A politikai rendőrség első intézkedése a tanácskormány véres diktatúráját követő, egyhetes Peidl-kormány megbuktatásához köthető, amikor a kormánynak otthont adó Sándor-palotát 1919. augusztus 6-án elfoglalták az ellenforradalmi erők, soraikban a rendőrség Politikai Nyomozó Detektív Főcsoportjának tagjaival, akik őrizetbe vették a szociáldemokrata kormány tagjait.

Sziszifuszi munka volt

A kutató – aki egyébként, ha lehet így mondani, „civilben” rendőr főnyomozó – kiemelte, hogy a ’44 előtti politikai rendőrséget jóval nehezebb kutatni, mint a kommunista érabeli testületekét, mert Budapest ostroma során a legtöbb ezzel kapcsolatos irat megsemmisült, csak töredékek maradtak meg. Ezek, a korszak kül- és belügyminisztériumi iratai, a 20-as, 30-as évek rendőri zsebkönyvei és szolgálati szabályzatai, a kortárs sajtó adták Varga kutatásának alapját. Emellett segítségére voltak a népbírósági perek anyagai, illetve az 1945 utáni történészmunkák, valamint az olyan visszaemlékezések, mint Wayand Tibor magyar királyi fődetektívé. Az MNO-nak Varga elmondta: az 1945 és 1990 közötti történészmunkákat már csak azért kell kellő forráskritikával kezelni, mert azok célja főleg a meglévő rendszer legitimitásának megteremtése volt, főként az 1956-os forradalom után megrendezett nagy csendőrperek és egyebek kapcsán azzal, hogy összemosták az egykori testület tagjait a huligánoknak kikiáltott forradalmárokkal.

A Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészete akkor augusztus közepén alakult, soraiban az operatív munkát – nyomozást, megfigyelést, őrizetbe vételt és kihallgatásokat – végző detektívekkel, élükön az osztály tényleges vezetőjével, egy magas rangú rendőrhivatalnokkal, aki közvetlen kapcsolatban állt a Belügyminisztériummal; valamint az úgynevezett fogalmazók, akik az őrizetbe vételt elrendelték és a nyomozásokat felügyelték, vezetőjük az osztályt névlegesen irányító rendőrtanácsos vagy rendőrkapitány volt.

Emellett tőlük teljesen függetlenül működött a közvetlenül a fővárosi rendőrség alá tartozó Margit-körúti Különítmény, amely – ügyészekkel és katonai nyomozókkal kiegészülve – a kommunista terroralakulatok bűncselekményeit derítették fel, és az eljárásokat is ők folytatták le az egykori vörös milicisták ellen.

Ez a 250-300 fős alakulat volt az, amely a legkeményebb Lenin-fiúkat is lefülelte,

1920 októberére 12 ezer embert vettek őrizetbe.

A felszámolás befejeztével végül a testületet feloszlatták, a fogalmazók a bűnügyi osztályra, a detektívek pedig újra a politikai főcsoportba kerültek.

Vezetőjük Andréka Károly főkapitány-helyettes lett, aki 1924-ig volt teljhatalmú ura a testületnek, és három detektívcsoport felett diszponált: a baloldal elleni detektívcsoport az illegális kommunisták és szélsőbaloldaliak mellett a szociáldemokratákat is megfigyelés alatt tartották; az ellenforradalmi időszak alatt elharapózott szélsőjobboldali, fajvédő túlkapások letörését a jobboldal elleni detektívcsoport próbálta véghez vinni, a szekták és egyéb szervezetek elleni csoport pedig a destruktív kisegyházakat és a szabadkőműveseket figyelte meg.

Andréka azonban elfogultnak bizonyult, és csak a szélsőbaloldal ellen lépett fel kellő eréllyel, olyan is előfordult, hogy a szélsőjobbos bűnelkövetőket szabadon bocsátotta, sokszor szembemenve a rendőrfőkapitány, de még a belügyminiszter akaratával is. Ezzel keresztbe feküdt Bethlen István miniszterelnök konszolidációs szándékainak, így amikor az Erzsébetvárosi Kör elleni bombamerénylet elkövetőit is futni hagyta, betelt a pohár, a konzervatív kormány lefokoztatta.

Helyére a rutinos nyomozót, Hetényi Imrét helyezték, aki jelentős átszervezést hajtott végre: megszabadult a fajvédő detektívektől, és a kormány elvárásainak megfelelően fellépett a radikális baloldal mellett a szélsőjobboldallal szemben is. Az Andrékától örökölt struktúrát a Horthy Miklós elleni 1924-es merényletet követően – ekkor egy volt vörös milicista akarta agyonlőni a kormányzót, a merénylőről ’45 után Vácott iskolát is elneveztek – az efféle akciók megakadályozására helyszínbiztosító csoportot állított fel, és a társadalmi politikai egyesületeket is figyeltetni kezdte; és létrejött az államrendészeti csoport is. A 30-as évek elejére szerteágazó állambiztonsági hálózattá nőtte ki magát a politikai rendőrség Hetényi keze alatt.

A siker kulcsa volt

Ez idő tájt sikerült

minden illegális mozgalmat felszámolni, főleg a kommunista szervezkedéseket.

Ekkor kapcsolták le Rákosi Mátyást, Vas Zoltánt, ekkor akadályozták meg Sallai Imre és Fürst Sándor szervezkedését.

Utóbbiakat statáriálisan ki is végezték, bár a halálos ítélet nem volt jellemző a Horthy-korszakra, még az egykori népbiztosok is megúszták.

Ugyanakkor ’38 májusára a kormány számára kényelmetlenné vált a nyilasok elleni rendőri akciói miatt: a leválasztás, elszigetelés, üldözés a kisebb társadalmi beágyazottságuk miatt a kommunisták ellen jól működtek, de a szélsőjobboldali pártok még meg is erősödtek egy-egy razzia után. Ezért a Darányi-kormány megpróbált kiegyezni a nyilasokkal, hogy kifogja a szelet a vitorlájukból, Hetényi viszont eltökélt konzervatívként útban volt, ezért elmozdították, majd rövid közjáték után – az elmozdítást állítólag elintéző, Szálasival is jó viszont ápoló, fajvédő Hain Péter helyett – Hetényi egyik jobbkezét, Schweinitzer Józsefet nevezték ki. Haint pedig áthelyezték a különleges feladatok ellátására kijelölt 2. főcsoport élére, ahogy egyébként korábban Andréka is kapott szűk hatáskörű pozíciót a testületen belül. Haint egyébként az 1940-es erdélyi bevonulás után ténylegesen félreállították.

Varga az MNO-nak később kifejtette, erre azért került sor, mert Hain erőteljes Szálasi-szimpátiája 1940 után, a nyilasok rendkívüli megerősödése után problémássá vált az államigazgatás más területein is, ezért büntetésből mellőzték, holott korábban Horthy Miklós kedvenc detektívjének is hívták egy időben.

1939 szeptembere, azaz a világháború kitörése után a politikai rendőrség, a csendőrség és a honvédelmi kémelhárítás közös nyomozásokat folytatott az utóbbi kettő testület által szovjet kémeknek tartott kommunisták ellen, és a szociáldemokraták is rendszeresen célkeresztbe kerültek, őket viszont Schweinitzerék rendszeresen kimentették – belátták, hogy ha nincs szociáldemokrata párt, akkor minden szervezett munkás a nyilasokat fogja erősíteni. Ugyanakkor a politikai rendőrség is belefolyt a kémelhárításba, Schweinitzer emberei a nyilasok mellett a németek elleni kémelhárítást is végezték.

Emellett volt egy kevésbé ismert szerepük is,

Schweinitzerék irodájában ugyanis titkos adóvevő volt, ahol a kormány közvetlen kapcsolatot tarthatott a háború alatt az angolszász erőkkel, és a béketapogatózásokat is ezen a csatornán folytatták le.

Schweinitzer regnálásának végül a német megszállás vetett véget: 1944. március 19-én a Gestapo alakulatai a fővárosi rendőrség székházát is megszállták, és kilencüket koncentrációs táborba hurcolták.

Ekkor került elő Hain Péter, aki korábbi érdemeire való tekintettel átvette a politikai rendőrség irányítását, amely immár német érdekeket szolgált – zárta előadását Varga.

A történész az MNO-nak azt is elmondta, hogy a ’44 előtti politikai rendőrség és kommunista utódainak módszerei között nagy különbség nem volt, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy

Horthyék rendőrei a szervezkedés felgöngyölítése érdekében, az igazság kiderítéséért verték az őrizeteseket, míg a Rákosi-korszak rendvédői a pártszinten már rég megfogalmazott vallomásokat csikarták ki az áldozatból annak saját szavaival, hogy életszerűbb legyen.

A detektívapparátus nagy részét egyébként a német megszállás nem érintette, azonban a frontvonal közeledésével az immár magyar Gestapóként működő politikai rendőrség tagjai nyugatra menekültek; őket vagy az amerikaiak adták ki Budapestnek, vagy hazatérésük után buktak le, ahol a népbíróságok ítélkeztek felettük. Őket később a kommunista politikai rendőrség felhasználta, de pusztán információforrásként, de a közkeltű mítosz a beépülésükről a PRO-ba, ÁVO-ba nem igaz, Varga az MNO-nak azt mondta, egyetlen névegyezést sem talált. Schweinitzer József maga egyébként amerikai engedéllyel az USA-ba emigrált, ott is halt meg 1953-ban.