Nemet váltott, mikor még a melegeket is üldözték

Még a homoszexualitást sem dekriminalizálták, amikor Rákosi már engedélyezte a nemváltást egy interszexuális számára.

V. János Somogy megyében, munkás szülők leszármazottjaként látta meg a napvilágot 1926-ban. Felmenői is hasonlóak voltak: édesapja is munkáscsaládba érkezett, a „felszabadulás” előtt pedig sok helyen napszámosként dolgozott. Az anyai nagyanya urasági cseléd, az édesanya mosónő volt, a lánytestvér pedig „DISZ-tag, népnevelő”.

A kor propagandakifejezéseinek használata nem véletlen: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának online folyóirata, a Betekintő szerint az 1956. február végén ügynöknek jelentkező alany maga számolt be ekként életéről. A forradalom kirobbanása előtt nem sokkal pedig rendkívül elkötelezett levelet kapott tőle Piros László belügyminiszter: „Harmincéves létemnek minden komolyságával és megfontoltságával kérem Önt, hogy tegye lehetővé részemre, hogy az Államvédelmi Hatóság kötelékében szolgálhassam hazámat. Népem és annak vezetői iránt érzett hűség és szeretet ösztönöz arra, hogy hazámat az Államvédelmi Hatóság tagjaként szolgáljam.” Őszinte szándékához kétség sem fért, hiszen rendkívül hálás volt az államnak: nem sokkal korábban Rákosi Mátyás engedélyezte számára a nemváltoztatást. Palasik Mária az 1953 és 1956 között működő Belügyminisztérium iratait nézte át a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és tárta fel a történetet.

V. Judit a belügyminiszterhez címzett levelében arról írt: születési hiba miatt nemi szervek nélkül volt kénytelen felnőni, „kövér testemmel, nőies alakommal és szőrtelen arcommal, dús hajammal nagyon feltűnően néztem ki férfiruhában.” V. Judit emiatt állítása szerint nagyon sok gúnyos megjegyzés, rosszindulatú megnyilvánulás miatt címzettje volt, az emberek kiközösítették, elfordultak tőle. Elmondása szerint huszonkilenc éves koráig férfiként élt, de ez rendkívül sok nehézséget okozott neki. Kommunista fordulatát ’47 környékére datálja, mint írja, látta, hogy épül-szépül az ország, és ki akarta venni részét a nagy munkából. Névházasságot kötött egy nővel, de gyorsan el is vált, és megpróbált öngyilkosságba is menekülni. „Még az orvoshoz sem tudtam bizalommal fordulni, mert 1943-ban a Fehér Kereszt Kórház egyik orvosa azt mondta rám: az ilyeneket fel kellene akasztani, hiszen a társadalomnak úgysem lesz haszna belőlük.”

A férfiak világában a levélíró elmondása szerint semmilyen téren nem tudott boldogulni, végül pedig Rákosi Mátyáshoz fordult, hogy segítsen rajta. Kijelentette: „Rákosi elvtársnak és a kommunista szellemben működő hatóságainak köszönhetem, hogy a Belügyminisztérium anyakönyvi osztálya a V-953-162/1-1955. BM számú rendeletével nővé nyilvánított, nevemet pedig V. Juditra változtatta.” A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárában meg is található V. János születési anyakönyvének másodpéldánya, ami jelezte: 1955. november 3-án a monogram maradt, de Jánosból Judit lett. Egykori szülőhelyének önkormányzatában feltehetőleg megtalálható az anyakönyv, de a hivatal a 2010. évi I., az anyakönyvi eljárásról szóló törvény miatt nem engedélyezte az abba való betekintést.

Nemátalakító műtétet akkor nem végeztek Magyarországon, sőt ez akkoriban még nyugaton sem volt gyakorlatnak mondható. V. Judit ugyanakkor úgy érezte, már a jogi aktus is hozzásegítette, hogy valódi önmaga lehessen, így boldogan ajánlotta fel ügynöki szolgálatait. „Újjászülettem. Helyet kaptam a társadalomban. Nem vagyok többé kiközösített. Most már van értelme az életemnek, és részt vehetek hazánk szocializmust építő munkájában. Dolgozni és tanulni akarok, hogy minél jobban szolgálhassam hazámat” – írta. Közlése szerint pedig nem csupán az országért kívánt dolgozni, de egyben aktívan részt is venni „népünk külső és belső ellenségeinek leleplezésében és felszámolásában”. V. ekkor mindenhova ellenségeket vizionált, legalábbis levele szerint: „Felháborodva láttam, hogy mennyi ellenség bújik meg köztünk, s még azok között is mennyi ellenségünk van, akik csak jót és szépet kaptak hazánktól.”

A levél megérkezett, Gervai Tibor államvédelmi őrnagy pedig 1956. március 13-án két hivatalos levelet írt a Belügyminisztérium Személyzeti Főosztály Titkárságáról V. Judit ügyében. Jávor Miklós államvédelmi őrnagy május 3-án aztán azt közölte: az alany alkalmatlan, ezért államvédelmi vonalon nem is kívánják foglalkoztatni. A történet a korábbiaknál is abszurdabb fordulatot vett: Jávor elmondta, hogy személyesen is beszéltek V.-vel, és a „V. Judit által közölt ellenséges beállítottságú személyekről megállapítottuk, hogy nevezettek a BM hálózatába tartoznak”. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kikereste őket, és az egyik megnevezettet, W. A.-t tényleg meg is találták: ő „Tubi” fedőnév alatt tevékenykedett a Pest megyei főosztályon. W. A.-ról írta a nő, hogy húszéves, ideiglenes budapesti lakos, prostituáltként dolgozik és az ország elhagyását tervezi. Ez egyébként meg is történt, W. A. 1956-ban távozott, egy bécsi hetilap főszerkesztőjének felesége lett, 1959 és 1962 között pedig a BM vizsgálta is ügyét, de aztán nem keresték újra.

V. Juditról nem tudni sokkal többet a cikk szerint: érdekes módon Palasik szerint azonos lehet azzal, aki aztán a torontói West Lodge táborban szervezte a Magyar Szabadságharcos Szövetséget. Az 1956-ban kiszökő személyre a cikk alapján ráillik a leírás, róla az 1959-ben hazatérő V. L.-né nyilatkozta: „30 év körüli, kövér, 175 cm magas, barna hajú 1956-ban szökött ki Idehaza Budapesten lakott, tehergépkocsi vezető volt. A nő – tudomásom szerint – beteges hajlamú volt, és egy nővel élt együtt, erről az egész tábor beszélt.” Palasik szerint Rákosi azért is engedélyezhette a nemváltoztatást, mert korábban benne is kevésbé tudatosult a férfiszerep, hat lánytestvér mellett nőtt fel. A Pünkösti Árpád által említett, felnőttkorban készült Rorschach-teszt alapján Rákosi szégyellte lányos érzelmeit, komplexusok alakultak ki benne.

V. Juditot ugyanakkor nem lehet a fentiek alapján transzszexuálisnak nevezni: Kosztolányi György akadémikus-genetikus Palasiknak arról beszélt, hogy a születési rendellenesség miatt interszexualitásról, hermafrodizmusról lehet szó. „Az interszexualitás nemcsak a test, hanem előbb-utóbb a lélek betegsége is lehet, hatalmas lelki teher és bélyeg viselőjének” – jelentette ki erről már Borsos Antal professzor a Palasik-cikk lábjegyzete szerint. A transzszexualitás az, amikor valakinek a nemi tudata nem egyezik a születési nemével, míg interszexualitásról akkor beszélünk, amikor valaki számára nem egyértelmű a testi neme. A Transvanilla szerint „interszexuálisnak nevezzük azokat az embereket, akik a nemi anatómiai jegyek (kromoszómák, hormonok, külső és belső nemi szervek) olyan kombinációjával rendelkeznek, amelyek sem a férfiak, sem a nők esetében nem szokványosak”.

Próbáltunk mi is utánajárni, mi történhetett V. Judittal, de nem jártunk sok sikerrel: a kanadai magyar szervezetek eddig nem reagáltak megkeresésünkre, Palasik pedig azt írta, az is csoda, hogy ez a cikk megszületett. Mint az MNO-val közölte, V. J.-ről nem közölhető több adat születése után kilencven, illetve százhúsz évig. „Én megpróbáltam mozgósítani az ’56-os kanadai barátaimat, de ott Torontóban senki nem volt közülük abban a táborban (ami valójában egy tömbház volt), ők nem tudtak segíteni” – írta Palasik.

Nemátalakító műtétet ekkoriban még kevés helyen végeztek: először Németországból tudunk ilyenről 1912-ből, majd 1922-ben, 1930–31-ben is volt rá példa, utóbbit dolgozza fel a Palasik-cikk említése szerint a nemrég a mozikba került A dán lány is. Az első amerikai férfit 1952-ben operálták nővé Dániában, George William Jorgensen Jr. -ból Christina Jorgensen lett, aki aztán a transzszexuális jogokért küzdött. Az Egyesült Államokban 1966-ban végeztek először ilyen operációt, a baltimore-i Johns Hopkins kórházban.

A Háttér Társaság közlése szerint a magyar hatályos törvények nem szabályozzák, ki és milyen körülmények közt válthat nemet, viszont kialakult egy szokásjogon alapuló gyakorlat. A kérelmet az Igazságügyi Minisztériumhoz kell benyújtani, és csatolni kell pszichiáter, pszichológus, urológus/nőgyógyász és endokrinológus szakvéleményét is. Ezeknek igazolniuk kell, hogy a kérelmező transzszexuális. A korábbi orvosi beavatkozás nem feltétel, a kérelem benyújtása és elbírálása közt pedig legfeljebb harminc nap telhet el.

A törvények azt sem szabályozzák, ki és milyen körülmények közt eshet át nemi átalakító beavatkozáson. A kialakult gyakorlat szerint ezekhez, hormonkezeléshez, illetve műtéti beavatkozáshoz előbb a jogi változás szükséges. A Transvanilla szerint „konkrétan a transzszexuálisok számára nagy jelentőségű jogszabályi keretet jelent az Alkotmánybíróság 43/2005 (XI. 14.) számú határozata, mely a transzszexuális személyek nemváltoztatását az önrendelkezési jogból vezeti le, illetve az 58/2001 (XII. 7.) számú határozata, amelyben az Alkotmánybíróság a transzszexuális személyek névválasztási és névviselési jogát alkotmányos alapjogként említi.”

A transzszexualitás fogalma mai értelmében először 1950-ben jelent meg David O. Cauldwell könyvében: ő a Háttér cikke szerint nem hitt a test megváltoztatását célzó beavatkozásokban. Idősebb kortársa, Harry Benjamin endokrinológus ugyanakkor már a húszas években elkezdte kezelni első páciensét, aki férfiből nővé szeretett volna válni.

Bár a társadalmi mozgalomban együtt szokás emlegetni melegeket, transz- és interszexuálisokat, az LMBT-csoportok ellenére különböző dolgokról van szó: a homoszexuálisok esetében szexuális orientációról, transzok esetében pedig nemi identitásról. Transzszexuális is éppúgy lehet tehát hetero, ha ahhoz a nemhez vonzódik, amilyen testbe ő született, de meleg is természetesen. Bár Magyarországon 1961-ben dekriminalizálták a homoszexualitást, később is felmerült pszichológusok, illetve a közvélemény részéről, hogy azért maradjanak láthatatlanok, illetve törekedjenek az orientáció megváltoztatására.

Pszichológusi szövegekben a homoszexualitás dekriminalizálása után is jelen volt még a melegség korlátok közé szorítása, míg a leszbikusokat szinte nem létezőnek tekintették – derült ki Borgos Anna február 28-án, a Bálint Házban tartott előadásából. Buda Béla például 1978-ban arról írt, a homo- és transzszexualitást némiképp összemosva: „Vannak homoszexuálisok, akik szinte hivalkodnak azzal, hogy ők mások. A nyugati magazinokban, televíziós műsorokban gyakran láthatók ilyenek, de a pesti utcán is lehet látni retikülös, kifestett, nőiesen járó férfiakat. Ez épp olyan hibás és káros dolog, mint a megszólás, a mások magánéletébe való beleszólás készsége.”

Borgos szerint még ’61 előtt sem igen fordult elő, hogy (a törvény betűje szerint egyébként kiszabható) szabadságvesztéssel sújtsák a melegeket, inkább pénzbüntetést adtak. A dekriminalizáció viszonylag hamar megtörtént, de a beleegyezési korhatár ezután is más volt, mint a heteroszexuálisoknál: ’78 előtt például büntethető volt egy 21 és egy 19 éves férfi közti kapcsolat. A homoszexualitást 1973-ban törölték a mentális betegségek listájáról is. A leszbikusok kevesebb üldözésnek és orvosi érdeklődésnek voltak kitéve a rendszerváltás előtt, de így kevésbé is voltak láthatóak. Borgos előadása szerint nőknél sérülésként vagy pótlékként értelmezték az ilyen kapcsolatot: ez a nő biztos amiatt lett leszbikus, mert korábban rossz volt a kapcsolata a férfiakkal, azok nem rendelkeztek megfelelő szexuális kultúrával. „A fejletlen orgazmuskészségű lány eleinte fiúkkal, férfiakkal próbálkozik, vagy éppenséggel házasságot köt, de partnere alacsony szexuális kultúrája nyomán nem jut kielégüléshez” – írta például Szilágyi Vilmos 1986-ban, míg Buda Béla 1994-ben megjelent, feltehetőleg korábban írt szövege arra jut: „nagyon szép nők ritkán válnak homoszexuálissá, mert hamar intenzív férfikapcsolataik alakulnak ki, ( ) a kulturális szépségideálnak nem megfelelő nők számára a homoszexuális kapcsolat kézenfekvő alternatíva.”

Azzal kapcsolatban, hogy miként lehetett ekkoriban beszélni a homoszexuális kapcsolatokról, milyenek voltak az első próbálkozások, fontos forrásszöveg Géczi János nyolcvanas években két részben kijött portréműve, a Vadnarancsok. A nemrég újra kiadott kötetben bár Géczi részben elfogadóan ír a homoszexuálisokról, kiáll amellett, hogy nem ítélhetőek el, de az ehhez hasonló mondatok is gyakoriak: „A hagyományos családfogalom felbomlásával – az utóbbi tizenöt-húsz évben – jelentôsen megnôtt a hazai leszbikusok, homoszexuálisok száma. Egyre gyakrabban értesülünk a különbözô információs csatornákon szexuális perverziókkal összefüggô bûntényekrôl.” Mint Stemler Miklós is írta: „Ami a legfeltűnőbb a homoszexuálisok elbeszéléseinek vizsgálatakor, az egyrészt egy bizonyos fajta védekező pozíció, másrészt az önmeghatározás „pótlék” volta. A védekezés minden bizonnyal a beszédhelyzetből is következik.”

A transz- és interszexualitás kezelése már más kérdés volt, de a rendszerváltás előtt keveset lehetett tudni a hasonló identitással bírókról. Borgos Anna kérdésünkre a beszélgetés után elmondta, nemváltó műtét valóban nem volt lehetséges sokáig, a transzszexualitás pedig a szakirodalomban is csak nagyon biologizáló módon jelent meg.

Az általunk megkérdezett szakemberek elmondták: tizennyolc éves kor fölött van ma lehetőség a diagnosztizálásra, korábban semmit sem tudnak tenni. Wéber Katalin klinikai szakpszichológus elmondta, jellemzően akkor érkeznek az emberek, amikor már meghozták a döntést: át szeretnének alakulni. Többnyire húsz és harminc közötti transzszexuálisok látogatnak hozzá, akik elmondják, hogy egész kiskoruktól érezték, mások, mint amilyennek a biológiai nemük alapján lenniük kellene.

Azt Tolnai Valéria pszichiáter sem tudta megmondani, hogy a rendszerváltás előtt milyen volt a helyzet. Mint lapunkkal megosztotta, neki 1997-ben volt az első esete, akkor is ugyanúgy volt lehetőség nemváltásra, mint mostanság. Ő arról számolt be, hogy valójában endokrinológiai szakvélemény ma már ugyanúgy nem kötelező, mint genetikai, ezek korábban voltak megszabva. Hozzá 18-tól 50 éves korig érkeznek, és ők is arról számolnak be, hogy gyerekkoruktól problémaként élték meg a dolgot. Tolnai szerint ugyanakkor helyes, hogy csak 18 éves kortól van lehetőség diagnosztizálásra, mert már olyan is előfordult, hogy még korban efölötti személy neme is úgy lett megváltoztatva, hogy később azzal nem tudott azonosulni. Emiatt vissza kellett csinálni a dolgot. (Mármint jogi értelemben, a műtétet lehetetlen visszacsinálni.) Az interszexualitás még ritkább kórkép szerinte, és ő csupán két fővel találkozott eddig, közülük az egyik pedig transzszexuális volt, és nemet kívánt váltani. Mint mondta, interszexuálisoknál csecsemőkorban határozzák meg a nemet, illetve műtéti úton „normalizálják” a nemi szerveket.