Százával vitték az egyház embereit

Nem kegyelmeztek az egyháznak a hatvanas években: volt, aki közel húsz évet ült, mást diákjai halála miatt támadtak.

A hatalom az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül igyekezett ellenőrizni az egyházi személyek életét, ugyanakkor amikor valakit behívott a hivatal megyei megbízottja, előbbi nem sejthette, hogy az állambiztonság emberével találkozik – fejtette ki Soós. Pedig pártállami szervként szorosan együttműködött az állambiztonsági szervekkel, és az egyházak állami ellenőrzésével foglalkozott 1951 és 1989 között. A hivatal 1961 őszétől listát készített azokról, akiket korábban nem fogtak perbe. Az együttműködést pedig sikerült kikényszeríteni: 1961 tavaszán többeket letartóztattak, a püspöki kar pedig körlevélben ítélte el az „államellenes összeesküvést”, megtagadva ezzel saját papjait. Ott volt Kovács István is, akit a győri egyházi tanácsosi tisztre neveztek ki 1976-ig: ő a szigorúan titkos állomány tisztje lett, és a valutával való visszaéléssel megvádolt győri egyházmegyei papok megregulázása is a feladata lett.

Hiába csengett le az 1956-os forradalom utáni megtorlás első nagy hulláma, és zajlottak le a főbb perek, kellettek az újabb ügyek, ezért Soós szerint perek sokasága következett. Még 1958-ban született két párthatározat, melyek az egyházakkal szembeni fellépés irányait szabták meg. A reformátusok részéről például Székely Dezső került persorozatba, és átfogó támadást is indítottak az egyházi személyek ellen Fekete hollók fedőnéven. Említésre méltó még Szunyogh Xavér a bencések közül, illetve Havass Géza egyházmegyei számvevő, aki az 1961-es persorozat kiemelt elítéltje volt. A hatalom azt igyekezett ekkoriban demonstrálni, hogy az egyházakkal szembeni erőszakos fellépés abszolút megengedhető. Csak 1961. február 5-éről 6-ára virradóra közel félezer, 456 egyházhoz köthető személyt tartóztattak le.

A beszélgetést vezető Zinner Tibortól megtudhattuk: amikor a rendszerváltás hajnalán elindult az iratok megsemmisítése, két elv létezett. Egyik volt, hogy elsőként azok iratanyagát semmisítik meg, akiket legutoljára szerveztek be, a másik, hogy azért maradjon is anyag. Így az egyházi személyiségekre vonatkozó anyagok nagy részét megőrizték, hogy fennmaradjanak a beszervezett vallási vezetőkre nézve kellemetlen iratok.

A reformátusoknál halálos ítéletet is hoztak, Gulyás Lajost kivégezték, miközben a római katolikus Mindszenty József az amerikai nagykövetségen kapott menedéket. A forradalom első évfordulóján aztán hatalmas készültség volt, tartottak tőle, hogy készül valami, majd 1961–62 után következett az egyházi perek már említett reneszánsza.

Zinner elmesélte azt is, hogy róla egy Nádházi fedőnevű ügynök jelentett Debrecenben, akkoriban viszont fel sem tűnt nekik, hogy megfigyelik őket. Senki fel nem tételezte, hogy árgus szemekkel figyelik minden mozdulatát. Mint mondta, őt például zsidó nacionalistának bélyegezték, bármit is jelentsen ez egy debreceni egyetemen, ahova ő épp járt.

A legérdekesebb talán a Veritas Intézet főmunkatársának, Tóth Eszter Zsófiának a kutatása volt: ő Pannonhalma történetét kutatta, és az 1965 szilveszterén történt aggteleki barlangbalesetről számolt be, arról, amelyben három diák életét vesztette. A pannonhalmaiak helyzete már egyébként sem volt egyszerű: 1961. október 23-án volt megemlékezés a gimnáziumban, ami miatt az igazgatót le is váltották, Karsai Géza történelemtanárt nyugdíjazták, és többek között (Szentmihályi) Szabó Péter diákot kizárták. Az állambiztonság nagyon figyelt, és Tóth fel is idézte, hogy nemrég az egyik áb-tiszt fia tett közzé bocsánatkérő nyilatkozatot, megkövetve a vegzált papokat. „Fájdalommal, szégyennel hajtom meg az áldozatok és családjuk, gyermekeik előtt, az egyházak előtt, akik ellen szintén dolgozott” – írta február 25-én Károlyi András, miután a Nemzeti Emlékezet Bizottságának oldalán megjelent édesapja, Károlyi Gyula neve. Tóth Eszter Zsófia szerint fontos gesztusról van szó, és lényeges feladatok vannak még hátra.

A történész szerint barlangászszakkör működött évek óta Pászthory Valter vezetésével, és az aggteleki barlangban is túráztak, ennek pedig volt egyfajta lázadásos jellege is. (Minden évben elénekelték a himnuszt például egy adott ponton.) Hárman lettek rosszul és haltak meg 1965 szilveszterén, a hivatalosságok pedig jó alkalomnak tartották az esetet az egyházellenes agitációra. Pászthoryt fekete ördögként festették le, aki éheztette a diákokat, miközben ez nem is volt igaz, majd el is ítélték, hogy aztán a rendszerváltás után rehabilitálják.

Tóth Eszter Zsófia szerint műtrágya szivárgott be csehszlovákiai oldalról, ez okozhatta a haláleseteket. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a csehszlovákok felelősségét nem vetették fel, és zavarba is jöttek a magyar kommunisták attól, hogy feszültséget okozhat az eset a szomszédokkal. Szilveszterkor egyébként el sem akarták először hinni, hogy valóban baleset történt, és nem év végi viccről van szó: a határőrök is javában szilvesztereztek, ünnepeltek, mikor az esetről értesítették őket.

A Veritas Intézet főmunkatársa kifejtette, hogy átnézte a pannonhalmi állambiztonsági forrásokat, és megdöbbentő, milyen mélységben kellett egymásról is jelenteniük a tanároknak, azt is megítélve, hogyan oktat a másik. „A diktatúra szorításában élték életüket”, kéthetente találkoztak a paptanárok tartótisztjükkel, gyakrabban tehát, mint mondjuk a saját testvérükkel. Különféle indokokkal zsarolták őket, utólag pedig a diákok azt is kérték Tóth szerint, hogy inkább ne is hozzák nyilvánosságra, mivel egészen 1989-ig szorításban tartották őket. Utóbb a diákok el is mondták: hithű katolikusként választották a gimnáziumot, és nem haragudtak Pásztorira sem, amikor a hatalom épp azt akarta elhitetni, hogy ő okozta a három diák halálát.