Teleki tudta: a háborút nem lehet megnyerni

Egy biliárdasztalon aludt Horthyval, a kormányzó mégis cserben hagyta.

Teleki eközben gyakorlatilag tojástáncot járt az angolszász nagyhatalmak és a tengely között – jellemezte Zeidler Miklós Teleki külpolitikáját. Bár 1939. február 22-én, beiktatásakor a Képviselőházban ismertette programját, miszerint hazánk külkapcsolataiban a Berlin–Róma tengelyre kíván támaszkodni, de szinte azonnal táviratozott Londonba, hogy jelezze: kénytelenek vagyunk bizonyos fokig a németekkel együttműködni, de nem szállunk szembe a Brit Birodalommal.

Ugyanakkor mindkét hatalmi tömb nyílt színvallást akart Magyarországtól. Teleki ugyan közölte Mussolinivel, hogy természetesen a tengely politikájával hangolja össze hazánk a politikáját, de Lengyelország megtámadásában nem vesz részt. Amikor 1939. szeptember 1-jén a német támadás megtörtént, Teleki taktikai megfontolásokból „nem hadviselő félnek” nyilvánította hazánkat, 1940. február elején jegyzékben is nyilatkozott Londonnak arról, hogy hazánk célja a külpolitikai mozgástere megőrzése. Sőt, 1940 márciusában még jelentős összeget is elkülönítettek egy emigráns washingtoni kormány felállítására, ha bekövetkezne a német megszállás – mondta Zeidler.

Aztán jött 1940. augusztus 30-án az újabb német–olasz gesztus, a második bécsi döntés, amellyel visszatért Észak-Erdély. Teleki ennek kapcsán mély aggodalmának adott hangot, attól tartva, hogy a tengelyhatalmak túl magas árat fizettetnek majd meg ezért, nem tudunk majd kimaradni a háborúból, annak végén pedig vissza kell majd adni a területeket. Be is nyújtották a számlát Hitlerék, követelve, hogy Magyarország is csatlakozzon a német–olasz–japán háromhatalmi egyezményhez; ezt Sztójay Döme berlini nagykövet érvelése nyomán a magyar kormány elfogadta. Ez tulajdonképpen egy kölcsönös segítségnyújtási megállapodás volt, támadó háborúban való részvételt nem említett (később azonban a németek erre hivatkozva követelték és kapták meg hazánk katonai támogatását a háborúban). Teleki az ismert angolbarát Bárdossy László külügyminiszteri kinevezésével, és a jugoszláv–magyar örökbaráti szerződéssel próbálta ellensúlyozni a történteket. Azonban hamarosan ellentétbe került a két új nemzetközi szerződés, miután 1941. március 27-én katonai puccs megbuktatta a németbarát belgrádi kormányt, az új rezsim pedig deklarálta, hogy nem csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez, ez pedig  kényszerhelyzetbe hozta a magyar kormányt – emelte ki Zeidler.

Mint Turbucz elmondta, amikor Németország Jugoszlávia lerohanása mellett döntött, kérdés sem volt, hogy Horthy kihasználja azt a délvidéki revízióra: „A bőr égne le a pofámról, ha nem élnék az alkalommal, és nem szabadítanám fel Dél-Magyarországot”.

A vezérkar április 1-jén döntött a magyar részleteiről, itt Werth Henrik és Hóman Bálint is a korlátlan támadás mellett kardoskodott, Teleki viszont két feltételhez ragaszkodott azon túl, hogy meg kell várni, amíg Horvátország kikiáltásával Jugoszlávia formálisan felbomlik: hogy nem német parancsnokság alatt történik a bevonulás, és a magyar hadsereg nem lépi át a történelmi Magyarország egykori határát. Ekkor Horthy végre Teleki mellé állt, és elfogadták a korlátozásokat – mondta Turbucz.

Teleki tehát méltán érezhette úgy, hogy politikája megbukott, azonban az öngyilkosságában még számos további tényező is szerepet játszott. Ablonczy Balázs – aki bő tíz éve egy Teleki Pál-monográfiát is írt – az öngyilkosság további tényezőit is feltárta: az elszigeteltséget és a magányt – felesége szanatóriumban, gyerekei távol –, kudarcát a nemzetiségekkel szembeni türelem politikájában; alulmaradt a vezérkarral folytatott politikai csatározásaiban, hosszú évek óta fájdalmas vesebetegség kínozta, ráadásul addigra már két idegösszeomláson és egy öngyilkossági kísérleten is túl volt.

A végső pont azonban akkor jött el, amikor úgy érezte, hogy a kormányzó is elárulta: Horthy ugyanis, bár nyílt színen támogatta Teleki feltételeit a jugoszláv bevonulás kapcsán az április 1-i legfelsőbb honvédelmi tanácsi ülésen, azonban másnap délután – állítólag – telefonon közölte az épp feleségét látogató miniszterelnökkel, hogy a feltételek szinte mindegyikében meggondolta magát, azokat semmisnek tekinti – mondta Turbucz, aki szerint Horthyra ekkor már saját vezérkultusza is erősen hatott; mely szerint ő hivatott arra, hogy az elszakított magyar földeket újraegyesítse.

Ziedler megemlítette: Teleki korábban megpróbálta kipuhatolni a helyi magyar követeknél, hogy az angolszász hatalmak hogyan reagálnának a magyar bevonulásra a már említett korlátozások mellett, de mind Washingtonból, mind Londonból azt a választ kapta, hogy ez egyértelműen hadüzenetet vonna maga után. Az erre vonatkozó válaszokat este olvasta el, ez Ablonczy szerint végérvényesen bebizonyította neki, hogy politikája megbukott. Ezt követően még részt vett a cserkésztisztek bazilikabeli lelkigyakorlatán, majd hazatért Sándor-palotabeli lakosztályába, és ott hajnali 2 és fél 3 óra között főbe lőtte magát; a lövés zaját senki sem hallotta, halálát az ébresztésére érkező inas vette észre kora reggel.

Teleki ugyanis világosan látta, hogy a németek ezt a háborút nem nyerhetik meg: „ha a németek vesztenek, mi is vesztünk; ha győznek, akkor pedig elveszünk” – mondta Ablonczy.

A közönség soraiból hozzászóló Kubassek János geológus felvázolta: Teleki megkapta azokat a térképeket, amelyek Európa német győzelem utánra tervezett viszonyait mutatták be, és egyértelműsítették, hogy Magyarország semmi jót nem várhat egy ilyen győzelemtől. Telekit emellett nem vakították el a korai német sikerek, ugyanis korábban többször járt az Amerikai Egyesült Államokban – tette hozzá.

Kubassek egyébként korábban a Mezőgazdasági Könyvtár Magyar Tudós Tárlat nevű rendezvényén részletesebben is beszélt Teleki Pál földrajztudósi karrierjéről: például hogy Japán történetének kartográfiai feldolgozásáért 1909-ben Genfben megkapja a világhírt hozó Jomard-díjat. Legismertebb alkotása a trianoni békediktátum elleni harcban is bevetett vörös térkép, amely az 1910-es népszámlálási adatok alapján ábrázolta Magyarország etnikai viszonyait; ennek módszertani újdonsága volt, hogy a népesség számarányának megfelelő területet „besatírozva” mutatta be a valós etnikai viszonyokat. Teleki maga is tagja volt a trianoni magyar békedelegációnak, itt elsősorban a Kárpát-medence földrajzi-területi és történelmi egységét hangoztatta – mondta el Kubassek, hozzátéve: mire hazaért Párizsból, gyakorlatilag politikusként tekintettek rá.

Később a Népszövetség megbízásából segédkezett 1924–25-ben az iraki–török határ megállapításában, a kurd kérdés egyik legkomolyabb ismerőjévé vált, aki aprólékos munkával teremtette meg a földrajzi szintézist. Fontosnak tartotta, hogy a határok meghúzásánál a vízgyűjtő területeket és az agrárhasznosítási területeket nem szabad egymástól elvágni, mert ez súlyos konfliktusokhoz vezethet. Több alkalommal járt Amerikában, és tanulmányozta az ottani gazdaságot, ipart, közlekedést. Ezen ismereteinek köszönhetően pedig pontosan tisztában volt azzal, hogy a német birodalom nem győzhet az angolszász világgal szemben, amely Amerika és a brit gyarmatok révén szinte korlátlan utánpótlással rendelkezik – mondta Kobussek. Nem véletlenül volt elsődleges célja az ország háborúba való belesodródásának mindenáron való megakadályozása, és amikor ebben kudarcot vallott, azt egész életműve összeomlásaként értékelte.

Mint Ablonczy elmondta: bár számos összeesküvés-elmélet született arról, hogy Telekit a németek gyilkolták meg, erre semmi bizonyíték sincsen; mind kortársai, mind munkatársai és a családja is kizárták az idegenkezűség lehetőségét, és a korabeli rendőri és halottkémvizsgálat is ezt támasztotta alá.

Öngyilkossága egyszersmind politikai állásfoglalás is volt; azonban, ahogy Turbucz is aláhúzta, Horthy Miklóst sem Teleki búcsúlevele, sem öngyilkossága nem állította meg; a kormányzó sem ekkor, sem később nem nézett szembe a felelősségével.