Így tömték a gyerekek fejét Rákosi „pajtással”

A gyermekirodalom sem maradt ki a propagandából: Dörmögő Dömötör járt háborúban és majálison is.

Komáromi Gabriella irodalomtörténész előadásán jártunk az Országos Széchényi Könyvtárban, aki Gyermek és propaganda címmel azt vette górcső alá, hogy Átlagpistinek és Átlagjuliskának milyen propagandahatásokkal kellett szembenéznie az 1896-os millennium és az ötvenes évek, a magyar gyermekirodalom legvisszásabb kora között.

A gyermekirodalom-kutató szerint ez az időszak, amely a két aranykor – a Móra Ferenc, Gárdonyi Géza és Karinthy Frigyes nevével fémjelzett századelő, illetve Weöres Sándor, Lázár Ervin, Janikovszky Éva ideje – közé ékelődött, hihetetlenül lezüllesztette a műfajt. A két világháború között, amikor a felnőttirodalom leggyümölcsözőbb időszaka volt, elképesztő mélységekben járt a gyermekirodalom; a kommunizmus első éveiben aztán egy szintre került a kettő, rettenetes volt ez is, az is – vázolta az irodalomtörténész.

Az 1896-os millenniumi ünnepségek óta fel-felbukkanó toposz volt, hogy Magyarországon minden tót, sváb, rác és oláh magyar akar lenni, ez az ifjúsági prózában is kőkeményen megjelent: Abonyi Árpád Három vitéz magyar baka meg egy káplár története – amelyet afféle magyar három testőrnek szántak – főszereplője a magyar káplár és három katona – egy oláh, egy szász és egy zsidó –, akik azonban szívükben és szájukon is harsányan magyarok.

Megrázó az első világháború kitörésekor készült felvételeken látni az ujjongó tömegben a kis matrózblúzos vagy mezítlábas gyerekeket – mondta Komáromi –, márpedig tény, hogy a háború népszerű témája volt a gyerekirodalomnak.

Sebők Zsigmond Mackó ura például, aki minden újításnál ott volt – ahol az autót találták fel, ott autóba szállt, de részt vett a földalatti felavatásán és a millenniumi ünnepségeken is – nem maradhatott ki a háborúból sem. A Jó Pajtásban Dörmögő Dömötörként megjelenő figura hangosan kommentálja a haditudósításokat. „A magyar huszárok ütnek, a muszkák meg kikapnak; te, ezek a fránya huszárok úgy vágják a muszkát, mint a dohányt, mint a hagymát, mint a gulyáshúst!” – magyarázza a feleségének. De ő maga önkéntesen be is vonul katonának, megjárja az olasz és az orosz frontot is.

Voltak ugyan újságok, amelyek ebből sokáig kimaradtak, és voltak háborúellenes írások is, mint Balázs Béla Hét királyfija, de ezeket elnyomták a háborút harsányan éltető művek.

A vesztes háborút követő, 1918. októberi őszirózsás forradalom nem csak a politikában hozott fordulatot: sok humanista gyermekíró, akinek elege volt a háborúból, örömmel csatlakozott az új irányvonalhoz, azonban igen hamar, már januárban kiábrándultak a mindent feladó Károlyi-kormányból. Benedek Elek a Jó Pajtásban regisztrálta a szomorú tényt:

„mindenki ellensége a magyarnak”.

A gyermeklapok beszámoltak a béketárgyalásokról, az egymillió halottról, a kétmillió rokkantról, és Kossuth unokái könyörögtek Wilsonnak egy igazságosabb békéért a Katolikus Gyermeklapban.

A proletárdiktatúra és a vörösterror idején már teljes a gyermekírók szembefordulása a rendszerrel; Blaskó Mária ekkor kezdte megírni a Magyar Misi kalandjai a vörös világban című gyermekkönyvét, amely gyakorlatilag

Tormay Cécile Bujdosókönyve – gyerekeknek.

„Én még ilyen rongyosra olvasott könyvet nem láttam, pedig könyvtáros is voltam” – mondta a kutató, aki szerint ez a könyv minden volt, csak nem gyermekkönyv. A Pál utcai fiúkhoz hasonló bandaregényként megjelenő könyv nem működik, a gyermekek nem gyerekhangon beszélnek benne. Vázlatos és kidolgozatlan, így nem sikerül a vörösterror istentelen, borzalmas világát lefestenie, a főhőse operettfigura, kakastollas, címeres kalappal, mindenki kedvence.

Regényhősei elvakultak: „mindenki magyar, aki itt született. Mindenki!” – mondja a könyvben legharsányabban a sváb gyerek.

A műben egyébként Trianon, a „nem, nem, soha!” motívuma is megjelenik (később ezzel a címmel Blaskó egy másik könyvet is írt), ahogy Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művében is.

A húszas-harmincas években semmi nem változott, a revíziós propaganda továbbra is áthatotta a magyar gyermekirodalmat, ahogy a militarizmus is. A Kisdednevelés című periodika óvodásversei között olyanok voltak, mint mint ez: „Itt a friss tejecske/ Idd meg, Jancsi, bátran / Aztán katonák előre / Utánam, utánam”.

Rettenetes ifjúsági regények születtek, kártékony indulatok és megérthető fájdalmak együtt éltek – kommentálta Komáromi, hozzátéve: a századforduló „mindenki magyar akar lenni” toposza még 1939-ben is megmaradt.

„Ennél sötétebb korszak a magyar gyermekirodalomban nincs. Ez überelhetetlen” – ugrottunk át a második világháború utáni korszakra, a kiépülő majd regnáló kommunizmus éveire.

Gergely Márta már 1948-ban feltámasztotta Dörmögő Dömötört, aki egész családjával felvonult május elsején a Zebulonból mackó lesz című gyermekkönyvben.

Hárs László könyveiben Rákosi és Gerő „pajtások” intézkedései oldják meg a felmerülő gondokat; Fehér Klára is beállt a sorba, Őrségem című regényében már a 15. oldalon Rákosi képe mosolyog a falon. Rákosi alakjában testesült meg a párt mindenható, mindentudó volta.

„Mit szólna Rákosi elvtárs, ha megtudná, hogy a Hámán Kató jaj nem tanult?” vagy: „én is meg fogom tanulni az orosz nyelvet olyan jól, hogy olvasni tudjam a Pravdát”; ezek a mondatok gyermekkönyvekben szerepeltek. Ezek a munkák szerint még nyelvtant is azért tanult a diák, hogy Rákosi elvtársnak levelet írhasson – sorolta Komáromi. Ezekben a regényekben, mintha Orwell világában járnánk.

Az elterjedt aranykormítoszból volt, aki rejtetten még gúnyt is űzött: Palotai Boris szerint például „minden üvegből lesz, még a tyúkólak is”, Tersánszky Józsi Jenő pedig Misi mókus kalandjaiban ír az örökké termő fa körül a jóllakottságtól tehetetlenül heverő, elhízott mókusokról.

Ez az aranykormítosz nem nagyon ragadt meg a gyermekekben. Komáromi személyes élményt is mesélt erről: amikor gyerekként az ötvenes években a szomszédját megkérdezte, hogy mikorra várható az aranykor, az illető úgy vélekedett, hogy 2000-re már biztosan így lesz. Na de rajtuk az egész kisváros röhögött, mert otthon is úgy hívták egymást: „apám elvtárs” és „fiam elvtárs”.

A sztálinizmus nem halt meg Sztálinnal: Janikovszky Éva lányregényében, a Szalmalángban a szerelmes lány azon tűnődik, hogy kiszemeltje, a karmester vajon a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt vagy után született-e?

Azonban a gyermekirodalom gyorsan gyógyult. Már az ötvenes évek végén, Weöres Sándor Bóbitájával, Mándy Iván Csutakjával vagy Fekete István Tüskevárjával új, szabadabb irányt vett. Szabó Magda 1970-es Abigélje pedig, hiába türemkedik a főszereplőre az ellenállási mozgalom, akkor is az egyik legjobb magyar leányregény.

Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdeje pedig már nyíltabban is kritizálta a rendszert, emléket állítva az ötvenes évek abszurd világának, ahol belső szabadságra szert lehetett ugyan tenni, de bármikor jöhetett a Kisfejű-Nagyfejű Zordon-Bordon, és megtilthatta a bukfencet.

A propaganda szó a 20. századi negatív jelentéstartalmától megfosztva csupán annyit jelent: terjeszteni – emlékeztetett Komáromi Gabriella, aki szerint a propagandát jóra is lehet használni, elvégre mi más Csukás István egyfejű Süsüje, mint a másság elfogadásának propagandája; Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdeje pedig maga a tolerancia és a szeretet propagandája.