„Egyszer kiszámoltam, hogy az alatt a 21 év alatt, míg ezt csináltam, már kétszer körbelovagoltam volna lóháton a világot. Imádom.”
Szép dolog, hogy szamárháton kézbesítenek leveleket az Egyesült Államokban, de Magyarországon is történtek már érdekes dolgok postás körökben. Ugyan hazánkban különleges földrajzi, környezeti viszonyok nincsenek és nem is voltak – így a posta nem kényszerült extrém kézbesítési helyzetekre – érdekes kézbesítési módszerek azonban akadtak az elmúlt évtizedekben – közölte az MNO-val Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta Zrt. szóvivője.
„A mindenkori magyar posta hivatalosan kézbesítésre emberi erőt, lovat, lófogatú járművet, kerékpárt, motort és gépjárművet használt”
– írta levelében a szóvivő. 1962 óta teljesítenek szolgálatot lovas postások Magyarországon, hegyvidékeken és a tanyavilágban alkalmazták az erre alkalmas hátasokat a legtovább.
Ma már csak a Bács-Kiskun megyében fekvő Gátér környékén lévő tanyák lakói mondhatják el magukról, hogy lovaskocsival viszik ki nekik a leveleket. Kulik Istvánról, az ország utolsó lovas postásáról 2011 májusában közölt hosszabb riportot az Origo, amelyben a férfi – és lova – egy napjáról meséltek. „Mára e térség kivételével minden tanyavilágban az út szélére kihelyezett postaládába történik a kézbesítés” – közölte Apáti-Tóth Kata.
A szóvivő hozzátette: a Mátrában a korábbi időszakokban a kézbesítők felszerelésének hivatalos része volt a síléc, a hótaposó.
„Háborúk idején használtak még állatokat, kutyákat, galambokat kézbesítésre, de ezeket nem a posta által fenntartott tábori postaszolgálat használta, hanem a hadsereg.”
