Az ellenséges idegenek között a legkülönfélébb mesterségek képviselői voltak: fodrászok, szabók, hentesek, masszőrök, szerelők és persze matrózok. A német szabók varrótanfolyamot szerveztek a helyi lakosoknak.
A táborban élt az egyik lefoglalt hajón szolgáló, 34 tagú zenekar is. Őket történetesen egy Kínában elfogott német hajón vették őrizetbe. A zenészek a következő másfél év során mindennap gyakoroltak, és minden vasárnap délután koncertet adtak a többi internáltnak és a helyieknek.
A helyi táborőrök hamar barátkozni kezdtek a német fogvatartottakkal. Mindkét fél civil volt, ugyanannyira távol érezték maguktól a háborús gyűlöletet. Gyakran előfordult, hogy az őrök meghívták otthonukba vendégségbe az ellenséges idegeneket. A családos németek (27 feleség és 19 gyermek is a táborba érkezett) egyedülálló társaiknál is szélesebb szabadságot élveztek. Ők szabadon mozoghattak Hot Springsben, a gyerekek amerikai iskolákba járhattak, így e családok villámgyorsan asszimilálódtak a helyi közösségbe.
Az internálótábor legnagyobb különlegessége mégis a skanzenszerű falu volt, amely a középkori germán legendák díszletének is beillett volna. A jól képzett, de állandó unalommal küzdő németek a kapott – általában hulladéknak minősülő – építőanyagokból húzták föl a mézeskalács házakat. Volt a faluban bolt, szépen ápolt virágágyások és egy körhinta is. Bádog dohánydobozokból még egy ezüstszínű kápolnát is építettek.
Mivel nem volt festékük, bogyók levéből, agyagból és mindenféle színes dologból készítettek, és azzal festették ki a házakat. A falu azonban nem élt sokáig. Hamarosan egy nagy árvíz elmosta az alacsonyabban fekvő barakkokkal együtt.
