Egészen más sors várt Pfeffer-Wildenbruchra, akit szintén felelősségre lehetett volna vonni beosztottjai kegyetlenkedései miatt, elvégre a Budapesten vadászó Gestapo is az ő felügyelete alatt állt. A parancsnok szovjet hadifogságba esett, és tíz év gulágrabság után szabadult. Az egykori Obergruppenführer Nyugat-Németországban telepedett le, és 1971-ben, nyolcvanhárom éves korában halt meg, miután saját lakásában leesett a lépcsőn.
Emlékezetes, Veesenmayer teljhatalmú német birodalmi megbízott még 1944 telén azzal söpörte le Szálasi tiltakozását Budapest utolsó töltényig védendő erőddé nyilvánítása kapcsán, hogy „nem törődünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudjuk”. Az ostrom a katonai veszteségek mellett több tízezer civil halálához, még több elhurcolásához, a szovjetek által elkövetett nemierőszak-cselekmények százezreihez és óriási anyagi károkhoz vezetett. Mégis Veesenmayer – aki közvetlenül az ország teljes kifosztását vezényelte – mindössze két évet töltött börtönben 1949 és 1951 között. Ungváry Krisztián azt gondolja erről, hogy alapvetően ez három dolognak köszönhető: egyrészt Hitler egykori bizalmasát a nürnbergi nemzetközi bíróság ítélte el, amely a szovjetek által megszállt államok népbíróságainál alaposabb és objektívebb nyomozást folytatott le. Másrészt a bírósági ítéleteket a német hatóságok hajtották végre, amelyek Veesenmayer eredetileg húszéves börtönbüntetését előbb megfelezték, majd három év után kegyelemben részesítették. Közben pedig megkezdődött a hidegháború, amelyben az Egyesült Államoknak kulcsfontosságú szövetségese volt Nyugat-Németország, az egykori nácik elleni tömeges halálbüntetésekkel viszont elvesztették volna a sokat szenvedett német lakosság szimpátiáját, így inkább futni hagyták, vagy épp maguk is alkalmazták a volt nemzetiszocialistákat. Ha Hindy is a nürnbergi vádlottak padján felelt volna a tetteiért, a körülmények méltányolása miatt vélhetőleg ő is megúszta volna börtönnel.
