Rákosi Mátyás születésnapjára

A 125 éve született pártvezér máig történelmünk egyik legutálatosabb figurája.

Borzas Mátyás, seggfejbej – emlegette ifjú és öreg, asszony, gyermek és férfi nagyon szűk körben, suttogva – kétségtelenül gyerekesen, ám életveszélyes bátorsággal – a pártfőtitkárt, vagy ahogy a propaganda visszhangozta: „népünk szeretett vezérét”.

Katasztrofális, véres terroruralma miatt joggal gyűlölték, s a gyűlölet tartós: a 125 esztendeje született Rákosi Mátyás máig történelmünk egyik legutálatosabb figurája. A Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) 2014 tavaszán 18 és 30 év közötti magyar fiatalok körében végzett felmérése szerint ő a magyar múlt legnegatívabb alakja. Fej fej mellett követi Kádár János és Gyurcsány Ferenc (12 százalék), nyomukban pedig Szálasi Ferenc és Horthy Miklós alakja tűnik fel.

Joggal merülhet fel mindezek után tehát a kérdés: szerette-e valaha is a nép Rákosi Mátyást?

Meglepő, de rövid ideig igen. A háború után alapított, a koalíciós időkben kutatásainak eredményeit rendre közzétevő Magyar Közvélemény-kutató Intézet felmérései szerint a politikusok népszerűségi listáját rendre ő vezette, megelőzve Tildy Zoltán köztársasági elnököt is.

A külső szemlélő számára inkább rokon-, mint ellenszenvesnek tűnt ekkoriban külső megjelenése, ízes, fordulatos, közmondásokat, szólásokat is gyakran alkalmazó beszédmódja, amelyet az ország többsége először 1945. május 1-jén hallhatott. („Élőször ünnepel szábádon a mágyár munkaasosztály. Az ünnep egybeesik a fásisztá fénévád vékvonaklásával” – mondta a vezér a háború utáni egyik első, manapság hozzáférhetetlen filmhíradó tanúsága szerint. Igazi Rákosi-hangsúlyok voltak, ám sajnos a felvétel nem sikerült. A kommunista vezért – akkor még lehetett ilyen turpisságot csinálni – a kiváló hangutánzó színész, a fiatal Bárdy György szinkronizálta a végső változatban.)

Rákosi a megosztott hatalom, a koalíció időszakában fáradhatatlanul járta a vidéket, beszélgetett az útjába kerülőkkel. Tevékenységét a kezdetektől kommunista többségű sajtó, a mozihíradó is jócskán felerősítette. Pártja viszont nem követte a népszerűségben. (Azokon a háború utáni voksolásokon, ahol a választásra jogosultak megkurtított tömege még szabadon megnyilvánulhatott, a Magyar Kommunista Párt soha nem volt képes – csalással sem – megszerezni az egyeduralomhoz szükséges abszolút többséget.) Hogy honnan tanulta Rákosi a – nevezzük így – „parasztvakítást”, abból maga sem csinált titkot: „Amikor együtt ültem a fasisztákkal, kifaggattam őket, hogy mit tanultak Goebbelséknél. Ha valakit meg akartak agitálni, először közömbös dolgokról beszélgettek vele, ha nem volt antiszemita, a zsidókat is dicsérték. Ha alkoholista volt, vele együtt ittak. Amikor megbarátkoztak vele, beadták neki a maszlagot. Tanuljunk az ellenségtől is.”

Népszerűsége azonban 1948 után úgy olvadt el – a vezér kedvelt hasonlatával élve –, „mint vaj a napon”. Volt persze, aki – mint például a koalíciós időszak kisgazdapárti miniszterelnökségi államtitkára, Balogh István – a kezdetektől fogva nem kedvelte. Balogh páter így írt róla: „Az ő idétlen figurája természetes ellenszenvet váltott ki nemcsak belőlem, hanem mindazokban, akik akkor látták először. Az ügy érdekében ezen túl kellett magunkat tennünk. Velem igen figyelmes, előzékeny volt. [ ] Később hatalma növekedésével ellentmondást nem tűrt. Nem beszélt, de látszott rajta. Gyűlöletté változott benne minden, és alkalomadtán bizony kíméletlen tudott lenni, külseje is predesztinálta erre. Alacsony, nagy fejű, hosszú karú, szinte gnómszerű jelenség volt. Sokat dolgozott, állandóan olvasott.”

Művelt ember volt, tárgyalópartnereit szerette elkápráztatni szakkérdésekben való jártasságával. Fontosabb beszélgetéseire olykor szakmunkákat bújva készült fel. A világpolitikát aprólékosan nyomon követte, a The Times, a Manchester Guardian, a Daily Herald, a New Statesman, a Spectator, a The Economist, a Reynolds News és a kommunista Daily Worker napi olvasója volt.

„Inkább mélyebben kell vágni, de alaposan, hogy ne maradjon benn a gyökere. Ahol a fát vágják, ott a forgács is hullik” – jellemezte moszkvai megbízóinak instrukciói nyomán bevezetett, a náci rendszerrel vetekedő terroruralmát maga a vezér még 1949-ben. A számok beszédesek: csaknem kétmillió embert vontak nyomozás, ügyészi eljárás alá 1949 és 1953 között, minden második ellen vádat is emeltek. 1953. június 1-jén 40 734-en voltak politikai okok miatt börtönben, 1951-ben 13 ezer embert telepítettek ki Budapestről. 1945 és 1953 között 220 000-et hurcoltak internálótáborba. A titkosrendőrség, az ÁVH nemcsak letartóztatott, kihallgatott és kínzott, de mintegy 1,3 millió emberről kartotékot is vezetett.

A terrort utóbb senki nem cáfolhatta, divatos volt ugyanakkor – a mentegetés szándékától sem függetlenül – a Rákosi-korszakra jellemző erőltetett iparosítást, a kollektivizálást, a paraszti gazdaságok ezzel párhuzamos tönkretételét a sztálinihoz hasonló „modernizációs diktatúrának” nevezni, leginkább a kilencvenes években. Ezzel szemben, mint arra Gyarmati György A Rákosi-korszak című kötetében is rámutatott, mindez valójában végzetes, máig nehezen kiheverhető kisiklást jelentett a hazai fejlődésben. A Rákosi-rendszer teremtette gazdasági struktúrától – reformok, új gazdasági mechanizmus ide vagy oda – a kilencvenes évekig nem tudtunk megszabadulni.

Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia (részletek)

A megoldás

Valamely kideríthetetlen oknál és az imperialisták kitartó aknamunkájánál fogva Rákosi lejjebb ereszkedett a népszerűségi listán. Mátyás épp egy békenagygyűlésre készkődött, s a hivatalos emberek mindent elkövettek, hogy a fogadtatás minél fényesebben üssön ki. Gerő elvtárs fölkérte Déry Tibort, mondjon neki valami tervet a fogadtatáshoz, ne kerüljön valami sokba, a főtitkárt lepje meg, s a népnek is örömet szerezzen.
Déry, aki igen nagymérvű volt akármilyen helyzetben, kelletlenül vállat vont, s odavetőleg mondta, nem tudok semmit. Egy kis szünet után elkezdte, tán mégis. Gerő örömtől sugárzó szemekkel biztatta, nos, nos.
A drága Mátyás a hídon hajtat át?
Da.
Tehát a hídfőnél arra a két oszlopra?
Da, da.
Akkor az egyikre akasztasd fel Farkas Mihályt, a másikra magadat. Nem is kerül valami sokba, a drága embert meg fogja lepni, s a népnek is örömet szerez. Ezzel vette a kalapját, és távozott.
Megtörtént-e ez a beszélgetés vagy sem, azt nem tudhatom, de hogy közbeszéd tárgya volt, s minden magyar ember örömmel hallotta: az már szent igaz.

A leleplezés

Befellegzett Rajknak is. És tán ez volt az a felleg, mely a legsötétebben kúszott Új Napunk elé
Az összeesküvést Rajk szobalánya fedezte föl és árulta el.
És nagyon különös módon bukkant rá.
Egy este egyedül volt Rajk lakásában. Egyszer csak csupa unalomból az az ötlete támadt, hogy felpróbálja gazdájának legjobb öltönyét. Azt felöltve a tükör elé állt, s gyönyörködött magában, mert olyan nő volt, hogy szerette magán a férfiruhát. Egyszerre nagy rémületére lépteket hall, a miniszter tért haza több barátjával.
A megszeppent leány, hogy ne haragítsa magára jó gazdáját, menekülni akart, de már nem volt ideje, hát az ágy alá bújt. A következő pillanatban beléptek Rajk és tsai. Aztán egész éjfélig tanácskoztak az összeesküvés dolgairól.
A szobalány minden szót hallott, és másnap esze nélkül futott följelenteni a bandát.

 ###HIRDETES2###