Negyedszázada ötvenhárman haltak meg a Los Angeles-i zavargásokban

Több ezer lázongó több mint egymilliárd dolláros kárt okozott egy 1992-es bírósági ítélet miatt.

Rodney King, akit korábban már elítéltek rablásért, és csak feltételesen volt szabadlábon, 185 kilométer/órás sebességgel hajtott két utasával keresztül Los Angelesen 1991 márciusában. A rendőrség megállásra utasította, de ő ennek először nem engedelmeskedett. Később mégis megállt, amikor aztán a kocsiból kiszálló fekete férfit öt fehér rendőr körbevette és bántalmazni kezdte. Gumibottal ütötték, rugdosták, leteperték a földre. Arra természetesen a felek tökéletesen eltérő módon emlékeznek, hogy ezt a bánásmódot indokolta-e King viselkedése. A rendőrök a későbbi per során azt vallották, hogy a férfi agresszív volt, és úgy tűnt, hogy kábítószer hatása alatt állt (ez nem volt igaz). King ezzel szemben tagadta az agressziót, az autós menekülést pedig azzal magyarázta, hogy ivott vezetés előtt, amivel megszegte a feltételes szabadlábra bocsátás szabályait.

1991-ben még senkinek sem volt kamerás mobiltelefonja, így a spontán utcai események amatőr filmezése nem volt mindennapos dolog. King bántalmazását véletlenül mégis végignézte egy helyi lakos, akinek kéznél volt a videokamerája is. Tizenkét percnyit rögzített az eseményből, amelyet eljuttatott egy helyi tévécsatornának, a videó pedig szempillantás alatt elterjedt az egész világon. A filmen az látszik, hogy a legtöbbször a földön fekvő, különösebb ellenállást nem mutató, sőt kifejezetten alávetetten viselkedő Kinget folyamatosan ütik-verik a fehér rendőrök. A felvétel hatására általános elégedetlenség és felháborodás söpört végig Amerikán – főként a feketék körében.

De ez még csak a katasztrófa előszele volt. Egy évvel később, április végén ítéletet hirdettek a túlzott erőszak alkalmazása miatt perbe fogott négy rendőr ügyében. A média a tárgyalások minden percéről folyamatosan tudósított, a feszült helyzet láttán a pert át is helyezték egy Los Angelesen kívüli bíróságra. Az esküdtszék kilenc fehérből, egy fehér anyától és fekete apától származó emberből, egy latinból és egy ázsiaiból állt (tehát még véletlenül sem volt közöttük „teljesen” fekete).

Az esküdtszék egyik vádlottat sem találta bűnösnek, így ők szabadon távozhattak a bíróságról 1992. április 29-én. Pontosabban rendőröknek kellett biztosítaniuk a szabad távozásukat, minthogy a bíróság előtt várakozó tüntetők haragja a felmentés hírére gyorsan az ellenőrizhetőség határáig nőtt. A tömegben jelen lévő John Singleton filmrendező a CNN későbbi dokumentumfilmjében így fogalmazott: „Ezzel az ítélettel ezek az emberek [az esküdtszék] meggyújtották a bomba gyújtózsinórját.”

A politikai vezetők sorra fejezték ki ellenérzéseiket az ítélettel szemben, amellyel az elemzők szerint – függetlenül attól, hogy morálisan igazuk volt-e vagy sem – közvetve hozzájárultak a zavargások kitöréséhez. Tom Bradley Los Angeles-i polgármester a The New York Times tudósítása szerint kijelentette, hogy „az ítélet nem feledteti velünk, amit a videofelvételen láttunk. A férfiak, akik Rodney Kinget ütlegelték, nem méltóak arra, hogy a Los Angeles-i rendőrség uniformisát viseljék.” Hasonlóan vélekedett (az idősebb) George Bush elnök is: „A pert látva nehéz megérteni, hogy ez az ítélet hogyan születhetett a filmfelvétel fényében. Azok a polgárjogi vezetők, akikkel találkoztam, mind megdöbbentek, ahogy én is megdöbbentem Barbarával és a gyerekeimmel együtt.”

Az ítélethirdetést követő események eszkalálódásáért legtöbben a Los Angeles-i rendőrség felkészületlenségét és személyesen Daryl Gates rendőrfőnök tehetetlenségét okolták. Gates le is mondott, bár már korábban is nyugdíjba akart vonulni. A bíró pontosan látta az ítéletet olvasva, hogy baj lesz, ezért szokatlan módon két órával az ítélethirdetés előtt bejelentette, hogy mikorra várható a verdikt. Ezzel az volt a célja, hogy időt adjon a rendőrségnek a rendfenntartás megszervezésére, de ők nem tartották ezt olyan fontosnak. Bár elkülönítettek egymillió dollárt az esetlegesen behívandó több rendőr bérének fedezésére, a tisztek kétharmada elutazott egy városon kívüli továbbképzésre. A megelőző rendőri intézkedéseket így jellemezte a későbbi vizsgálóbizottság jelentése: bár aktiválták a rendőrség vészhelyzeti operatív központját, mindez pusztán annyit jelentett, hogy „kinyitották az ajtókat, felkapcsolták a lámpát, és bedugták a kávéfőzőt. Semmi mást nem csináltak” – olvasható a Harvard Egyetem igazgatási karán készített Az 1992-es Los Angeles-i zavargásokra adott elhibázott rendfenntartói válasz című tanulmányban.

A zavargások egy órával az ítélethirdetés után kezdődtek a Pay-Less (fizess kevesebbet) italbolt kifosztásával. A boltot megtámadó banda tagjai – későbbi kihallgatásuk alapján – egyszerűen eldöntötték, hogy nem fizetnek egyáltalán az áruért, a boltost fejbe verték egy sörösüveggel, a kirakatokat bezúzták. Ezután következett Bradley polgármester nyilatkozata, amelyet a rendőrség vezetői úgy értékeltek, mintha maga a polgármester szólított volna fel a rendfenntartó erők elleni támadásra. Ezt alátámasztja az, hogy a nyilatkozat után futótűzként kezdtek terjedni az agresszív események, a rendőrség feje fölött pedig csakhamar összecsaptak a hullámok.

A Pay-Less bolthoz kivonuló rendőrök még a jelentés kitöltésével bíbelődtek, amikor újabb riasztás futott be. Néhány utcával arrébb már egész tömeg verődött össze, és egyre agresszívebben fogadták a rendőröket. A tömegben ott volt a New York Times fotósa is, mások videóztak, a szenzációra vágyó tévécsatornák pedig kapkodtak a felvételekért. A tévénézők pedig néhány perces késleltetéssel végignézhették, amint az egyre fenyegetőbb tömeg könnyen megfutamodásra kényszerítette a sokszoros túlerővel szembesülő rendőröket. A karhatalom agresszívnek tűnő fellépését, egyúttal gyengeségét látva sokan vonultak az utcákra. A tömegben vélhetően sokan voltak, akik kezdetben tüntetési céllal, felháborodásukat kifejezendő indultak el otthonról, de az események gyorsan fosztogatássá és céltalan zavargássá alacsonyultak. A lázongók majdnem fele spanyol ajkú volt a feketék mellett (és az áldozatok harmada is a latin etnikumhoz tartozott).

Az atrocitások dominószerűen eszkalálódtak, a fosztogatások jelentős részben az ázsiai tulajdonú üzleteket érintették. Ezen a ponton már keveseknek jutott eszébe Rodney King bántalmazása. Az emberek, érzékelve, hogy a megzavarodott hatalom képtelen fenntartani a rendet, sőt érzékelhető ellenállást sem képes kifejteni, szabadon romboltak, loptak és gyilkoltak napokon keresztül. Több ezer gyújtogatás történt, volt időszak, amikor percenként érkeztek segélyhívások a tűzoltóságra újabb tűzesetről.

A zavargások kirobbanásának másnapján, április 30-án a polgármester sötétedéstől hajnalig tartó kijárási tilalmat rendelt el, de hatékony rendfenntartás hiányában kevesen foglalkoztak ezzel. A televíziós tudósítások nyílt háborút mutattak be. Egy esetben a tévéstábok rögzítették,amint egy koreai üzlet tulajdonosa géppisztollyal vív tűzpárbajt a felfegyverzett fosztogatókkal, és megfutamodásra készteti őket. A Los Angeles Dodgers baseballcsapat menedzsere kritizálta a lázongókat azért, mert saját lakónegyedeiket gyújtották fel. Erre halálos fenyegetéseket kapott, így a rendőrségnek kellett biztonságos helyre menekítenie őt.

Május 1-jén Rodney King rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, és könnyeivel küszködve kérlelte a lázongókat a megnyugvásra: „Emberek, én csak azt akarom mondani, hogy, tudjátok, nem élhetnénk békében?” A városban szinte minden sporteseményt, koncertet töröltek vagy elhalasztottak. Ez sem feltétlenül segítette a tömegek féken tartását, minthogy, újabb dühöt kiváltva, az intézkedés érintette a Los Angeles Lakers rájátszásbeli meccsét a Portland Trail Blazers ellen. Márpedig a feketék körében az összes amerikai sport közül az NBA, a profi kosárlabda a legnépszerűbb.

A helyi rendőrség elégtelenségét látva – kritikusai szerint nagyon későn – május 1-jén hajnalban Pete Wilson kormányzó behívta a szövetségi erőket. Bush elnök rendelettel utasította a nemzeti gárdát és más fegyvernemeket (a hadsereget és a tengerészgyalogságot), hogy tegyenek rendet. Televíziós beszédében „a terror és a törvénytelenség elharapózásáról” beszélt, és kijelentette, hogy „a csőcselék brutalitását” azonnal meg kell fékezni. Ehhez pedig minden eszközt be fognak vetni, ami szükséges. A beszéd második részében a Rodney Kinget bántalmazó rendőrök ítéletének szövetségi felülvizsgálatát is felvetette. A következő két napon összesen 13 500 katona szállta meg a várost, a lakosok pedig olyan jeleneteket – Humvee terepjárókon járőröző, ellenörző pontokat létesítő katonákat – láthattak kinézve házaik ablakából, amelyek korábban csak a bejrúti vagy afganisztáni tudósításokból lehettek ismerősek.

Végül május 4-én oldották fel a kijárási tilalmat, kinyitottak az iskolák és a szórakozóhelyek, de elszórtan még pár napig történtek erőszakos események. Voltak katonák, akik egészen május végéig a városban maradtak. Ötvenhárom ember halt meg a zavargásokban. Közülük tízet lőttek le a rendfenntartók, hatan a gyújtogatások miatt haltak meg, 25 embert a zavargók lőttek le, volt, akit agyonvertek, megkéseltek, megfojtottak vagy cserbenhagyásos gázolás áldozatai lettek. Tizenegyezer embert tartóztattak le, és összesen 3767 ház égett le a gyújtogatásokban. A négy felmentett rendőrtiszt közül kettőt a szövetségi bíróság végül 30 hónapos börtönbüntetésre ítélt. Az enyhe ítéletet természetesen megfellebbezték, az ügy egészen a legfelsőbb bíróságig jutott, de alapjaiban nem változtattak rajta.

Rodney King később polgári pert indított Los Angeles városa ellen, miután visszautasította a polgármester 200 ezer dollárt és négyéves ingyenes egyetemi oktatást tartalmazó jóvátételi ajánlatát. 3,8 millió dollárt nyert, később megkérte az egyik esküdt, Cynthia Kelly kezét. Kelly volt az, aki rátalált az úszómedence mélyén lebegő King holttestére 2012-ben. A boncolás nem állapított meg idegenkezűséget. Vélhetően a kábítószer-használat és az alkohol szívrohamot váltott ki nála, és – nem lévén senki a közelben, aki segíthetett volna – a férfi belefulladt a medencébe.