Személytelen bábuk helyett zsidókat kell leütni a tábláról

A Harmadik Birodalomból származó társasjátékok ma már értékes gyűjtői darabok, és a gondolkodásról is árulkodnak.

A Juden raus! azért különösen félelmetes, mert nem a nácik propagandagépezete hozta létre, hanem egy „élelmes” cég, amely profitot akart kovácsolni az állami szintre emelt antiszemitizmusból. Maguk a nácik paradox módon egyáltalán nem voltak elégedettek vele. Egy SS-tiszt így nyilatkozott a játékról: „Nem azért fáradozunk a zsidókérdés megoldásán, hogy megoldjuk az ügyeskedő játékgyártók bevételi problémáit, vagy szórakoztató kis játékot adjunk a gyerekek kezébe”, olvasható a History in an Hour című történelmi site-on. A Das Schwartze Korps (A Fekete Hadtest) című náci újság még elítélőbben recenzálta a játékot: „Ez a találmány majdnem büntetendő. Tökéletesen illeszkedik a nemzetközi zsidó sajtó gyűlölködésébe, akik most ezt a vackot mutogatva bizonygathatják a náci zsidógyűlölők gyerekes erőlködését. ( ) Zsidók, kifelé természetesen, de ugyanilyen gyorsan kell elvenni az efféle játékokat a gyerekektől, mielőtt elhinnék, hogy a politikai problémákat dobókockával lehet megoldani.”

A náci Németországban néhány év alatt természetessé vált, hogy a mindennapi használati tárgyak is propagandaüzenetet hordoznak, így senki sem csodálkozott azon, hogy már a társasjátékok is a Reich védelmével, a nem kívánt népesség kitoloncolásával foglalkoztak. A háború kitörése után a játékok hangvétele is megváltozott, nyíltan háborúpártivá váltak. A háború első éveiben témájuk követte Németország offenzív hadállását, az egymás után elbukó országokban játszódtak, Anglia elfoglalását vizionálták.

Ez utóbbi különösen népszerű téma volt. Az összes haderőnem külön játékot kapott. A Bomber über England című játékban angliai célpontokat kellett lebombázni úgy, hogy a gyerekek (négyéves kortól) rugóval golyókat lőttek brit városokra. London érte a legtöbbet, száz pontot. De ha véletlenül „szövetséges” (valójában leigázott) városokat – például Amszterdamot vagy Brüsszelt – találtak el, büntetőpontokat kaptak.

Volt ejtőernyős játék (Fallschirmjäger Spiel), amelyben repülőkkel kellett mozogni a táblán, és különféle pontokkal jutalmazott mezőkre kellett ejtőernyősöket dobni, de a propagandisták a haditengerészetet helyezték igazán a középpontba. Több hasonló játék foglalkozott Anglia tengeri inváziójával (ami sziget lévén nem meglepő). A Mit Prien gegen England (Priennel Anglia ellen) a sokszorosan dekorált Günther Prien tengeralattjáró-kapitány hősiességét sulykolta, a Wir fahren gegen Engand (Anglia ellen indulunk) pedig egy komplex, légierőt és haditengerészetet egyaránt bevető invázióról szólt. Ebben az angol Királyi Légierővel és a haditengerészettel kellett csatákat vívni, a harc kimenetelét pedig a dobókockáról leolvasható pontérték döntötte el.

Később, ahogy Németország háborús pozíciói kezdtek aggasztóvá válni, a játékok hangvétele sötétebbre váltott. Már a honvédelem, a kémek elleni harc, a légvédelem, a háborús hiánygazdaságban való polgári lét volt a főtéma. Maguk a játéktáblák és a figurák is megváltoztak. Vékonyabb, gyengébb minőségű papírból készültek, a korábbi fém- vagy műanyag játékbábukat papírfigurák váltották. Az Adler Luftverteidigungs spiel (Sas légvédelmi játék) a mellékelt füzet szerint már kifejezetten a Hitler-Jugend tagjait szándékozik felkészíteni „a haza elleni támadásra”, és „a Luftwaffe egyik tisztje készítette légterünk védelme céljából”. A játékot, amelyben a torpedójátékhoz hasonlóan kell eltalálni különféle katonai célpontokat a harcmezőn (reptereket, üzemanyagraktárakat és magukat az ellenséges hadosztályokat), tizenkét éven felüli fiúknak ajánlották, akik akkor már kötelező Hitler-Jugend-tagok voltak. Előfordult, hogy két, egyenként száz-százötven fős Hitler-Jugend-raj játszott egymással.

Voltak játékok, amelyek a háborús hátországtól elvárt viselkedésre oktatták az otthon maradt gyerekeket. A Jagd auf Kohlenklau (Vadászat a széntolvajra) játék a háború második szakaszában indított náci propagandakampány részét képezte. A kampány jól mutatta, ahogy az elhúzódó harcok miatt hogyan fogy ki az ország az energiahordozókból. A társasjáték a klasszikus „kockával dobunk, majd lépünk ennek megfelelően” sémára épül. A táblán vannak piros mezők, ezek valamilyen energiapazarló tevékenységet szimbolizálnak (például nyitva felejtettük a rádiót), és büntetőpontot érnek, és fekete mezők, amelyek az energiatakarékosságot jelölik. A játék végén a győztes felfedezi, hogy ki volt a széntolvaj, és kidobhatja a házból.

Kérdéses, hogy az efféle játékok mennyire voltak népszerűek a német gyerekek és szüleik körében. A háború előtt segítségükkel külföldön is terjeszteni próbálták a náci ideológiát, de nyugaton – a zsidókat és másokat sújtó elnyomás nyilvánvalóvá válásával – egyre tudatosabb elutasításra találtak. Egy 1938 karácsonya előtt New Yorkban készült kép tanúsága szerint tüntetéseket is szerveztek a német játékok bojkottja érdekében. A képen a Mikulás-ruhába öltözött tiltakozó „Ez egy amerikai játékokkal díszített amerikai karácsonyfa” feliratú táblát tart a kezében, a kocsira pedig „Ne vásárolj náci játékokat. A náci játékokat ártatlan emberek vérébe mártották” feliratú molinókat feszítettek ki.