Fél évszázaddal ezelőtt robbant ki az a háború Izrael és szomszédjai között, amely mindösszesen hat napig tartott. Hatásai azonban a mai napig.
Ez a háború tulajdonképpen az 1948-as arab–izraeli háború vége óta érett. Akkor az arab országok erői súlyos, megalázó vereséget szenvedtek, és ez a következő években politikai értelemben is megrengette a térséget: az arab országokban katonai puccsok, társadalmi erjedés, forrongás volt tapasztalható, ennek egyik központi motívuma volt az 1948-as vereség miatti revans vágya.
A helyzetet azonban bonyolította, hogy időközben az Egyesült Államok és a Szovjetunió vezette szövetségi rendszerek között világméretű küzdelemmé vált a hidegháború, amelynek egyik fontos hadszínterévé vált a Közel-Kelet.
A térség arab országai közül Egyiptom, Jordánia, Szíria és Irak kezdett intenzív fegyverkezésbe (új fegyverrendszereiket a Szovjetuniótól szerezték be). 1967-re Izrael és szomszédai között gyakorlatilag alacsony intenzitású katonai konfliktus folyt: Szíriával tüzérségi párbajra, az akkor Jordániához tartozó ciszjordániai palesztin területek esetében pedig izraeli katonai benyomulásra, rajtaütésre is sor került.
Bár Izrael arab ellenfelei a háború előestéjén tekintélyes arzenállal büszkélkedhettek (több mint félmilliós hadsereggel, 2500 tankkal, és majdnem ezer harci repülőgéppel rendelkeztek, miközben az 50 ezres izraeli hadsereg – amelyet 214 ezer kiképzett tartalékos egészített ki – csak 800 tankot és 300 repülőgépet tartott hadrendben) az egyiptomi és a szíriai haderőt is komoly, politikai természetű megosztottság gyengítette. Ráadásul 1967-ben Egyiptom legnagyobb harcértékű erőit a jemeni konfliktus kötötte le, igaz, az Egyesült Államok figyelme ebben az évben a térség iránt a vietnami háború eseményei miatt talán némileg mérsékeltebbnek volt mondható.
Az izraeli kormány az egyre feszültebbé váló helyzet és az arab országok haderő-összevonása, határain való felvonultatása miatt a megelőző csapás mellett döntött.
A BBC igen tömör összefoglalója alapján érdemes felvillantani a háború legfontosabb eseményeit.
Június 5.
Hajnalban az izraeli légierő először az egyiptomi, majd a jordániai, szíriai és iraki katonai repülőtereket bombázza, és a földön megsemmisíti az arab gépek háromnegyedét. Ezzel megteremti légi fölényét a következő napokra.
Íme a repülőterek ellen indított izraeli légicsapások a pilótafülkéből nézve az izraeli légierő korabeli felvételein:
Az izraeli szárazföldi haderő behatol a Sínai-félszigetre, és támadást intéz az egyiptomi csapatok ellen.
A jordán hadsereg Nyugat-Jeruzsálemet és más izraeli városokat kezdi támadni tüzérségével.
Június 6.
Súlyos összecsapások az izraeli és a jordán erők között Jeruzsálemben és Ciszjordániában.
Június 7.
Izrael elfoglalja Jeruzsálem óvárosát a szent helyekkel együtt.
Június 8.
Délen az izraeli szárazföldi csapatok elérik a Szuezi-csatornát, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Sínai-félszigetet elfoglalják Egyiptomtól.
Izrael elfoglalja Ciszjordániát. 300 000 palesztin menekül Jordániába.
Június 9.
Északon az izraeli erők benyomulnak a Golán-fennsíkra, amelyet majdnem teljesen elfoglalnak Szíriától.
Június 10.
Izrael további területeket foglal a Golán-fennsíkon. Tűzszünetet jelentenek be, amely egyben a háború végét is jelenti.
A háború legfontosabb, máig tartó öröksége, hogy Izrael megszálló országgá vált (a palesztin területeken). Jeruzsálem, Ciszjordánia és a Gázai-övezet kérdése, valamint a környező országokat politikailag is destabilizáló palesztin menekültáradat, a megszállt területeken épülő zsidó telepek azóta is feszítik a térséget. Így a hatnapos háború teremtette meg tulajdonképpen azt a status quót, amelyet – bár sok tekintetben jelentős politikai fejleményekkel járt (pl. a Sínai-félszigetet is újra birtokba vehette Egyiptom), érdemben az 1973-as arab–izraeli háború sem változtatott meg.
