A történésztársadalom sztálinista diktátora

115 éve született Andics Erzsébet, aki eljátszotta a párt öklének szerepét a történésztársadalomban.

A szabadságharc tábornoka fontos szerepet kapott az Andicsék által átszabott magyar múltban. Ő lett Rajk László előképe, az „áruló”, a „világosi hóhér”, akit csupán a burzsoá történetírás „magasztalt fel”. Köztük például Kosáry Domokos. Az új kommunista történelemszemlélet lényege ezen a ponton jól tetten érhető. Vagyis 1848–49 a korabeli felfogás szerint azért bukott el – mint a kor reprezentatív kötetében, a Forradalom és szabadságharcban olvashatjuk –, mert Kossuthék figyelmen kívül hagyták (amit az éber Rákosi nem), hogy „az idegen reakcióval szemben mindenkor csak a belső reakció felszámolása biztosíthatja a győzelmet”.

Az Andicshoz és Mód Aladárhoz köthető új történelemfelfogás a magyar múltat szabadságharcok és vele szorosan összekapcsolódó osztályharcok sorozataként láttatta, amelyet a haladó erők (Bocskai, Bethlen, Rákóczi, Martinovics, Kossuth, a „kunbélátlanított” 1919-es proletárdiktatúra) vívtak az általában külföldi reakcióval (a Habsburgokkal vagy tizenkilencben a Horthyval szövetkezett román-bojár burzsoáziával). A kor történelmi alapvetéseivé váltak a kiadásról kiadásra folyamatosan bővített Mód-féle 400 év küzdelem az önálló Magyarországért című munka mellett Andics olyan kötetei, mint Az egyházi reakció 1848–49-ben, a Kossuth harca a reakció ellen és A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848–1849-ben.

Sztálin halála és az olvadás sem hozta el Andics Erzsébet bukását, sőt magasabb pozíciókba került. Előbb az oktatási miniszter, Erdey-Grúz Tibor első helyettese lett, 1954 és 1956 között pedig a Magyar Dolgozók Pártja tudományos és kulturális osztályának élén állt. A forradalom leverésekor, november 4-én úgy tűnt, Kádár János továbbra is kénytelen lesz együtt dolgozni vele és az Országos Tervhivatalt hosszú időn át vezető férjével. (Előtte nem sokkal a felkelők elfogták a házaspárt. Kopácsi Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya szabadította ki őket és adta át a szovjet követségnek mint kettős állampolgárokat.)

Kádár mellett állva ők vezették a forradalmi munkás-paraszt kormány tájékoztatási csoportját Friss Istvánnal, és adták ki Szolnokon – a zűrzavart kihasználva, részben saját kezdeményezésükre – a poraiból feltámasztott központi pártlapot, az erősen balos Szabad Népet. A november 8-ától újból megjelenő Népszabadság, az MSZMP november 2-án alapított orgánuma alávetett helyzetben mint a párt budapesti lapja szerepelhetett csupán. (A Szabad Nép és részben a Népszabadság példányai ekkoriban nemritkán utcai incidensek áldozatává váltak: elkeseredett emberek a standokra helyezett példányokat széttépték vagy felgyújtották.) Küzdelmükből a Népszabadság került ki győztesen, a Szabad Népet a kemény kéz politikájának alkalmazásában ekkor még nem érdekelt Kádárék négy nap elteltével felszámolták, Andicsot és Bereit másfél évre a Szovjetunióba száműzték.

Többé nem térhettek vissza a közélet első vonalába. Berei Andor a vitatható értékű Új magyar lexikonnak volt egy ideig a főszerkesztője – az Akadémiai Díjat is megkapta érte –, Andics Erzsébet pedig visszatért a katedrára, 1974-ig tanszékvezetőként dolgozott az ELTE-n. Nézetei mellett kitartott, ám befolyásával együtt ezek hatása is folyamatosan csökkent. Nem függetlenül attól a történészszakma megújulását hozó fellépéstől sem, amely a volt „polgáriak” (Kosáry, Benda) és a negyvenes évek második felében indulók (Hanák, Spira) összefogásából született meg. 1986. április 2-án halt meg, a Fiumei úti temető munkásmozgalmi parcellájában temették el.