„Csak az ukránok lehetnek teljes jogú gazdái az ukrán földnek”

Újra hallatja hangját a Szics-gárda Kárpátalján – de honnan jöttek és mit akarnak ezek az emberek valójában?

Az első bécsi döntés következtében a Magyarországhoz csatolt Ungvárról Husztra távozó kormány a Prágától kiharcolt autonómiát csupán ideiglenes megoldásnak tartotta. Volosin komoly politikusi álmokat dédelgetett, úgy képzelte, hogy az új ukrán államiság az ő tevékeny közreműködésével Kárpátalja (akkoriban is élő ukrán szóhasználat szerint: Kárpát-Ukrajna) területéről kiindulva valósul meg. A terv nem számított feltétlenül irreálisnak. Bár a térségben egyre döntőbb befolyást szerző Német Birodalomban úgy vélték, a kárpátaljai ukrán állam nem életképes, ám valóban ugródeszka lehet egy Sztálint gyengítő, hitleri befolyás alatt álló Nagy-Ukrajna megteremtéséhez.

Az ukrán nemzeti törekvések ráadásul az első világháború utolsó szakaszától napirenden szerepeltek. Az első valóban ukrán állam, az Ukrán Népköztársaság 1917-ben, hosszú vajúdás után kelt életre Mihajlo Hrusevszkij akadémikus (a szovjet politikai rendőrség felügyelete alatt „lelte halálát” a harmincas évek elején) és Szimon Petljura atamán-parancsnok (a zsidóellenes tömeggyilkosságokat végrehajtó Petljurát utóbb egy anarchista zsidó emigráns gyilkolta meg Párizsban) vezetésével. Hamarosan azonban német segítséggel végrehajtott puccs nyomán monarchista fordulat következett. A konzervatív Pavlo Szkoropadszkij hetman uralma viszont – szintén néhány hónap után – a német vereség következtében összeomlott. Ezután gyors egymásutánban a bolsevikok és Petljuráék rendszere váltotta egymást Kijevben, emellett rövid ideig egy Nyugat-Ukrán Népköztársaság is működött Lemberg (Lviv) központtal. (Akit a korszak jobban érdekel, annak szívből ajánljuk a szemtanú Mihail Bulgakov A fehér gárda című regényét, lehetőleg az ezredforduló utáni, csonkítatlan kiadást.)

A bolsevikok megerősödésével, a Szovjetunió létrejöttével az ukrán nemzeti törekvéseknek egy időre befellegzett. Igaz, az első világháború végén a független Ukrajnáért való harc fontos támaszaivá váló szics gárdák tovább működtek, jórészt az akkor Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Ukrajnában. Egy részük innen szivárgott át Kárpátaljára 1938 őszén. Fegyvereket leginkább a németektől kaptak. Volosin uralma gyors lépésekben alakult át diktatúrává. A Batykónak (Atyácskának) becézett vezér hatalmát a növekvő nélkülözések, ellátási nehézségek közepette erősödő terrorral igyekeztek biztosítani. Még 1938. november végén az 1395 méter magas Dumen-havason létrehozták Kárpátalja első koncentrációs táborát, ahová a ruszin és a magyar egyesületek prominenseit szállították.

1939 elején aztán a szics gárdisták felügyelte „választásokat” is tartottak: az egyedül induló Ukrán Nemzeti Egyesülés nem meglepő módon a szavazatok több mint 90 százalékát szerezte meg, kényelmes többséget juttatva az új törvényhozó testületbe, a szintén Huszton működő szojmba. A hivatalos nyelv – egyben az oktatásé is – még novemberben az ukrán lett, ami az utcákon járőröző szics gárdisták számára olykor azt jelentette, hogy más nyelven megszólalni is tilos. (Mindez a csehre, a magyarra, a szlovákra és az ukrántól árnyalatokban különböző ruszinra vonatkozott elsősorban.)

A független Kárpát-Ukrajna kikiáltásával szinte az utolsó utáni pillanatig vártak. Azon a napon – 1939. március 14-én –, amikor Hitler brutális eszközökkel arra kényszerítette Emil Hácha csehszlovák államelnököt, hogy Csehországot helyezze „német védelem” alá, a Szics-gárda – „túlságosan engedékenynek” tartva Volosin uralmát – puccsot kísérelt meg. (A Batyko jószívűsége abban is megnyilvánult, hogy rendeletére néhány személyt, így a görög katolikus papokat el kellett bocsátani a dumeni koncentrációs táborból.) A mindeddig passzívan viselkedő cseh haderő azonban Volosin mellé állt, a gárdistákat pillanatok alatt elsöpörték. Másnap Volosin a szojm segítségével kimondta Kárpát-Ukrajna függetlenségét, majd a huszti német főkonzulon keresztül a birodalom védnökségét kérte. (Pozsonyban közben szintén kikiáltották a német védelem alatt álló önálló Szlovákiát.)

Még aznap megindult a magyar honvédség Volosin állama ellen. (A magyar kormány garanciát kapott a németektől: 24 órán belül nem ismerik el Kárpát-Ukrajnát, így addig nem is lesz észrevételük a magyar katonai fellépés ellen. Ezt megelőzően Budapest diplomáciai úton ígéretet tett a kárpátaljai birodalmi érdekek tiszteletben tartására.) A sors iróniája, hogy a Kárpátalját visszaszerző magyar csapatok között a kémelhárítás kulcsfigurájaként ott harcolt Avgusztin Volosin unokaöccse, Nagylucskay (1937-ig Volosin) Sándor vezérkari ezredes is. Az országát vesztett kárpátukrán kormányfő Románián és Jugoszlávián keresztül Berlinbe menekült, végül Prágában telepedett le. (1945-ben innen hurcolta el az NKVD. Húsz évre ítélték, moszkvai börtönben halt meg.)

A szics alakulatok még egy ideig tovább harcoltak, majd passzivitásba vonultak. (Vezetőjük, a mérsékeltebb Dmitro Klimpus a Gulagon megromlott egészségi állapota következtében halt meg 1959-ben, agilisabb helyettesét, Ivan Rohacsot a Gestapo gyilkolta meg még 1942-ben.) A szétszéledt gárdisták egy része újra akcióba lépett, amikor a Wehrmacht erői 1941. június 22-én megtámadták a Szovjetuniót. Támogatták a korábban a lengyel belügyminiszter meggyilkolásában való részvételért életfogytiglanra ítélt Sztepan Bandera 1941. június 30-án Lvivben proklamált független Ukrajnáját is (ő nem mellesleg Abwehr-ügynök volt), illetve később mind a németek oldalán, mind a németek ellen küzdve részt vettek a Moszkvából irányított kommunista partizánokkal vívott harcban. (Bandera közben megjárta a sachsenhauseni koncentrációs tábort, 1944-ben viszont reaktiválták, Krakkóban az „Abwehrkommando-202” speciális, a front mögötti diverzáns akciókra készülő alosztály munkájába kapcsolódott be. A háború után szabadlábon maradt, 1959-ben a KGB Münchenben meggyilkolta.)

A jelen ehhez képest egyelőre nyugalmasabb. A Szovjetunió felbomlásával egy időben újjászülető Szics-gárdának és hasonszőrű társaiknak – bár befolyásuk növekszik – napjainkban szerencsére csak hangos akciókra és botránykeltésre futja.