Az összképet bizonyos fokig árnyalja egy nemrégiben kezembe akadt régi képes újság. Egyik lapján Nyugatról hazatért disszidenseket láthatunk, akik a szöveg szerint a Hazafias Népfront egyik klubhelyiségében mesélnek a tőkés országokban szerzett negatív tapasztalataikról, arról, miért akarnak – bízva a megígért amnesztiában – ismét a Magyar Népköztársaság hasznos polgárai lenni. A propagandafotó előterében jól felismerhetően Galgóczi Zoltán foglal helyet.
Mi ez? Szemfényvesztés? Valószínűleg igen. Történelmi-logikai kezdőpontja megint csak november 4-e. A nap, amelynek egyenes következményeibe éppúgy belefér a hazug ígérgetés, mint a kemény megtorlás, a propagandaelemként felhasználás megtért bárányként, nem sokkal később pedig szadista gyilkosként. Mi pedig idővel mindezeket kritika nélkül elhittük; elhisszük. A reménytelen viharos vasárnap olyan újfajta, szervezetünkből lassan kiürülő mérget cseppentett belénk, amelynek ellenszérumát máig nem sikerült megtalálnunk.
