Hatvan évvel ezelőtt, 1958. január 9-én végezték ki a 34 éves Brusznyai Árpád klasszika-filológust, középiskolai tanárt, aki a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács vezetőjeként vett részt az 1956. október 23-a utáni eseményekben.
Brusznyai Veszprémben dolgozott, a Lovassy László Gimnáziumban irodalmi kört szervezett és vezette az énekkart. A forradalom kirobbanása utáni napokban beválasztották a Veszprém megyei forradalmi tanácsba, később a tanács elnöke lett. A szervezet szellemi vezetőjeként, majd tényleges irányítójaként Brusznyai elévülhetetlen érdemeket szerzett a rend és a közbiztonság fenntartásában; a forradalom napjaiban gyakran személyes közbeavatkozásával csillapította le a régi pártfunkcionáriusok és ÁVH-sok ellen irányuló lincshangulatot, többeket pedig azáltal igyekezett megóvni, hogy elrendelte őrizetbe vételüket.
A szabadságharc bukása után a szovjet csapatok elkapták Brusznyait és a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan decemberben térhetett haza. Januárban állást kapott a váci gimnáziumban, ám nem sok időt töltött a katedrán, társaival együtt bíróság elé állították.
Megmentéséért még a világhírű zeneszerző, Kodály Zoltán is közbenjárt, mindhiába. Zárt ajtós tárgyaláson, Pap János megyei főtitkár nyomására kötél általi halálra ítélte a Legfelsőbb Bíróság Tanácsa. Holott korábban a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa egy koncepciós eljárásban még „csak” életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezése és népellenes bűncselekmények elkövetése miatt.
Az utolsó szó jogán Brusznyai Árpád a forradalmat egy olyan kocsihoz hasonlította, amelyet mások elindítottak, megvadították a kocsist és a lovakat, majd leugráltak róla, őt pedig azért hívták, hogy fogja meg a gyeplőt: „Én azt megragadtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kocsi ne zuhanjon a szakadékba. Elmenekülhettem volna a felelősségre vonás elöl, de ezt én nem tettem. Tudásom alapján bárhol megélhetnék sokkal gondtalanabbul, mint tanári fizetésemből, de én maradtam. Bármi lesz az ítélet, kegyelmet nem kérek!”
Testét jeltelen sírba temették.
Az 1989–90-es rendszerváltás során Brusznyai Árpádot és mártír társait rehabilitálták, és megadva nekik a végtisztességet, újratemették.
Földi maradványai Vácott nyugszanak. Veszprémben a megyeház előtti téren kivégzésének 50. évfordulójára emlékművet emeltek a tiszteletére.
