Kétszázhetven éve fedezte fel a modern tudomány Pompejit, amelyet 79. augusztus 24-én több környező településsel, így Herculaneummal, Stabiaeval és többek között Oplontisszal együtt temetett maga alá a Vezúv legendás kitörése. A természeti csapás a világtörténelem egyik legismertebb vulkánkatasztrófája, nem mellesleg azért, mert az akkor mindössze 18 éves ifjabb Plinius alaposan részletezte az eseményeket. A történtekről huszonöt évvel később a jeles történetírónak, Tacitusnak két levélben is beszámolt. Az egyikben nagybátyja halálának körülményeit részletezte. A földrajzi, természettudományi munkáiról híres idősebb Plinius a kitöréskor épp a Nápolyi-öböl északnyugati sarkán található misenumi flotta parancsnoka volt, s a kitörés már csak kutatói kíváncsisága miatt is módfelett érdekelte, ám halálát a környékbeliek mentése közben lelte.
„Épp Misenumban volt, és személyesen látta el flottaparancsnoki tisztét. Augusztus 24-én déltájban anyám közli vele, hogy rendkívül nagy és különös fajta felhő tűnt fel Alakja leginkább a lombos fenyőéhez hasonlított, mert hosszan magasba nyúló „törzse” fent mintegy szerteágazott, bizonyára azért, mert a kitörő gőz ereje felhajtotta, majd amikor az csökkent, s már nem emelte, vagy talán saját súlyánál fogva is, széltében elömlött Máshol már felkelt a nap, ott sötétebb és sűrűbb volt az éj, mint bármikor; csak lángcsóvák és különböző fényjelenségek enyhítették Mikor a harmadik napon az után, amelyet ő utoljára látott, visszatért a nappali világosság, megtalálták a testét, épen, sértetlenül, úgy felöltözve, ahogy volt. Külsejéről inkább alvónak, mint halottnak látszott” – írta ifjabb Plinius nagybátyja haláláról Tacitusnak.
S hogy mit látott az ifjú, miután az égi áldás abbamaradt? Erről így írt: „Végül ez a bizonyos sötétség mintegy füstté vagy köddé finomulva eloszlott; nemsokára igazi világosság derült ránk, még a nap is kisütött, mindenesetre sárgás fénnyel, mint amilyen napfogyatkozáskor szokott lenni. Még mindig káprázik a szemünk, de döbbenten látjuk már, hogy mindent vastag hamuréteg borít, mint a hó. Visszatértünk Misenumba, úgy-ahogy rendbe hoztuk testünket, majd remény és félelem közt hánykolódva töltöttünk egy aggódással és kétségekkel teljes éjszakát. A félelem mindennél erősebbnek bizonyult; mert a földrengés is makacsul tartott, sokan pedig félőrülten rémületes jövendölésekkel űztek csúfot a maguk és mások bajaiból. Mi még ekkor sem gondoltunk távozásra – bár már kitapasztaltuk a veszedelmeket, és továbbiakra is el voltunk készülve.”
Az ókori római városra ugyan 1599-ben figyeltek fel először, ám végül a nápolyi udvar spanyol hadmérnöke, Roque Joaquín de Alcubierre azonosította be 1748. március 23-án. A pusztulásakor tizenegyezer lakosú, amfiteátrummal, kikötővel bíró Pompejiben a jubileumra egy igen autentikus tárlatot időzítettek: olyan épületek, oszlopcsarnok, köz- és magánterek, belső kertek között korzózhat most a látogató, amelyekre nemrég véletlenül találtak rá a kutatók.
– A város északi, V. régiójában stabilizáltunk az eróziónak kitett épületeket, amikor ásás közben nem várt dolgok jöttek elő – mondta az olasz ANSA hírügynökségnek a rommező régészeti főfelügyelője, Massimo Osanna. Így például az ezüstlakodalom háza mellett feltártak egy épületet, amelynek belső falain szépen megmaradtak a dekorációk, illetve a vörös színű freskó és annak egy delfinpárral a közepén díszített keretmezője.
Osanna szerint a második világháború óta ez a legkomolyabb anyag, még ő sem látott restaurálás nélkül ilyesmit. „Akadémikusként először találkoztam Pompejiben olyan freskóval, faldíszítéssel és építészeti objektummal, amelyet korábban soha nem restauráltak még, így ezeket eredeti színükben, alakjukban csodálhatjuk meg, anélkül, hogy modern kéz érintette volna őket korábban” – mesélte lelkesen a főfelügyelő.
Természetesen a most előkerülő szektor állagmegóvásáról is gondoskodnak, két évig tartanak a munkálatok, és 8,5 millió euróba kerülnek majd, ám a látogatók a restaurálás teljes folyamatát végigkövethetik, mert nem zárják el ezt a részt sem.
Pompejire és a régészeti parkra már ráfér némi nyugalom, mert az előző években komoly pénzügyi visszaélésekre derült fény. Bármennyire szeretnék is kerülni meg elmismásolni, sajnos Pompeji a korrupció és a maffia összefonódásának egyik mintapéldája. Lassan öt éve lesz, hogy az olasz ügyészség és pénzügyőrség korrupció és csalás vádjával letartóztatta a romváros – és a 2012-ben induló Nagy pompeji projekt néven ismert állagmegújítási program – felügyeletére még 2009-ben kinevezett kormánybiztost, Marcello Fiorit és a régészeti lelőhely fő restaurátorát, Luigi D’Amorát. Fiorit hivatali visszaéléssel, a rábízott 79 millió euró hűtlen kezelésével vádolták. D’Amorát pedig csalással, hiszen az amfiteátrum felújításának költségeire a végén négyszeres összeget fizetett ki. Az ügyekben pedig állítólag a háttérben ott van a közeli Nápolyban székelő maffiahálózat, a Camorra keze.
Az anyagspórolás miatt az előző évtizedben több épület összedőlt, így többek között 2010-ben a gladiátorok háza (Schola Armatorum), 2014 márciusában pedig a Venus-templom egyik árkádjáról hullottak le darabok, valamint a Nocera-kapu közelében levő ókori temető egyik sírjának egy majdnem két méter magas és három és fél méter széles fala omlott le.
S noha azóta javult a helyzet – az egykori Monti-kormány 2014 tavaszán új főfelügyelőt, a mostani jubileumra időzített kiállítást is bejelentő Massimo Osannát nevezte ki, illetve a Nagy pompeji projekt is megújult (a brüsszeli támogatásokkal együtt 105 millió eurós forrást kapott) –, a Camorra továbbra is ott ólálkodik, az ügyek kézben tartására külön rendőrségi osztagot tartanak fenn az olaszok. Még egy éve is 69 személy ellen adtak ki letartóztatási parancsot, mert a gyanú szerint súlyos visszaélések történtek a kiírt közbeszerzések körül.
A korrupciós helyzet azonban régen sem volt jobb. Ahogy egy tavalyi riportjában a Forbes magazin is írta: a romterületet már közvetlenül az 1748-as megtalálása után fosztogatták, az itt talált műkincseket, freskókat pedig a feketepiacon kínálták az ókori kincsekre éhes műgyűjtőknek. Így szerzett be például igen takaros kis gyűjteményt a nápolyi udvarba 1764 és 1798 között akkreditált brit követ. Az amatőr vulkanológusként is tevékenykedő William Hamilton 1772-ben a British Múzeumnak adta el impozáns kollekcióját. A terület „kifosztását” az 1844-re elkészülő vasútvonal csak fokozta, IX. Piusz pápa (1846–1878) például számos műtárggyal tért vissza pompeji zarándoklatából, amelyet a Vatikáni Múzeumnak adományozott.
A legkelendőbbek egyébként a freskók, se szeri, se száma a romterületről illegálisan kicsempészett, majd aukciósházakban „tisztára mosottként” feltűnő daraboknak. Három éve – ahogy arról a brit The Daily Telegraph is beszámolt – egy amerikai–olasz közös hatósági együttműködésnek köszönhetően 1957-ben eltűnt freskótöredékek, illetve kerámiaedények és bronzszobrocskák kerültek vissza a régészeti parkba. A 25 műtárgyat – több közülük 2016-ban a római Palazzo Barberini palotában működő Antik Nemzeti Galéria egyik illegális műkincseket bemutató kiállítását is megjárta – hivatalos árveréseken vették a Sotheby’s és a Christie’s aukciósházaktól. Állítólag nekik műkincscsempészek adták el, akik nem kötötték a vevők orrára, hogy portékájukhoz illegális úton jutottak.
Szerencsére azonban jó dolgok is történnek Pompejiben. Miként arról Sophie Hay professzor még tavaly beszámolt, az előző húsz évben talán soha nem nézett ki olyan jól a 66 hektáron elterülő romterület, mint most. A felpörgő állagmegóvási programnak köszönhetően harminc épületet restauráltak és nyitottak meg a látogatók előtt. Az élményt fokozza, hogy az új LED-világítási rendszernek – és az új útvonalaknak – köszönhetően immár éjjeli túrákat is lehet tenni a városban.
A holtak lenyomatai
Ha Pompejiről van szó, sokan ismerik azokat a gipszfigurákat, amelyek a katasztrófában elhunytakról készültek, megörökítve utolsó pillanataikat. A művészi szempontból is elég expresszív konzerválási módszert a rommező 1863 és 1875 közötti igazgatója, Giuseppe Fiorelli fejlesztette ki. A területet a ma is használt régióira felosztó ásatásvezető gipszet fecskendezett be az egykori élőlények alakját megőrző üregekbe, majd miután az megkötött, lebontotta róluk a megkeményedett hamuréteget. Ezzel sikerült rekonstruálni Pompeji lakóinak ódiumát: a gipsznyomatok otthonaikból menekülő embereket, karjukkal gyermeküket védelmező szülőket örökítettek meg, s ezek az öntvények ugyanolyan letaglózók ma is, mint amikor elkészítették őket.
Közben zajlik a romváros 3D-s digitális feltérképezése is. Mint arról lapunk is beszámolt korábban, a program nem az ásatásokra koncentrál, hanem a számítógépes feldolgozásra. A francia kutatók és mérnökök által kifejlesztett módszer, a Digitális Pompeji elnevezésű program animációt használ, hogy virtuális és interaktív barangolásra vigyen Pompeji romjai fölött, amelynek látványát centiméterről centiméterre újraalkották.
Az ötlet Yves Ubelmann építésztől jött, aki Pompeji egyik leghíresebb építményén, Diomédész villáján tesztelte a 3D-s modellt, amely drónnal készített légi felvételekből, több tízezer fotóból állítja össze a képet. A kísérlet annyira sikeres volt, hogy létrehozta az Iconem nevű cégét, amely Pompejin kívül számos más műemléket modellezett hasonlóképp. (A programban a Microsoft kutatói, az INRIA francia kutatóintézet munkatársai és a Cintoo 3D-cég is részt vesz.)
A Vezúv-katasztrófa történetéhez tartozik a szintén a vulkánkitörésben elpusztuló Herculaneum egyik villájában talált papirusztekercsek megfejtésének programja is. A római világ egyik legimpozánsabb magánépületeként számontartott, 250 méter hosszan a tengerpart vonalában húzódó épület állítólag Iulius Caesar művészetekre is fogékony, hedonista apósáé, Lucius Calpurnius Piso Caesoninusé lehetett.
A Papirusz- és Piso-villaként is számontartott épületkomplexum 1750 és 1765 közötti ásatásai alkalmával a könyvtárszekcióját is feltárták. A korabeli kutatók így leltek 1800 tekercsre, amely a kitörés nyomán elszenesedett formában maradt ránk. A rajta lévő szövegek megfejtése évszázadok óta folyik, legújabban ultrafejlett képalkotó eljárással, úgynevezett röntgen-fáziskontraszt tomográfiával próbálják meg visszafejteni a megkövesedett papiruszok tartalmát. Az már korábban is kiderült, hogy a könyvtárat két nagy csoportra oszthatjuk: a kisebbik része egy kivételesen gazdag gyűjteménye a római irodalmi alkotásoknak, míg a másik része filozófiai, etikai, retorikai, zenei témájú szövegek páratlan gyűjteménye.
Egyes kutatók szerint a könyvtár és így maga a villa is, nem Piso, hanem kortársa, a Kr. e. I. században élő epikureus filozófus-költő, Philodémosz tulajdonában volt.
A herculaneumi papiruszok megfejtésének történetéről két angol nyelvű szakpublikációban, míg a röntgen-fáziskontraszt tomográfiás kutatásról egy szintén angol nyelvű cikkben érdemes elmerülnie annak, akit részletesebben érdekelnek a tekercsek.
