Kossuth az utolsó rendi magyar országgyűlésen, 1848. március 3-án elmondott beszédében a felelős kormány felállítását is követelte. Az alsótábla azonnal elfogadta a polgári átalakulást sürgető felirati javaslatot, a felsőtábla azonban ezt egyre halogatta, s csak a bécsi forradalom másnapján, március 14-én engedett a nyomásnak. A dokumentumot a két tábla küldöttsége március 15-én vitte Bécsbe, hogy az uralkodó jóváhagyását kérjék.
A körülmények megváltozása folytán a delegáció már Batthyány Lajos gróf azonnali miniszterelnöki kinevezését és István nádor teljhatalommal való felruházását követelte, sőt – példátlan módon – útban Bécs felé a hajón megfogalmazták a királyi választ. V. Ferdinánd március 16-án fogadta a küldötteket, de a lényegi döntéseket hozó Államtanács a leirat Kossuth által készített tervezetéből kihagyta Batthyány nevét és a törvények feltétlen szentesítésének ígéretét.
A válságos helyzetben István nádor mint Magyarország teljhatalmú helytartója a király szóbeli beleegyezésével mégis kinevezte miniszterelnökké Batthyányt. Eme „legális, de nem lojális”, az Államtanácsot megkerülő lépés miatt vonta kétségbe később a bécsi udvar az ezt követő események törvényességét, végeztette ki a szabadságharc leverése után Batthyányt és küldte száműzetésbe István nádort.
Batthyány a felgyorsult események miatt március 23-án úgy terjesztette kormányának névsorát az alsótábla elé, hogy több jelölt beleegyezését nem is volt ideje kikérni, majd másnap Bécsbe utazott a „felelős ministerium” (azaz kormány) megalakításáról szóló törvény szövegével. Az Államtanács által készített válasz fenntartotta a kancellária felügyeletét a kormány felett, csak a jelenlegi nádornak biztosította a teljhatalmat a király távollétének idejére, követelte az osztrák államadósság egy részének átvállalását és a magyar bevételek befizetését a közös kincstárba, végül feleslegesnek minősítette a magyar hadügyminisztérium létét.
A két tábla március 29-i ülésén felolvasott királyi leirat hatalmas felháborodást váltott ki: a pozsonyi ifjúság máglyán égette el, Pesten zavargások törtek ki, Batthyány pedig tiltakozásul bejelentette lemondását. Az udvarnak mások mellett Franz von Pillersdorf osztrák belügyminiszter is a megegyezést ajánlotta, tekintettel a Pesten kialakult közhangulatra és az időközben kitört lombardiai felkelésre. A megrettent Államtanács március 30-án visszakozott: lemondott a magyar önállóság korlátozásáról, annyi kitétellel, hogy a nádor sérthetetlensége csak a mostani nádort illeti meg, s fenntartva, hogy csak az uralkodó nevezheti ki a tiszteket és dönthet a hadsereg határon túli felhasználásáról.
