Szép számmal akadnak olyan modern háztartási eszközök, amelyek nélkül el sem tudnánk képzelni az életünket. Ilyen például a hűtőszekrény, amelynek hiánya sok mindenkinek okozna fejfájást. A ma használt technológia nagyjából egy évszázados, miközben azért előtte is volt élet. Sőt, olyannyira, hogy az élelmiszerek hűtésének problematikája a modern civilizáció hajnala óta kíséri az emberiséget.
Nem volt ez másképp az ókori rómaiak idejében sem. Noha a tartósítást – például a húsokét – leggyakrabban sózással oldották meg, bizonyos élelmiszerek, így az osztriga, a kagyló, egyes sajtok esetében a frissen tartás miatt is inkább a hűtést kellett valahogy megoldaniuk.
Az ókori technológia egyik megoldási lehetősége került nemrég elő a svájci Bázeltől húsz kilométerre, a Rajna partján fekvő egykori római város, Augusta Raurica területén. A régészek ugyanis egy olyan aknát tártak fel, amelynek falát kővel rakták ki, s amelyről azt sejtik, nem csak egyszerű pinceként, hanem jégveremként működött egykoron. (A szakemberek feltételezésüket arra alapozzák, hogy más lelőhelyekről ismert ókori „hűtőknél” is hasonló szigetelési megoldásokat alkalmaztak.) A Bázeli Egyetem kutatócsoportja pedig immár a harmadik tesztet végzi el: mérik az akna hőmérsékletét, illetve azt is, meddig képes hűtő funkciót ellátni a hóval „kibélelt” föld alatti helyiség.
Ahogy arról a Local hírportál is beszámolt, a Peter-Andrew Schwarz vezette csapat első kísérlete nem hozta meg a várt eredményt. Amikor ugyanis csupán hóval töltötték fel az aknát, a hőmérséklet még a téli időszakban is mindig fagypont felett alakult. Második nekifutásra fokozatosan töltötték fel hóval, illetve jégtáblákkal a vermet, aminek már lett eredménye, ugyanis júniusig megmaradt a hó.
Ezúttal másik módszerre tesztelik az üreg funkcióját, ezt a technológiát a spanyol Mallorca szigetéről hozták el a kutatók, ott a nevater néven is ismert helyi jegesek fejlesztették ki és alkalmazták: a kulcsa a szalma. A verem alját 20-30 centiméteres rétegekben hóval és jéggel fedték be, a rétegek közé szalmát helyeztek, majd az elegyet sűrítették és tömörítették, jó keményre. Mint Schwarz még a kutatások megkezdésekor, tavaly a Basler Zeitungnak fogalmazott: ez a módszer Mallorcán működött, az elektromos hűtők kora előtt képesek voltak fagyasztani is az élelmiszereket a szigeten, akár a nyári hőségben is.
A kísérleti hűtőt a nagyközönség is láthatja, így meg lehet lesni, mennyire vált be a szalmás módszer. „A sikeres kísérlet ellenére sem jelenthetjük ki minden kétséget kizáróan, hogy az általunk feltárt verem egy ókori római hűtőház volt, viszont bebizonyítottuk, hogy arra is alkalmas lehetett egykoron” – jelentette ki a kutatást vezető Schwarz a minap a svájci SDA–ATS hírügynökségnek. A mostani teszt majd augusztusban zárul, akkorra a szakértők részletes kiértékelést is ígértek.
A Rajna alsó folyásánál, a Fekete-erdővel szemközt két kisebb folyó, az Ergolz és a Violen torkolata között elhelyezkedő várost közvetlenül Iulius Caesar halála körül – Kr. e. 44-ben – alapította Lucius Munatius Plancus, a nagy taktikus, túlélő politikus, akkor épp Gallia Comata tartomány helytartója. E tette ugyanis szerepel a sírfeliratán, ahogy az is, hogy a következő évben Lyon (Lugdunum) városát is ő alapítja.
A ma Svájc északi részén, Augst és Kaiseraugst közelében álló ókori települést Augustus császár alapítja újra, miután Kr. e. 15-ben elfoglalta végérvényesen az Alpok középső részét. Az első római császár neve így kapcsolódott a város elnevezéséhez, amelyet a helvétekkel rokon gall törzs, a Rauraci (Raurici) területén szerveztek meg, és Germania Superior provinciához tartozott. 1997–98-ban egyébként közös kiállítást rendeztek az óbudai Aquincumnak és Augusta Rauricának Élet a Római Birodalom két városában címmel.
