Pajor Tamás: Ha ezt mondom, fasisztának számítok

Pajor Tamás a Hit Gyülekezetéről, a harcoló kereszténységről és a liberális álszabadságról.

– Hadd kezdjük egy konkrét esemény felidézésével! Az 1980-as évek végén a budai Táncsics Mihály Gimnázium udvarán lépett fel, igencsak meglepve a korábbi zenekara, a Neurotic szövegein szocializálódott közönséget. Ugyanis nem dalokat adott elő, hanem téríteni kezdett. Az egyik néző még a színpadról is megpróbálta lerángatni. Hogyan emlékszik erre a mozgalmas időszakra?
– Bírtam, azóta is bírom az ilyen helyzeteket. 1987-ben tértem meg. Izgalmas időszak volt ez az én életemben és az országéban is. Külön szerencsémre el tudtam kerülni azt is, hogy akkor eljussak Nyugatra, ami adott esetben még keményebb kábítószerek még intenzívebb használatát eredményezte volna. Így a magam részéről máig hálás vagyok az állampártnak, amiért mindig azt írták az útlevélkérelmeimre, hogy „külföldre utazása közérdeket sért”. Én tehát már újjászületett keresztényként éltem meg a rendszerváltást. A megtérésem utáni működésem stilisztikailag ugyan illett a korábbiakhoz, szellemi értelemben azonban éppen szembement vele, ezért akkoriban a fellépéseimen nem voltak ritkák a kérdésben említetthez hasonló események. Hőskorszakként tekintek erre az időszakra, de nem nosztalgiával, hiszen az az én életemben bizonyos szempontból a mai napig tart.

– Az akkori bizonytalan időkben sok fiatal talált el önhöz hasonlóan a Hit Gyülekezetéhez. Se szeri, se száma nem volt a szétszakított családokról szóló történeteknek. Hogy emlékszik, a „hitgyüli” – ahogy akkoriban hívták – valóban szüleik ellen fordította a gyerekeket?
– Kezdjük ott, hogy a Hit Gyülekezete mint evangéliumi és karizmatikus közösség kezdettől fogva a teljes Szentírás megélésére és a bibliai minta követésére törekszik. Márpedig Jézus Krisztus a mai napig a legnagyobb forradalmár, aki nemcsak kora vallási tradícióival ment szembe, hanem korán kiderült, hogy ha valaki tényleg elkezdi megvalósítani az életében, amit ő hirdetett, abból botrány lehet. Ő mondta: „Aki inkább szereti apját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám.” Jézus szeretetre tanított, nem gyűlöletre buzdít; de a szeretet egyben igazságosság is, amely értékválasztásra és annak követésére hívja az embert. A Krisztus-követőnek pedig tudnia kell nemet mondania még az isteni igazságokkal szemben álló apjának, anyjának, sőt önmagának is, és ez feszültségeket, családi viszályokat eredményezhet. Ha nem adom át feltétel nélkül az életemet, természetemet a Názáreti Jézus halálának és föltámadásának, a kereszténységet valamiféle lagymatag, konformista vallássá konvertálom, amivé sajnos sokszor vált is a történelem folyamán. Az igazi kereszténység a gonosszal, a hazugságokkal szemben nem konfliktuskerülő.

Pajor Tamás

Fotó: Végh László

– Mégis sok olyan történet volt, amely szerint a gyülekezet kimondottan szülei ellen fordított embereket.
– A Hit Gyülekezete mindig családpárti volt, és a bibliai családmodellt képviselte. Az ilyen híresztelések nemegyszer az állampárt ügynökei által szándékosan eszkalált folyamatok voltak. Egy volt a fontos: lehessen cikkezni a gyülekezetről. És ez az aktivitás a rendszerváltással sem hagyott alább, a mai napig a magyar történelem egyik felfedetlen része, számos félreértés és előítélet forrása. De hogy a témánál maradjunk: a kilencvenes évek elején szektakampány folyt a gyülekezet ellen, aminek annyi alapja, mint már mondtam, valóban volt, hogy sok ember döntött Jézus követése és addigi élete elhagyása mellett. Az embernek jogában áll vallási meggyőződését megváltoztatni. Ha ezt tiltják, illetve üldözik, ott nem szabadság, hanem rabság van.

– Azt mondja, a kereszténység vállalja a konfliktust. Ez most, amikor Európa és az európai kereszténység az utóbbi idők legnagyobb kihívásával, az iszlám tömeges megjelenésével néz szembe, nem mindig érzékelhető.
– Valóban nem. A zavar és bizonytalanság részben abból is származik, hogy az egyházak vezetői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek közzé. Néha az a benyomásom, hogy a kereszténység teljesen elveszítette az önvédelemre való képességét, holott nyilvánvaló, hogy a világ számos helyén keresztényüldözés zajlik, Európában pedig a militáns iszlám és az erőszakos szekularizáció fenyegetettsége alatt élünk. Ebben a szorongattatott helyzetben nem a megalkuvás a megoldás a kereszténység számára, hanem a zsidó-keresztény kinyilatkoztatáshoz való visszatérés. Sok nyugati országban a bibliai értékek hitvallóit meghurcolják. Ez ellen a keresztényeknek igenis fel kell emelniük a szavukat.

– Amiről most beszél, az sok tekintetben egybevág a politikai jobboldal retorikájával. De nem volt ez mindig így. A Hit Gyülekezete egykor a Szabad Demokraták Szövetségéhez állt közel, néhány éve azonban a mai kormányerők emelték a bejegyzett egyházak sorába. Hogyan élte meg ezt a politikai váltást?
– Könnyen, mert szerintem a Hit Gyülekezete nem vált mássá. Annak idején az SZDSZ a gyülekezet természetes szövetségese volt. Magam is ott voltam a Jurta Színházban, ahol arról szavaztunk, hogy a Szabad Kezdeményezések Hálózata politikai párttá alakuljon. Ma is emellett szavaznék, mert akkoriban az SZDSZ volt az a párt, amely a legradikálisabban szállt síkra a klasszikus szabadságjogok mellett, és a Beszélő volt az egyetlen folyóirat, amelyben a gyülekezettel szemben az állampárt által elkövetett lépések egyáltalán megjelenhettek. Ám ahogy elkezdett átalakulni a szabad demokraták kezdeti liberalizmusa, úgy hangoztatták egyre többször a Hit Gyülekezete pártban dolgozó tagjai – Hack Péter, Mészáros István – az ellenvetéseiket. Akkor még szabad volt egyet nem érteni, ma viszont például a homoszexualitással kapcsolatos főáramú liberális felfogással egyáltalán nem lehet szembemenni, amit szabadságszerető emberként kikérek magamnak.

– Maradjunk még egy kicsit annál a mozzanatnál, amikor a Hit Gyülekezete eltávolodott az SZDSZ-től, majd közel került a Fideszhez.
– Szerintem másról van szó. Az ezredforduló után a két szervezet között fokozatosan megszűnt az ellenségeskedés. Azáltal, hogy a Fidesz felhagyott a 90-es évek jobboldali egyházpolitikáját jellemző „hitgyüli”-ellenességgel, lehetővé tette, hogy a „hitesek” erkölcsi és világnézeti alapon oda kerüljenek a társadalomban, ahová mindig is tartoztak.

– De mégis a gyülekezetet korábban szektázó politikai oldal emelte önöket a bejegyzett egyházak közé
– Igen, de a gyülekezet 1989 óta egyházi státust nyert. A jelenlegi egyházi törvény ezen nem változtatott, csak megerősítette a közösség egyházi besorolását. Hogy miért tették, tőlük kell megkérdezni, én annyit tudok, hogy a gyülekezet semmilyen elvtelen kompromisszumot nem kötött ennek érdekében, sőt, kritikát is megfogalmazott: szóvá tettük, hogy más, erre szintén érdemes egyházak nem kapták meg a státust.

– Olyasmivel sem találkozott, hogy megmondják a Hit Gyülekezete híveinek, milyen pártra kell szavazniuk?
– Nem. Németh Sándor ugyan a mindenki számára elérhető vidám vasárnapokon elmondja véleményét egy-egy konkrét politikai ügyben, de olyan, hogy azt megmondaná, most akkor erre vagy arra kell szavazni, nincs. Ami például a migránskérdést illeti, a gyülekezetben is voltak ezzel kapcsolatban viták, eszmecserék, melyek során különböző vélemények fogalmazódtak meg. Jómagam például először főként humanitárius kérdésként közelítettem meg a problémát, de mostanra én is úgy látom, hogy a migránsválság sokkal bonyolultabb kérdés, semhogy csupán érzelmi szempontból lehetne megítélni. Én a zsidó-keresztény civilizáció és kultúra oldalán állok, tisztelem ugyan mások emberi méltóságát és kultúráját, de azért vagyok zsidó és Jézus Krisztust követő ember, mert azt értékesebbnek tartom más vallási, illetve hitrendszereknél; és szükségesnek tartom azt is, hogy megvédjük a militáns iszlámmal és az erőszakos szekularizációval szemben egyaránt. Ha ezt mondom, azzal persze sokak szemében máris fasisztának számítok, de ezt – az európai keresztény ember stigmatizálását – rendkívül igaztalannak és destruktívnak tartom. Nem állítom, hogy Európa keresztény – bárcsak az lenne –, de a keresztény kultúra számos nyomát igenis magán viseli. Többek közt éppen azt, hogy ilyesmikről egyáltalán beszélgethetünk. Azt sem állítom persze, hogy minden migráns vagy muszlim arra vágyik, hogy leigázzon mindenki mást, aki nem úgy gondolkodik, mint ő, de azért itt világszinten másfél milliárd emberről beszélünk. Ha csak egy százalék gondolja így, már sok.

„Azért vagyok zsidó és Jézus Krisztust követő ember, mert azt értékesebbnek tartom más vallási, illetve hitrendszereknél”

Fotó: Végh László

– Sokan mondják, hogy ma Magyarországon fojtogatóbb a légkör, mint korábban. Ezt ön is így érzi?
– Nem, hiszen most is elmondhatom, amit szeretnék, meg akár azt is, amiben nagyon nem értek egyet a mostani kormányzattal. Borzasztó, ami a közszférában történik, és nagyon visszásnak tartom, ahogy a közpénzekkel bánnak. Vagy ahogy ma Magyarországon teljesítmény nélkül, haveri alapon meg lehet gazdagodni. De rossznak tartom a még mindig mindent eluraló bürokráciát is: azt, hogy ha ma Magyarországon lángossütőt akarnék nyitni, valószínűleg előbb jutnék el a fizikai Nobel-díjig, mint hogy az a lángossütő megkapjon minden engedélyt, és működjön is.

– Engedjen meg egy személyes kérdést! Egyszer egy interjúban megemlítette, hogy a felesége már korábban is szerepet játszott az életében, ám kapcsolatuk a megtérése előtt nem volt éppen idilli. Mesélne erről?
– A megtérésem előtt közel hét évig élettársi kapcsolatban voltunk, de hol együtt éltünk, hol külön, aminek épp az én kábítószerezésem volt az oka. Állandó konfliktusaink voltak, és a kapcsolatunk korántsem volt sem hűséges, sem szent. Amikor megtértem, épp fél éve újra külön éltünk, és már megvolt az első gyerekünk. Én tőle teljesen függetlenül mentem el a Hit Gyülekezetébe, ahol megtudtam, hogy egy héttel korábban, másvalakivel, ő is ott volt, és ugyancsak megtért. Ezután az első utam hozzá vezetett, és újrakezdtük az életünket, most pedig van három felnőtt gyerekünk.

– Jól érzékeljük, hogy ez a történet önmagában is jel, valaminek a bizonyítéka?
– Pontosan: ez életbizonyság, és nagyon nagy pecsét. Mi rendkívül fiatalon ismerkedtünk meg egy ellenzéki bulin, én tizenhét éves voltam, Klári kicsivel több, és azonnal beleszerettem. A feleségem abban az időszakban elkezdte a katolikus teológiát, és bár nem végezte el, mindkettőnkben erősen megvolt a transzcendens irányultság. Én zsidóként a szentek életéről olvastam, és mindig úgy képzeltük el magunkat, mint Szent Klára és Szent Tamás, mert, alighanem a bennünk lévő radikális hajlamok miatt is, csakis így tartottuk lehetségesnek ezt az egészet, ilyen drasztikusan. Tizennyolc éves koromban elolvastam az Újszövetséget, és egyből arra jutottam, hogy Jézus Krisztus valóságos személy, akivel találkoznom kell. A környezetemnek magától értetődően megvoltak ezzel kapcsolatban a maga fenntartásai, de én akkor is úgy gondoltam, hogy az Úr szól hozzám, figyelmeztet, hogy rossz úton járok, megyek a pokol felé. És ezt nem tudtam soha lesmirglizni magamról – ahogyan Kláriban is mindvégig megvolt ez a hit, ezért találkozhatott újra az utunk.

– Említette zsidó identitását: „természetes közege” fiatalkorában inkább ez volt, semmint a kereszténység.
– Ez így van, és én mostanra éppen Jézus Krisztusban találtam meg a zsidó identitásomat. Jézus Krisztus végtére is a zsidók királya – persze a zsidók és Jézus kapcsolata érzékeny kérdés mind főáramú zsidó, mind mainstream keresztény vonalon, de most akkor is az látható, hogy a muszlim előretörés miatt is, a két tábor világméretekben is közeledik egymáshoz.

– Ám ettől a hívő zsidók nyilván nem fogják elfogadni, hogy Jézus a Messiás
– Szerintem ez a világtörténelem egyik legnagyobb kérdése, ráadásul nagyon intim kérdés. A zsidóság és Jézus Krisztus közti kapcsolat tisztázása még a jövőre vár. Az én hitem szerint Jézus élő személy, a zsidóság pedig élő nép, és a kettő egymásra fog találni. Zsidó testvéreim egy része ezzel persze hevesen vitatkozhat, de ne feledjük, hogy a zsidóságon belül mindig plurális vélemények fogalmazódtak meg a hittel és Jézussal kapcsolatban, ám a zsidó identitást nem vitatták el egymástól. Azok a zsidók, akik abban az üdvtörténeti korszakban Jézusban mint Messiásban hittek, talán nem állnak olyan messze azoktól a keresztényektől, akik pedig a zsidó Messiásban jutnak hitre. Mindenesetre a zsidóság és a keresztények között most elindult a közeledés, ortodox rabbik nem is oly régen adtak ki nyilatkozatot, amelyben deklarálják, hogy ők is, a keresztények is ugyanazt az Istent tisztelik. Ez óriási dolog.