„Eljutottam odáig, hogy éljen Horthy Miklós!”

Turbucz Dávid történész Horthy Miklós kultuszáról, a patás ördög képéről és a zsidóság hálájáról.

– Hogyan illeszthető be a sorba Horthy Miklós?
– Katonai múltja már államfővé választása előtt megalapozta nimbuszát. Kultusza így katonai gyökerekből is táplálkozott. Korlátozottan parlamentáris, tekintélyuralmi, demokrácia és diktatúra közötti átmeneti rendszerben töltötte be közel negyed századon át a kormányzói, illetve a vezéri posztját. Vezérkultusza az autoriter típusú kultuszok közé sorolható.

– Térjünk még vissza a kultusz kialakulásához.
– Megfigyelhető, hogy Horthy kultusza idővel eltömegesedett, egyre nagyobb jelentősége lett a hétköznapokban, a szimbolikus politizálásban, amit jól mutat a méltató újságcikkek szaporodása. Uralma végén kultuszát a szélsőjobboldal térnyerésének ellensúlyozására is felhasználták. S még egy fontos tényező: megfigyelhető párhuzamos kultuszok kialakulása Gömbös Gyula és Szálasi Ferenc körül. A kormányzó kultikus elsőbbségét azonban például Gömbös sem tudta csorbítani. Szálasit illetően fontos különbség, hogy kultusza rendszerellenes politikai pozícióban született, azonban ő sem vonta kétségbe – legalábbis 1944 őszéig – Horthy elsőbbségét, főként a „rossz tanácsadókat” kárhoztatta, akik helyére egyébként maga törekedett. Fontos különbség, hogy mind Gömböst, mind Szálasit lehetett nyilvánosan bírálni. Horthyt is, csak azért kormányzósértés miatt büntetőeljárás indulhatott.

– Milyen szerepet játszottak a kormányzósértési ügyek a vezérkép formálásában?
– A kormányzósértési perek nem tartoztak a kultuszépítés legfontosabb tényezői közé, ám a sajtó, ha nem is címoldalon, de rendszeresen tudósított a perekről. A legemlékezetesebb és a kultusz szempontjából is meghatározó eset a Beniczky-ügy volt. Az egyik legnagyobb, úgynevezett hódoló felvonulás a kultusz történetében ugyanis emiatt történt. A korszak elején rövid ideig hivatalban lévő legitimista belügyminiszter, Beniczky Ödön a két szociáldemokrata újságíró, Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolásával kapcsolatos, Horthy felelősségével is foglalkozó tanúvallomását 1925-ben nyilvánosságra hozta Az Újság című liberális napilap. Beniczkyt kormányzósértésért három évre ítélték, Az Újságot betiltották, miközben kísérlet sem történt rá, hogy Beniczky állításait érdemben megvizsgálják. Jellemző viszont a kor felemás sajtóviszonyaira, hogy a lap Újság címen hamarosan ismét megjelenhetett. Nemcsak nyilvános állítások, hanem a magánszférában elhangzott mondatok miatt is születtek feljelentések. Előfordult, hogy egy haragos szomszéd volt úgymond akaratlan fültanúja a kormányzó szidalmazásának, majd fordult a hatóságokhoz. Ezeket az ügyeket általában ítélet nélkül zárták le, mert nem lehetett bizonyítani az elhangzottakat. A hatalom mindenesetre törekedett rá, hogy a magánszférában is védje az államfő tekintélyét. Utalni kell még a kormányzói amnesztiákra is, amelyek a megbocsátó államfő képét erősíthették.

– Milyen volt egyébként a hazai szociáldemokrácia viszonya a kormányzó tiszteletéhez?
– A kultuszépítésben eleinte nem vettek részt, ez amúgy nem volt kötelező, olykor azonban a nyilvános kritikáig is eljutottak. A kormányzóválasztás tizedik évfordulóján, 1930. március 1-jén például a Népszava célzatosan s „ünneprontó” módon kemény kormánybírálatot közölt. 1924. november 16-án, Horthy bevonulásának ötödik évfordulóján pedig a fehérterrorról írt. A Népszava egyébként a kevés kivételek közé sorolható, mert 1938-ig egyáltalán nem jelent meg a lapban méltatás Horthy Miklósról. Tudni kell, hogy a kultuszépítésben a napi- és hetilapok játszották a legfontosabb szerepet, megelőzve a filmhíradót és a rádiót. A kezdetekkor az országos napilapok három csoportját különböztethetjük meg: a radikális jobboldali Szózat például a kormányzóval kapcsolatos minden eseményről beszámolt, egyben méltatta az államfőt. Olykor ezt tették a rendszerhez közel álló konzervatív lapok is, mint a Budapesti Hírlap vagy a 8 Órai Újság. A második csoportba azok tartoztak, akik csupán tudósításokat közöltek a kormányzó szerepléseiről, a harmadikba pedig azok – leginkább a Népszava –, amelyek szinte nem is vettek tudomást az államfő kultuszáról. A húszas évek közepe, a kultusz állami szintre emelkedésének befejeződése után idővel már csak két csoportot láthatunk: a kormányzó érdemeit különböző mértékben, de méltató kormánypárti és ellenzéki orgánumokét s azokét, köztük található megint csak a Népszava, amelyek szinte semmit sem írtak róla. Az ellenzéki lapok többsége alkalmazkodott a korabeli közbeszédhez, a hivatalos elvárásokhoz. Így cselekedtek a legitimisták is, akik egyszerre, olykor ugyanabban a lapszámban ápolták Ottó trónörökös és a kormányzó kultuszát. Hasonló okok vezették a Szociáldemokrata Pártot és a Népszavát, amikor 1938 után, ha óvatosan is, de csatlakoztak a kultuszépítőkhöz. Az első bécsi döntést követően például Peyer Károly a képviselőház ülésén Horthy Miklós kormányzóságát „bölcs országlásként” említette, párttársa, Reisinger Ferenc pedig ugyanebben az esztendőben kijelentette: „Eljutottam odáig, hogy éljen Horthy Miklós!”

– Hogyan viszonyultak a zsidóság reprezentánsai a Horthy-kultuszhoz?
– A nagyobb évfordulókon – akár a többi történelmi egyház – központi istentiszteletet tartottak, lapjaikban cikkek, méltatások jelentek meg az államfőről. Az első zsidótörvény elfogadása után a fővárosi és a Pest megyei hitközségek nevében Stern Samu segítséget kért a kormányzótól az antiszemitizmus terjedése ellen. Horthy személyét, hiába volt korábban a numerus clausus, 1938-tól kezdve pedig a zsidótörvények, nem kapcsolták össze a jogfosztással, legalábbis a nyilvánosság előtt. Horthy hetvenhatodik születésnapján, 1944 nyarán, a deportálások közepette Budapesten hálaadó istentiszteletet tartottak a tiszteletére. Több oka is lehetett annak, hogy nyilvános megszólalásaikban nem kötötték össze az államfőt a diszkriminatív intézkedésekkel. Az egyik a kormányzósértési perek intézménye lehetett. A kultusszal történő esetleges azonosulás is felmerülhet. A kultuszépítés azonban őszintétlenül is megvalósulhatott. Utalni kell arra is, hogy a Horthy-képbe csak igen korlátozottan épültek be antiszemita kijelentések. Egy kultusz akkor hatékony, ha minél általánosabb üzenetek, szimbólumok alkotják, így eltérő világnézetű, vallású emberek is azonosulhatnak vele.

– 1944. október 16-án megszűnik Horthy államfői hatalma, s vele jó időre a kultuszépítés is
– A nyilasoknak rövid uralmuk alatt nem volt idejük a Szálasi-kultusz teljes felépítésére, ahogyan a Horthy-tisztelet lebontására, egy új, kidolgozott Horthy-kép megfogalmazására sem. A nyilas propaganda ellentmondásosan foglalkozott a volt államfő szerepével. Megjelent az utcán olyan plakát, amely árulásként értékelte ugyan a kiugrási kísérletet, ám nem tette Horthyt közvetlenül felelőssé. Más plakáton már egyértelműen szerepel Horthy „árulása”. „Zsidógyarapító” kormányzóként aposztrofálták, aki Károlyi Mihályhoz hasonlóan együttműködött a bolsevikokkal. Döntő változást a háború utáni helyzet hozott. Eltérő módon ugyan, de minden politikai irányzat negatívan értékelte a szerepét: a legvehemensebben a kommunisták támadták, a párt vicclapjában, a Ludas Matyiban még patás ördögként is ábrázolták. Viszonylag hamar megszületett, majd a negyvenes évek végére hegemón pozícióba került az a Horthy-kép, amely a kormányzót „fasiszta”, „véreskezű diktátorként” mutatta be. Ekkor vált alapvetővé a felfogás, hogy a Horthy-rendszer a kezdetektől „fasizmus” volt, s 1919-ből egyenesen következik 1944, így a fehérterrorból a deportálás. Sajátos, leegyszerűsített dialektikával tekintettek a történelemre, amely a „fasizmus” és az „antifasizmus” harca: 1919-ben a Tanácsköztársaság bukásával győzött a „fasizmus”, amelyet 1945-ben a szovjet hadsereg vert le. Az 1956-os eseményeket is hasonlóan értékelte a kádári propaganda.

– Úgy tűnik, a jelenben is hasonló végletességgel tekintünk Horthy alakjára. Vannak, akik felélesztik a kultuszát, mások pedig a „patás ördögöt” látják benne
– A Horthy Miklóssal kapcsolatos mai közéleti viták gyakorlatilag XX. századi gyökerűek, a szóhasználat, az érvek jelentős része az elmúlt évtizedekben kialakult Horthy-képekre vezethető vissza. Nem függetlenek azonban a mai politikai, gazdasági helyzettől, tehát aktualizált formában használják őket. Évek óta látható törekvés a radikális jobboldal részéről a Horthy-kultusz megerősítésére. A kritikátlan értékeléssel szemben áll – elsősorban a baloldalhoz köthetően – az egyoldalúan negatív értékelés, amelyből hiányzik az empátia. Árnyalt Horthy-képre csak korlátozottan van társadalmi igény. Horthy Miklós akkor tudja majd elfoglalni a magyar történelemben az őt megillető helyet, ha személyéhez a szükséges kritikával és empátiával viszonyulunk. Tekintettel kell lenni az érdemeire, eredményeire, ahogyan a mulasztásaira és hibáira is.