Hazánk a világ húsz legnagyobb vesztesének egyike

Kíméletlen ítéletet mond a magyar gazdaságpolitika társadalmi vetületeiről Pogátsa Zoltán közgazdász.

– Vagyis lenne pénz a magasabb bérekre?
– A hozzáadott érték elosztása a tulajdonos és a foglalkoztatott között nyers érdekegyeztetés eredménye. Ahol a szakszervezetek erősek – Nyugat-Európában nyolcvan százalék feletti a lefedettségük, Keleten harminc –, ott csak az ő erejükből adódóan tíz százalék különbség mutatkozik abban, mekkora részt hasít ki a megtermelt hozzáadott értékből a bér. Az a kapitalizmus, amit mi csinálunk, nem az, mint a nyugati. Nyugaton két erős érdekképviselet, a munkaadói és a munkavállalói áll szemben, a kormány gyakran bele sem avatkozik, milyen bérekben állapodnak meg. Iparági bérminimumok léteznek, a termelékenységi növekményből eldöntik, mennyit tesznek a bérekbe. Tudják, az emeléssel magasabb termelékenységi szintre lehet jutni. Itthon azt mondják, ne emeljük meg a béreket, mert nem bírják a cégek. Ezzel 25 év alatt elértük, hogy brutálisan széles szektor kevesebb bért fizet, mint a létminimum. Ezt azért tehetik, mert nincs olyan piaci mechanizmus, ami rákényszerítené ezeket a vállalkozásokat, hogy ne kizsákmányoljanak, hanem a technológiát javítsák. Több munkaadó mesélte, hogy ők technológiát váltottak, növelték termelékenységüket, így indultak tendereken, de egyszerűen, ahogy mondták, rendre leversenyzik őket azok a cégek, amelyek inkább kizsákmányolják az alkalmazottaikat. Pedig nem az a jó szociálisan, ha bent tartasz embereket létminimumnál alacsonyabb jövedelmezésű helyeken, hanem az, ha ezeket az embereket átképzed, s olyan terültre irányítod, ahol szükség van rájuk. Merthogy, hangsúlyozom, munkaerőhiány jelentkezik számos területen.

– Létezik itthon apparátus, ami ekkora embertömeget át tud képezni és ezután a piac valóban felszívja őket?
– Persze, ezt a cégek mondják. A munkaügyi központ normálisan úgy működik, hogy a munkaadók lejelentik az igényeiket, azt, hogy milyen területen mennyi szakemberekre van szükségük. Erre a központ a máshonnan kiszorult embereket az igények szerint képzi, majd állást biztosít. Ha 2018-ig felemelnénk a nettó minimálbért legalább a létminimum szintjére, akkor ezt a cégek egy része rögvest ki tudná fizetni, legföljebb a tulajdonos egyel kevesebbszer menne el abban az évben Kenyába vadászni. A többi cégnek lenne ideje változtatni azon, amin kell, mert ha a versenytársaihoz képest még mindig alacsonyabb beszerzési árak, adók mellett sem tud kigazdálkodni megélhetést biztosító béreket, akkor rosszul csinál valamit. Ha így sem megy, inkább szűnjön meg a vállalkozás, mintsem a rossz működési struktúrával bebetonozza a szegénységet és a lemaradást. Az általam javasolt modell nem csak Észak-Európában működik, hanem Belgiumban, Ausztriában, Hollandiában, Németországban is. Ezekben az országokban magas a foglalkoztatás, és mindenki nyer. Magyarországon 2010-ben bedobták az egykulcsos adót azzal, hogy az majd foglalkoztatottságot hoz. Nem hozott. 2012-ben Demján Sándor felvetette, miért csinál a kormány ilyen drága közmunkás programokat, ami csak viszi a pénzt, de semmit sem hoz. Erre a miniszterelnök azt felelte, ha ti, a magángazdaság nem teremtetek munkát, akkor nekem kell. Ez azt jelenti, két év alatt a kormány belátta, hogy az egykulcsos adó nem hozott eredményt. Felvitték tehát kétszázezerre a közmunka keretét, közben tudjuk, hogy aki közmunkán van, nem képezi magát, nem tud állást keresni és a költségvetésből kell eltartani ahelyett, hogy adófizető lenne.
.
– Erre mondja a másik oldal azt, hogy a közmunka a segély helyett van, esélyt ad arra, hogy az érintettek legalább valami értelmeset csináljanak
– De akkor sem ezt kellene csinálniuk. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy ezekből az emberekből fizetett alkalmazottak legyenek. Kapjanak esélyt, hogy adófizetővé váljanak. Ameddig betöltetlen állások vannak, addig ne olyan területre tereljünk embereket, amelyekben nincs jövő. Felnőtt képzésekre kellene pénzt fordítani a többi humán terület mellett. Az egészségügy is olyan nálunk mint egy szerviz, ahová akkor mész be, amikor megbetegszel. Miközben azok az egészségügyi modellek működnek jól a világban, ahol nem csak gyógyítanak, hanem próbálják megelőzni a betegségek kialakulását. Japánban minden generációra ugyanannyit költenek, ők sokkal hosszabban és egészségebben élnek. Nyugat-Európában is efelé mennek, az életminőséget akarják javítani. Ők tudják, hogy ez jó befektetés.