Mennyivel jobb mesét írni, mint keresetlevelet!

Olyan még nem volt, hogy hatályon kívül helyezték volna a Hamletet. Interjú Zeke László ügyvéddel.

Zeke László debreceni ügyvéd olyan országosan ismert ügyekben játszott szerepet, mint Papp Gyula ezredes, az első pristinai KFOR-parancsnok felmentéssel végződő „háborús fosztogatási” ügye, a magyar állammal szembeni egyik legnagyobb kártalanítási per, az elhíresült „Burka-ügy” vagy a manapság is zajló, másfél milliárdos lepkeper, amelyben az irdatlan kártérítést azért kéri az ügyész az állam részére, mert valaki bokrokat vágott ki a saját telkén. Engedéllyel. Zeke irodájában az asztalon tizenöt centiméteres sakkfigurák állnak kezdésre készen. Mellettük levelek és iratok tömkelege. Mintha jelezné minden hozzá fordulónak, hogy a bíróság előtt bármi elképzelhető, és a bíróság előtti eredményes küzdelemhez egy „sztratégosz” szükségeltetik.

– Az emberek egy része azt hiszi, olyan elhivatottak a bírók, ügyvédek, ügyészek, hogy talán még otthon is talárban főznek. Ön viszont a száraz jogterület színes egyénisége, tárgyalásain meglepő szemléltetést végez, bevisz egy farönköt, animációs kisfilmeket vetít.
– Mindig szerettem a határterületeken mozgó jogi problémákat. Érdekesebbek, mint egy kizárólag jogi kérdés megvitatása. Amikor a hazugságvizsgálatok kapcsán a poligráfos szakértő elemzését kell megtámadni, a pszichológia játszik szerepet, máskor a műszaki kérdések kaphatnak nagyobb hangsúlyt. Különösen igaz ez a természettudományos területekre. Amikor először találkoztam a természetkárosítás vádjával, és ügyfelem kilencvenévesen került nehéz helyzetbe – több évtizedes állatpreparátumai miatt feljelentették –, akkor nagy élvezettel jártam Debrecent. Elmentem egy neves étterembe, lefotóztam az étlapon a védett madárból készült fürjtojáslevest. Eljutottam néptánccsoportokhoz, ahol a darutoll a népviselet része a kalapon. Iskolákban fényképeztem le a biológia-szertár formalinban úszó vagy kitömött egyedeit. A díszítésre használt árvalányhaj is védett. A gitárlábazat és a zongorabillentyű elefántcsontból készül. Fotómelléklettel álltam a bíróság elé. Már-már bosszantónak vélték. Persze a jogász is ember, ráadásul emberek között él. Van, aki éjjel-nappal jogász. Emlékszem legénykoromra, amikor egy lány elmondta, nem érzi rajtam, hogy jogász lennék. Miért, milyen egy jogász? – kérdeztem vissza. – Ó, olyan halszerű, hideg, nyálkás, idegen – hangzott a válasz. Ezt hallani rettenetes volt! Ebből nemcsak hogy jó kilépni, hanem célszerű is. Balogh Elemér, a szemináriumvezetőm – egykori alkotmánybíró – azt javasolta, egyetem alatt hallgassunk át, üljünk be a bölcsészekhez, menjünk be anatómiaórára, legyünk olvasottabbak. Ne a tankönyveket magoljuk be, vegyüljünk el az életben. És valóban, miközben egészen fajsúlyos törvényeket helyeznek hatályon kívül, Shakespeare-rel még nem fordult elő, hogy hatályon kívül helyezték volna a Hamletjét.

– Miért kezdett el írni?
– A jogász munkája intenzív szellemi teljesítményt, felkészültséget, logikát, beszéd- és íráskészséget igényel. Ám kreativitás nincs benne. Megbízók, jogszabályok, hatóságok, bíróságok határozzák meg, mit és miért csináljak, sőt nagy vonalakban azt is, hogyan. Munkánk során nem vidám dolgokkal találkozunk. Az ügyvédek az emberi bizalmatlanságból, gonoszságból, felelőtlenségből, rosszindulatból, hülyeségből élnek. Ebből a szemszögből nézve a jogászi munka intellektuális trágyahordás. Köztisztasági tevékenység. Finoman szólva. Ezt egyáltalán nem elítélően, lebecsülően mondom. Fontos tevékenységről van szó. A trágyahordás is fontos, ha nem akarunk járványokban elpusztulni, ahogy történt az eleinkkel a középkor bűzös, koszos, csatornázatlan városaiban. De mindez összességében elég hervasztó ahhoz, hogy ne ezt tekintsem életem értelmének. Amikor az egyetemi színjátszó csoportos, videós korszak véget ért, rájöttem, papír és ceruza mindig van kéznél. Első könyvem a De hol a lélek fogkeféje? címet kapta, amely különleges kapukat nyitott meg. Rövidesen a Gellért Szálló teraszán ültem Hernádi Gyulával, aki azt kérdezte tőlem, miről írsz legközelebb... Szürreális élmény volt. Így jártam Lázár Ervinnel is, akinek egy lábjegyzetébe is bekerültem. Aztán egy könyvhéten találkozhattam könyveim okán bálványaimmal, Hankiss Elemérrel, Popper Péterrel.

– Nem ön az első ember, aki jogászként ír.
– Az ügyvédség szövegértelmezés, az írás szövegalkotás. Ugyanannak a dolognak a két vetülete. Persze nem véletlen, hogy annyi nagyszerű író volt jogász a végzettségét vagy a polgári foglalkozását tekintve. Herczeg Ferenc, Jókai Mór, Katona József, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Kemény Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Vámos Miklós, Weöres Sándor, Goldoni, Bohumil Hrabal, Franz Kafka, Jules Verne. Hogy melyik a fontosabb? A megélhetést nézve nyilván az ügyvédkedés. Olyan verset még nem írt senki, hogy „az is bolond, aki prókátorrá lesz”, de olyat már igen, a szintén debreceni Csokonai, hogy „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”. Katona József kecskeméti főügyész egyetlen jogesetére, vádbeszédére sem emlékszünk már. A környezete tudta, hogy írogat mindenféléket. Csak a halála után derült ki, hogy kéziratai között ott van a Bánk bán. Ennek a jogász-író párosításnak van még egy vetülete. Az ügyvéd folyamatosan súlyos válságban vagy konfliktusos helyzetekben lévő emberekkel találkozik. Olyanokkal, akik – mivel szeretnék, hogy segítsünk rajtuk – rendkívül őszinték, feltárulkoznak előttünk, felfedik indulataikat, érzelmeiket, bánatukat, esetleg éppen örömüket. Nagyon jó tanulmány mindez egy olyan embernek, akinek – íróként – munkaeszköze az éles szem. Azt pedig szerintem mindenki el tudja képzelni, mennyivel jobb mesét írni, mint keresetlevelet. A nagy port felverő ügyek sikere intellektuális értelemben messze nem éri el azt a szintet, amit egy könyv vagy mesekönyv megírása-megrajzolása, fogadtatása jelent.

– Miért kezdett olyan animációs filmeket készíteni, amelyeket a perbeszédek során a bíróság előtt is levetít?
– Mindig szerettem, ha a szerző illusztrálja is a műveit. Vonnegut krikszkrakszai is nagyon hitelesek. Ezért magam is igyekeztem a könyveimhez rajzolni. A nyolcadik könyvemnél – amely még nem jelent meg – gondoltam arra, mi lenne, ha az illusztrációk megmozdulnának. Előjött a varázsceruzás élmény, hogy jaj, de jó lenne, ha a rajzok megelevenednének! Ezért megismerkedtem a filmszerkesztő programokkal. Százhatvan animációm van fenn az interneten, több mint másfél millióan látták őket. Volt, amit a televízió is bemutatott karácsonykor. Hogyan került mindez a taláros testület elé? Valahogy hatást kell gyakorolni a bíróságra. Komolyan, nem viccelődésből. A lepkeper során használtam a filmes lehetőséget először. Olyasmit kellett szemléletessé tennem, amire csak a film volt alkalmas. Térképeket, GPS-koordinátákkal megjelölt védett fajok elhelyezkedését, vázrajzokat, műholdképeket, fényképfelvételeket, légi felvételeket kellett a technika segítségével bemutatni. Ezért egy cimborámat sárkányrepülővel beküldtem a terület fölé, hogy rendes felvételeink legyenek. Hatszáz oldalon sem tudtam volna leírni, amit egy nyolcperces filmben elmondtam a bíróságon. Senki sem vitatja, hogy a bírósági tárgyalók azért vannak projektorokkal felszerelve, hogy a bizonyítást, a szemléltetést megkönnyítsék, így ezek a technikai módszerek a büntetőeljárásban egyre jobban előjönnek.

– Az egyik filmje azt mutatta be, hogy egy börtönajtón keresztül egy rab és egy fegyőr nem tud szexuális kapcsolatot létesíteni. Azt már 313 ezren látták az interneten.
– A lepkeperrel párhuzamosan folyt a börtönszexes, és mivel a periratokból az ajtó mérete rendelkezésre állt, a börtöncellában pedig nincs sok tereptárgy, hogy bárki kisszéket húzzon maga alá – a stoki is le van csavarozva –, jött az ötlet, hogy megcsinálom a vád szemléltetését filmben. Nem ironizáltam, ez egy komoly per, csak elemeztem. Azt sem vontam kétségbe, hogy a szex lehetséges, hiszen a végkövetkeztetés az, hogy megfelelő peremfeltételek esetén egy fogvatartott és egy smasszer között mégis megtörténhet az ilyen kapcsolat.

– Azaz?
– Kétszázötven centiméter magas férfi megcsinálhatja ötven centiméteres pénisszel. Ezt a következtetést ismertettem a védőbeszédben. Tehát a világ legmagasabb embere teheti meg, továbbá emlékszem egy pornósztárra is, akinek ekkora volt a pénisze. Ha két emberben ez a lehetőség adott, nem kizárt, hogy egyben is testesülhet.

– A Debreceni Akadémiai Bizottság meghívására előadásokat tartott a jogvitaláncolatról, azaz a lepkeperről. Zenés klipje is fönt van a bagolylepkéről a világhálón. Sokak szemét szúrja, amit csinál. Ezért jelentették fel az ügyvédi kamaránál?
– Papp Gyula ezredes pere, a Burka-ügy, a másfél milliárdos lepkeper kimenetele – amely most is tart – érdekli a társadalmat. Sokszor megszólaltat a sajtó. Ezért a rendőrség révén fegyelmi kezdeményezés született az ügyvédi kamaránál arról, hogy közszerepléseimmel a bíróságot, az ügyészséget és a rendőrséget befolyásolni igyekszem. Ezt egy percig sem tagadtam, hiszen éppen az a dolgom, hogy képviseljem ügyfelem érdekeit, s ebben fontos szerepe van a nyilvánosságnak. Itt van mellettünk, a debreceni Csapó utcában a virágpiac. A józan ész tesztjének, a „virágárusnéni-tesztnek” a lehetősége. Sokszor elképzelem magamat, hogy lemegyek, és a peres ügyeket dióhéjban az asszonyok elé tárom. Azért eléjük, mert ők itt élnek a földön. Odaadom a pénzt, ő ideadja a virágot. Nincs olyan, hogy szolgáltatás–ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága miatt megtámadom a szerződést. Ha nem adom oda a pénzt, nem adja ide a virágot. Ha megkérdezném tőlük, hogy amikor Papp Gyula kontingensparancsnok felverte a tábort Pristinában, és a területen lévő építési törmelékből kirakatta a járdaszegélyt, akkor ezzel háborús bűnt követett-e el, kinevetnének: „Micsoda badarság! A sittet sorba rakták, hogy ne rúgják le a murvát a járdáról, hát hogy lenne az, édes fiam?!” A jogvita eldőlt ezen a ponton, a többi már csak jogászkodás. Mi ehelyett évekig tárgyaltuk az ügyet. A Burka-ügy tizenhét éve tart. És ez a lepkehistória! Ez a jogvitaláncolat. Holnap is a bíróságra megyek. Úgy kezdődik a tényállás, hogy „aki”. Már az első szóba bele fogok kötni. Ugyanis nem a védencem ült a szárzúzó berendezés nyergében. Na, ez már nem mese, ez a száraz jogászkodás.