– Korábban több interjúban is azt olvastam önről, hogy nem egyszerű utolérni, mert „remeteéletet él”. Ehhez képest felhívtam a mobiltelefonján, és most itt ülünk egy szentendrei sörözőben, és tudom, hogy van ímélcíme is. Feladta a remeteéletet?
– Mobilom régóta van, de valóban a szigeten (Szentendrei-sziget – a szerk.), sivatagban, pusztában élek. Eléggé elszigetelten, de ide is könnyen eljutottam biciklivel.
– Hogyan telnek a mindennapjai? Kicsit eltűnt a nyilvánosság elől.
– Igen, ez így van. Pontosabban bizonyos nyilvánosság elől tűntem el, másban pedig benne vagyok. Körülbelül egy éve csak egy könyv írásával foglalkozom.
– Miről fog szólni?
– A magyar népdalok szövegvilágát kutatom. Meg is írtam tavaly, de közben annyi új információ merült fel, hogy rájöttem, újra kell írnom az egészet. Valamikor sokat jártam a magyar csillagmitikai iskola előadásaira, és ezt a tudást akartam felhasználni a népdalok szimbolikájának megértéséhez. A pávás dalok titkát például Bartók is kutatta már, de nem igazán jutott hozzá közelebb, ellentmondásokba ütközött. Rendszerszerűen közelítem meg a népdalok jelképtárát, külön a katonadalokét, a szerelmes dalokét, gyerekdalokat, és így tovább. A népművészeti eszköztárat is felhasználtam a népdalok megfejtésére.
– Mondana egy példát?
– A dunántúli tükrösök szimbólumait használva tudtam megfejteni a Ludasim, pajtásim című moldvai csángó népdalt, amely lényegében holdnaptár, pontosabban luniszoláris naptár, vagyis a nap- és a holdévet is egyesíti. És ezzel a naptárral a sztyeppi népek máig kutatott nagy műtárgyainak szimbolikáját is meg lehet érteni. Például a szkíta aranykincsekét s az egyik legnagyobb kazah műkincs szimbolikáját is megfejtettem. Ezt kiküldtem Kazahsztánba is egy tévének és egy egyetemnek. Azóta levelezésben állok velük, felmerült az is, hogy közös könyvet adjunk ki.
– Tehát egy éve csak kutat? Ne haragudjon, egy nagyon profán kérdés jutott az eszembe, mert nemrég barátja, Nagy Feró azt nyilatkozta, gyakorlatilag megélhetési okokból is kénytelenek állandóan koncertezni, minden fellépést elvállalni. Ön most miből él?
– Én is szoktam fellépni. A zenészeknek általában 35 ezer forint a nyugdíjuk. Ez áll Feróra, áll rám vagy például Török Ádámra is, aki szintén szokott ide, Szentendrére járni. Nekem egyébként több kellene hogy legyen, mert annak idején műszaki fordítóként dolgoztam, de az egykori Kohó- és Gépipari Minisztériumban elkallódtak a papírjaim, pedig szinkrontolmácsként öt-tízszeresét kerestem egy akkori átlagfizetésnek. Ezért a könyvírás mellett húzom a tangóharmonikát, és koncertezem, ahol lehet.