– Dicsértessék a Jézus Krisztus! Vagy jó napot kívánok? Mások is bajban vannak vele, hogyan szólítsanak meg egy katolikus papot?
– Előfordul. Hadd mondjak egy példát! Egy éve járok konditerembe, az első néhány hónapban senki nem tudta, hogy pap vagyok. Jó viszonyban vagyok a többiekkel, sokat beszélgettünk, viccelődtünk, aztán egyszer úgy alakult, hogy éppen miséről mentem, és rajtam volt a papi ruha. Láttam az arcokon a döbbenetet. Nem értették, hogyan kerül egy atya az edzőterembe. Pedig miért ne járhatnék sportolni? Ugyanúgy, ahogy moziba és színházba is járok. A papokról sokan azt gondolják, hogy a világtól elrugaszkodott lények, akik kizárólag reverendában járnak, és azonkívül, hogy imádkoznak vagy szentbeszédet mondanak, mást sem csinálnak. Én mindenesetre papi ruhában is igyekszem megszólítható lenni. A formulákhoz nem ragaszkodom, sokkal fontosabb, hogy létrejöjjön a kapcsolat.
– Mióta szólítják Ifának?
– Tizennégy évesen lettem cserkészvezető, és mivel az egyik, nálam idősebb vezetőt is Andrásnak hívták, engem ifjabb Andrásnak neveztek el, ebből lett az Ifa. Szóval semmi köze a teherautóhoz.
– Tizennégy évesen gondolt már arra, hogy egyszer a papi hivatást választja?
– Gimnazistaként már igen. Később magyar, illetve kommunikáció–újságírás szakra jártam a Pázmányra. A diploma után egy-két évig tanítottam, ez idő alatt erősödött meg bennem az elhatározás, hogy jelentkezem az esztergomi szemináriumba.
– Mit szóltak a szülei, hogy mégsem újságíró lett?
– Meglepődtek. Vallásos családba születtem, édesanyám hitoktató, mégis nehezen fogadták el a döntésem. Csak akkor nyugodtak bele, amikor látták, hogy megtaláltam a helyem.
– Nem csoda. Manapság az emberek többsége számára érthetetlen, ha valaki úgy dönt, hogy Istennek szenteli az életét.
– Ez igaz, de lassan azokat is ufónak nézzük, akik megházasodnak. Főleg, ha keresztény módon élik meg a párkapcsolatukat, és tisztán készülnek a házasságra. A mai világ szélsőségesen individuális, minden arról szól, hogyan valósítsd meg önmagad, az a legfontosabb, hogy te mit érzel, te mire vágysz. Pedig az embert arra teremtette Isten, hogy áldozatot hozzon másokért, és lemondjon önmagáról. Nem véletlen, hogy az egyház által elfogadott két hivatás a papi vagy szerzetesi, illetve a házas hivatás. Mindkettő az önfeláldozást jelenti: odaadom az életemet azokért, akiket szeretek, lemondok önmagamról. A mai fiataloknak egyre nehezebb megélni ezt a lemondást.